Személy

Haumann Péter

színész, előadó, szereplő
Született: 1941. május 17. (79 éves) (Magyarország, Budapest)

1963-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, három évig a debreceni Csokonai Színház tagja volt. 1966 és 1970 között a Pécsi Nemzeti Színházban játszott. 1970-ben két évre a budapesti 25. Színházba került. 1972-73-ban a József Attila Színház társulatának tagja volt, majd a Madách Színház művésze lett. 1988-tól a Nemzeti Színházban, majd 1991-től az Arizóna Színházban játszott. 1993-ban a Radnóti Színházhoz szerződött. 1994 és 2016 között a Katona József Színház tagja volt. A színpadon kívül számos filmben alakított bravúros szerepet, rendez és jellegzetes orgánuma okán keresett szinkronhang. Volt felesége Vári Éva színésznő, három gyermek édesapja. Fia, Haumann Máté és lánya, Haumann Petra szintén színészek.


Díjai:
Jászai Mari-díj (1970, 1972)
Érdemes művész (1980)
SZOT-díj (1984)
Kossuth-díj (1985)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (1997)
Színikritikusok díja a legjobb férfi alakításért (1997)
Gundel művészeti díj (2001)
Súgó Csiga díj (2001)
Paloznak díszpolgára (2006)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (2006)
Prima Primissima díj (2009)
A Nemzet Színésze (2010)

  • 2020
    Apatigris 7.8 színész színész (magyar filmsorozat, 60 perc, 2020)
  • 2017
    Jupiter holdja 5.5 színész színész (magyar dráma, 123 perc, 2017)
  • 2016
    MEMO 8.0 színész színész (magyar filmdráma, 88 perc, 2016)
  • 2016
    Jutalomjáték 7.9 szinkronhang szinkronhang (magyar-angol vígjáték, 89 perc, 2016)
  • 2015
    A fekete múmia átka 6.6 színész színész (magyar vígjáték, 62 perc, 2015)
  • 2014
    Retro-Fröccs 5.5 szereplő szereplő (magyar szórakoztató műsor, 50 perc, 2014)
  • 2014
    Kossuthkifli 5.1 színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 2014)
  • 2014
    Hangok háza 8.0 színész színész (magyar animációs rövidfilm, 15 perc, 2014)
  • 2014
    Az életmentő - Semmelweis Ignác igaz története 9.4 szereplő szereplő (magyar ismeretterjesztő film, 53 perc, 2014)
  • 2014
    Agapé 8.6 színész színész (magyar tévéfilm, 22 perc, 2014)
  • 2013
    Fasírt 6.0 színész színész (magyar kisjátékfilm, 2013)
  • 2012
    Tüskevár 4.2 színész színész (magyar családi film, 99 perc, 2012)
  • 2011
    Nyár utca, nem megy tovább 6.3 színész színész (72 perc, 2011)
  • 2011
    A vizsga 8.2 színész színész (magyar thriller, 90 perc, 2011)
  • 2010
    Bubus 7.9 színész színész (magyar színházi felvétel, 104 perc, 2010)
  • 2009
    Szuperbojz 2.5 színész színész (magyar vígjáték, 82 perc, 2009)
  • 2008
    Presszó 4.8 színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 2008)
  • 2008
    Kalandorok 7.5 színész színész (magyar vígjáték, 100 perc, 2008)
  • 2008
    Henrik Ibsen: A vadkacsa 9.2 színész színész (magyar színházi felvétel, 114 perc, 2008)
  • 2007
    Macskafogó 2. – A sátán macskája 5.8 színész színész (magyar animációs film, 90 perc, 2007)
  • 2007
    Az Időkirály birodalma 6.2 színész színész (magyar mesefilm, 73 perc, 2007)
  • 2006
    Töredék 6.5 színész színész (magyar játékfilm, 86 perc, 2006)
  • 2006
    Szabadság, Szerelem 7.6 színész színész (magyar filmdráma, 114 perc, 2006)
  • 2006
    Emelet 6.7 színész színész (magyar filmdráma, 90 perc, 2006)
  • 2004
    Magyar vándor 6.4 színész színész (magyar vígjáték, 110 perc, 2004)
  • 2004
    Állítsátok meg Terézanyut! 5.7 színész színész (magyar vígjáték, 127 perc, 2004)
  • 2003
    Lili 4.8 színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 49 perc, 2003)
  • 2002
    Az Ördöglovastól a Csárdáskirálynőig 9.0 színész színész (magyar operettfilm, 50 perc, 2002)
  • 2001
    VII. Olivér 8.6 színész színész (magyar vígjáték, 96 perc, 2001)
  • 2001
    Slágertévé 7.9 műsorvezető műsorvezető (magyar szórakoztató műsor, 2001)
  • 2000
    Pizzás 3.4 színész színész (magyar játékfilm, 102 perc, 2000)
  • 2000
    Film... 8.8 színész színész (magyar filmdráma, 81 perc, 2000)
  • 1999
    Hippolyt 5.9 színész színész (magyar vígjáték, 93 perc, 1999)
  • 1999
    A szalmabábuk lázadása 9.4 színész színész (83 perc, 1999)
  • 1998
    Az alkimista és a szűz 7.3 színész színész (magyar filmdráma, 98 perc, 1998)
  • 1997
    Szerencsi, fel! 1.5 hang hang (magyar animációs sorozat, 5 perc, 1997)
  • 1997
    Szenvedély 7.1 színész színész (magyar filmdráma, 122 perc, 1997)
  • 1997
    Budapest Főváros Önkormányzata Karácsony Estje a Vígszínházban szereplő szereplő (magyar szórakoztató műsor, 54 perc, 1997)
  • 1997
    A nagy fejedelem 7.2 színész színész (magyar tévéjáték, 62 perc, 1997)
  • 1996
    Szigetvári vértanúk 8.6 színész színész (magyar tévéfilm, 70 perc, 1996)
  • 1995
    Herczeg Ferenc: A harmadik testőr 8.9 színész színész (magyar tévéjáték, 70 perc, 1995)
  • 1995
    Anna filmje 6.9 színész színész (magyar játékfilm, 79 perc, 1995)
  • 1994
    Ion Luca Caragiale: Leonida naccsás úr és a reakció 8.7 színész színész (tévéjáték, 1994)
  • 1994
    Így írtok ti 10 színész színész (magyar tévéfilm, 70 perc, 1994)
  • 1994
    A pesti légionárius 9.1 színész színész (magyar tévéjáték, 1994)
  • 1994
    A Brooklyni testvér 8.0 színész színész (magyar vígjáték, 95 perc, 1994)
  • 1993
    Woyzeck 8.2 színész színész (magyar filmdráma, 93 perc, 1993)
  • 1993
    Öregberény 7.9 színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 1993)
  • 1993
    Molnár Ferenc: Az ibolya 8.3 színész színész (magyar film, 65 perc, 1993)
  • 1993
    Csalafintaságok 10 szereplő szereplő (magyar kabaréshow, 56 perc, 1993)
  • 1993
    A fáklya 7.5 színész színész (magyar tévéfilm, 92 perc, 1993)
  • 1991
    Van szerencsém! 7.0 szereplő szereplő (magyar szórakoztató műsor, 38 perc, 1991)
  • 1991
    Julianus barát 5.8 színész színész (magyar-olasz történelmi film, 76 perc, 1991)
  • 1990
    Szürkület 8.3 színész színész (magyar krimi, 105 perc, 1990)
  • 1990
    Nem érsz a halálodig 9.3 színész színész (magyar filmdráma, 82 perc, 1990)
  • 1989
    Kean, a színész 10 színész színész (magyar színházi felvétel, 160 perc, 1989)
  • 1989
    Hét akasztott 9.0 színész színész (magyar filmdráma, 75 perc, 1989)
  • 1989
    A trónörökös 7.3 színész színész (magyar-osztrák-NSZK történelmi dráma, 1989)
  • 1988
    Vörös vurstli 6.3 színész színész (magyar játékfilm, 81 perc, 1988)
  • 1988
    Küldetés Evianba 7.5 színész színész (93 perc, 1988)
  • 1988
    Johann Strauss: A denevér 8.1 színész színész (magyar operettfilm, 174 perc, 1988)
  • 1988
    Eldorádó 8.6 színész színész (magyar filmdráma, 100 perc, 1988)
  • 1988
    Boszorkánypalánta 8.7 színész színész (magyar tévéfilm, 59 perc, 1988)
  • 1987
    Máz 8.0 színész színész (magyar film, 75 perc, 1987)
  • 1987
    Dr. Minorka Vidor nagy napja 7.1 színész színész (magyar mesefilm, 73 perc, 1987)
  • 1986
    Zojka szalonja 8.7 színész színész (magyar tévéfilm, 1986)
  • 1986
    Vízkereszt, vagy amit akartok 10 színész színész (156 perc, 1986)
  • 1986
    Máz 8.3 színész színész (magyar tévéfilm, 70 perc, 1986)
  • 1986
    Macskafogó 9.4 színész színész (magyar-kanadai-NSZK animációs film, 96 perc, 1986)
  • 1986
    Éljenek a Péter-Pálok! - Névnapi köszöntő 10 színész színész (magyar zenés műsor, 78 perc, 1986)
  • 1986
    Charlie nénje 9.3 színész színész (magyar tévéjáték, 102 perc, 1986)
  • 1986
    A magyar kabaré levelező tagja 7.6 színész színész (magyar szórakoztató műsor, 91 perc, 1986)
  • 1985
    Ők tudják, mi a szerelem 7.9 színész színész (magyar romantikus dráma, 51 perc, 1985)
  • 1985
    Hajnali háztetők 8.7 színész színész (magyar tévéjáték, 84 perc, 1985)
  • 1985
    Egy furcsa lány 10 színész színész (magyar zenés műsor, 29 perc, 1985)
  • 1985
    Egészséges erotika 9.2 színész színész (magyar vígjáték, 88 perc, 1985)
  • 1984
    Hanyatt-homlok 8.7 színész színész (magyar játékfilm, 1984)
  • 1983
    Szerelem száz háton... 8.8 színész színész (magyar-NSZK játékfilm, 81 perc, 1983)
  • 1983
    Szép Ernő: Május 8.2 színész színész (magyar tévéjáték, 57 perc, 1983)
  • 1983
    Míg új a szerelem 7.9 színész színész (magyar tévéfilm, 86 perc, 1983)
  • 1983
    Kodály Zoltán: Háry János 10 színész színész (magyar animációs film, 62 perc, 1983)
  • 1983
    Hófehér 9.1 színész színész (magyar rajzfilm, 90 perc, 1983)
  • 1983
    Gyertek el a névnapomra 9.1 színész színész (magyar filmdráma, 121 perc, 1983)
  • 1983
    A hallgatag hölgy 6.7 színész színész (magyar tévéfilm, 81 perc, 1983)
  • 1982
    Telefonpapa 8.9 színész színész (magyar ifjúsági film, 61 perc, 1982)
  • 1982
    Randevú a Royalban 6.8 színész színész (magyar tévéjáték, 94 perc, 1982)
  • 1982
    Pygmalion 8.5 színész színész (magyar tévéjáték, 102 perc, 1982)
  • 1982
    Humorista a mennyországban 6.4 színész színész (magyar vígjáték, 68 perc, 1982)
  • 1982
    Búcsú a fegyverektől, azaz... 8.4 színész színész (magyar tévéfilm, 80 perc, 1982)
  • 1982
    Amiről a Pesti Broadway mesél 10 színész színész (magyar tévéjáték, 1982)
  • 1982
    Akar velem játszani? 7.0 színész színész (magyar tévéfilm, 1982)
  • 1982
    A 78-as körzet 9.0 színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 1982)
  • 1981
    Shakespeare: Sok hűhó semmiért 9.3 színész színész (142 perc, 1981)
  • 1981
    Shakespeare: Hamlet 8.3 színész színész (168 perc, 1981)
  • 1981
    Ligeti legendák 9.2 színész színész (magyar tévéjáték, 1981)
  • 1981
    Hupikék törpikék 9.3 szinkronhang szinkronhang (amerikai-belga rajzfilm sorozat, 30 perc, 1981)
    • TV2 Kids:
      • szombat (jan. 16.) 15:30,
      • szombat (jan. 16.) 20:30,
      • vasárnap (jan. 17.) 01:10,
      • vasárnap (jan. 17.) 01:40,
      • vasárnap (jan. 17.) 07:20,
      • vasárnap (jan. 17.) 15:00,
      • vasárnap (jan. 17.) 15:30,
      • vasárnap (jan. 17.) 20:30,
      • hétfő (jan. 18.) 01:10,
      • hétfő (jan. 18.) 06:30,
      • hétfő (jan. 18.) 12:45,
      • hétfő (jan. 18.) 20:00,
      • hétfő (jan. 18.) 20:30,
      • kedd (jan. 19.) 00:30,
      • kedd (jan. 19.) 02:10,
      • kedd (jan. 19.) 06:30,
      • kedd (jan. 19.) 12:45,
      • kedd (jan. 19.) 20:00,
      • kedd (jan. 19.) 20:30,
      • szerda (jan. 20.) 00:30,
      • szerda (jan. 20.) 02:10,
      • szerda (jan. 20.) 06:30,
      • szerda (jan. 20.) 12:45,
      • szerda (jan. 20.) 20:00,
      • szerda (jan. 20.) 20:30,
      • csütörtök (jan. 21.) 00:30,
      • csütörtök (jan. 21.) 02:10,
      • csütörtök (jan. 21.) 06:30,
      • csütörtök (jan. 21.) 12:45,
      • csütörtök (jan. 21.) 20:00,
      • csütörtök (jan. 21.) 20:30,
      • péntek (jan. 22.) 00:30,
      • péntek (jan. 22.) 02:10,
      • péntek (jan. 22.) 06:30,
      • péntek (jan. 22.) 12:45,
      • péntek (jan. 22.) 20:00,
      • péntek (jan. 22.) 20:30,
      • szombat (jan. 23.) 00:30,
      • szombat (jan. 23.) 02:10,
      • szombat (jan. 23.) 07:20,
      • szombat (jan. 23.) 15:30,
      • szombat (jan. 23.) 20:30,
      • vasárnap (jan. 24.) 01:10,
      • vasárnap (jan. 24.) 01:40,
      • vasárnap (jan. 24.) 07:20,
      • vasárnap (jan. 24.) 15:00,
      • vasárnap (jan. 24.) 15:30,
      • vasárnap (jan. 24.) 20:30,
      • hétfő (jan. 25.) 01:10,
      • hétfő (jan. 25.) 06:30,
      • hétfő (jan. 25.) 12:45,
      • hétfő (jan. 25.) 20:00,
      • hétfő (jan. 25.) 20:30,
      • kedd (jan. 26.) 00:30,
      • kedd (jan. 26.) 02:10,
      • kedd (jan. 26.) 06:30,
      • kedd (jan. 26.) 12:45,
      • kedd (jan. 26.) 20:00,
      • kedd (jan. 26.) 20:30,
      • szerda (jan. 27.) 00:30,
      • szerda (jan. 27.) 02:10,
      • szerda (jan. 27.) 06:30,
      • szerda (jan. 27.) 12:45,
      • szerda (jan. 27.) 20:00,
      • szerda (jan. 27.) 20:30,
      • csütörtök (jan. 28.) 00:30,
      • csütörtök (jan. 28.) 02:10,
      • csütörtök (jan. 28.) 06:30,
      • csütörtök (jan. 28.) 12:45,
      • csütörtök (jan. 28.) 20:00,
      • csütörtök (jan. 28.) 20:30,
      • péntek (jan. 29.) 00:30,
      • péntek (jan. 29.) 02:10,
      • péntek (jan. 29.) 06:30,
      • péntek (jan. 29.) 12:45,
      • péntek (jan. 29.) 20:00,
      • péntek (jan. 29.) 20:30,
      • szombat (jan. 30.) 00:30,
      • szombat (jan. 30.) 02:10,
      • szombat (jan. 30.) 07:20
  • 1980
    Színes tintákról álmodom 9.0 színész színész (magyar játékfilm, 86 perc, 1980)
  • 1980
    Szerelem 8.8 színész színész (magyar film, 105 perc, 1980)
  • 1980
    Sybill 9.0 színész színész (magyar operettfilm, 114 perc, 1980)
  • 1980
    Lóden-show 5.7 színész színész (magyar zenés film, 35 perc, 1980)
  • 1980
    Leánykérés éjjel kettőkor 7.4 színész színész (magyar játékfilm, 45 perc, 1980)
  • 1980
    IV. Henrik király 9.4 színész színész (magyar tévéfilm, 124 perc, 1980)
  • 1980
    Egy hónap falun 5.0 színész színész (magyar tévéjáték, 83 perc, 1980)
  • 1980
    A hosszú előszoba 7.2 színész színész (magyar tévéjáték, 69 perc, 1980)
  • 1980
    A doktor úr 9.3 színész színész (magyar színházi felvétel, 120 perc, 1980)
  • 1979
    Szerelem 10 színész színész (magyar tévéjáték, 96 perc, 1979)
  • 1979
    Spanyol Izabella 10 színész színész (magyar színházi közvetítés, 136 perc, 1979)
  • 1979
    Nyitott könyv 8.0 színész színész (magyar portréfilm, 57 perc, 1979)
  • 1979
    Indul a bakterház 9.3 színész színész (magyar vígjáték, 66 perc, 1979)
  • 1979
    Csillag a máglyán 8.3 színész színész (magyar játékfilm, 96 perc, 1979)
  • 1978
    Keménykalap és krumpliorr 9.1 színész színész (magyar ifjúsági kalandfilm, 100 perc, 1978)
  • 1978
    BUÉK! 8.0 színész színész (magyar filmdráma, 85 perc, 1978)
  • 1978
    A király meztelen - mesejáték felnőtteknek 8.7 színész színész (magyar szórakoztató műsor, 100 perc, 1978)
  • 1978
    A Danton-ügy 10 színész színész (magyar tévéjáték, 74 perc, 1978)
  • 1977
    Süsü, a sárkány kalandjai 10 színész színész (magyar bábfilmsorozat, 50 perc, 1977)
  • 1977
    Operabál 13 3.8 színész színész (magyar tévéfilm, 64 perc, 1977)
  • 1977
    Holt lelkek 7.8 színész színész (magyar színházi felvétel, 131 perc, 1977)
  • 1977
    Boldogság 6.0 színész színész (magyar filmdráma, 62 perc, 1977)
  • 1977
    A bosszú 6.8 színész színész (magyar tévéfilm, 56 perc, 1977)
  • 1976
    Szépek és bolondok 8.4 színész színész (magyar vígjáték, 98 perc, 1976)
  • 1976
    Lincoln Ábrahám álmai 8.3 színész színész (magyar tévéjáték, 75 perc, 1976)
  • 1976
    Két pont között a legrövidebb görbe 8.7 színész színész (magyar játékfilm, 1976)
  • 1976
    Hungária Kávéház 7.9 színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 26 perc, 1976)
  • 1976
    Hedda Gabler 10 színész színész (magyar színházi közvetítés, 110 perc, 1976)
  • 1976
    Fekete gyémántok 9.2 színész színész (magyar játékfilm, 80 perc, 1976)
  • 1976
    Az öreg 7.6 színész színész (magyar játékfilm, 1976)
  • 1976
    A vihar 8.0 színész színész (magyar tévéfilm, 92 perc, 1976)
  • 1976
    A legkisebb ugrifüles II. sorozat 10 színész színész (magyar animációs sorozat, 1976)
  • 1976
    A kard 7.4 színész színész (magyar filmszatíra, 71 perc, 1976)
  • 1975
    Kisember születik 6.0 színész színész (magyar tévéjáték, 53 perc, 1975)
  • 1975
    Az Elnökasszony 7.5 színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 1975)
  • 1975
    A méla Tempefői 9.0 színész színész (magyar játékfilm, 99 perc, 1975)
  • 1975
    A legkisebb ugrifüles 10 színész színész (magyar animációs sorozat, 1975)
  • 1974
    Mesék az Ezeregyéjszakáról 7.4 színész színész (magyar tévéjáték, 56 perc, 1974)
  • 1974
    Keménykalap és krumpliorr 10 színész színész (magyar ifjúsági kalandfilmsorozat, 1974)
  • 1974
    Itt járt Mátyás király... 8.7 színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 1974)
  • 1974
    Hószakadás 8.5 színész színész (magyar-bolgár-lengyel filmdráma, 93 perc, 1974)
  • 1974
    Ficzek úr 8.4 színész színész (magyar tévéfilm, 71 perc, 1974)
  • 1973
    Zaharij ikonfestő bűnös szerelme 7.8 színész színész (magyar tévéfilm, 60 perc, 1973)
  • 1973
    Plusz-mínusz egy nap 8.4 színész színész (magyar filmdráma, 92 perc, 1973)
  • 1973
    Nincs idő 8.0 színész színész (magyar dráma, 92 perc, 1973)
  • 1973
    Kincskereső kisködmön 9.0 színész színész (magyar filmdráma, 91 perc, 1973)
  • 1973
    Kínai kancsó 8.9 színész színész (magyar tévéfilm, 49 perc, 1973)
  • 1973
    Kakuk Marci 8.2 színész színész (magyar játékfilm, 98 perc, 1973)
  • 1973
    Irgalom 10 színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 1973)
  • 1973
    III. Richárd 8.7 színész színész (magyar tévéfilm, 91 perc, 1973)
  • 1973
    Hasonmás 6.0 színész színész (magyar film, 105 perc, 1973)
  • 1973
    Csínom Palkó 8.4 színész színész (magyar romantikus kalandfilm, 88 perc, 1973)
  • 1972
    Nápolyt látni és... 9.0 színész színész (magyar vígjáték, 80 perc, 1972)
  • 1972
    Hazai történetek 8.5 színész színész (magyar tévéjáték, 63 perc, 1972)
  • 1972
    György barát 8.8 színész színész (magyar tévéfilm, 1972)
  • 1972
    Forró vizet a kopaszra! 8.6 színész színész (magyar filmszatíra, 98 perc, 1972)
  • 1972
    A Főnök 7.1 színész színész (magyar tévéfilm, 72 perc, 1972)
  • 1971
    Vidám elefántkór 8.9 színész színész (magyar vígjáték, 79 perc, 1971)
  • 1971
    Széchenyi meggyilkoltatása 10 színész színész (magyar tévéfilm, 108 perc, 1971)
  • 1971
    Régi idők mozija 9.2 színész színész (magyar tévéfilm, 72 perc, 1971)
  • 1971
    Névtelen csillag 8.4 színész színész (magyar tévéjáték, 124 perc, 1971)
  • 1971
    Madárkák 8.0 színész színész (magyar filmszatíra, 72 perc, 1971)
  • 1971
    A szerelő 8.8 színész színész (magyar rövid játékfilm, 31 perc, 1971)
  • 1966
    ... hogy szaladnak a fák! 8.7 színész színész (magyar filmdráma, 81 perc, 1966)
  • Zsüti, a slágerkirály 7.9 közreműködő közreműködő
  • Weöres Sándor: Szent György és a sárkány 6.1 színész színész (magyar színházi közvetítés, 145 perc)
  • Nyolcvanéves Cecilia 7.0 színész színész (magyar színházi felvétel, 25 perc)
  • Nézz vissza mosollyal 10 szereplő szereplő (50 perc)
  • Neil Simon: A napsugár fiúk 10 színész színész (magyar színházi közvetítés, 165 perc)
  • Moliere: A fösvény 7.0 színész színész (magyar színházi közvetítés, 108 perc)
  • Mindent egy helyen 5.5 szereplő szereplő (magyar szórakoztató műsor, 55 perc)
  • Mesél a pesti Broadway 9.0 színész színész (magyar tévéjáték)
  • Hungária Kávéház 9.0 színész színész (26 perc)
  • Hullám Izabella 10 szereplő szereplő (magyar szórakoztató műsor, 14 perc)
  • Herce-Hurca 6.0 közreműködő közreműködő (85 perc)
  • Henrik Ibsen: Rosmersholm 6.0 színész színész (magyar tévéjáték, 130 perc)
  • Éjféli színjáték 8.5 színész színész (magyar tévéfilm, 93 perc)
  • Charley nénje 8.8 színész színész (tévéjáték, 102 perc)
  • Az ibolya 8.2 színész színész (tévéjáték, 55 perc)
  • A Valencia-rejtély 7.2 színész színész (magyar tévéfilm, 101 perc)
  • A szibériai nyuszt 6.3 színész színész (magyar tévéfilm, 44 perc)
  • A kard avagy Én vagyok a falu rossza egyedül 10 színész színész (magyar vígjáték, 71 perc)

Hozzászólások

10/10
zorad 2019 febr. 14. - 22:59:51 10/10
A legnagyobb élő magyar színész! Egy zseni. Remélem, még sokat játszik nekünk.
mulao 2011 jún. 11. - 17:28:05
Én meg késõbb tudtam meg, hogy Petra is a gyereke és, hogy ráadásul színész. Mátéról már régen hallottam, sõt már anno az Apám beájulnában is láttam.
Csekély értelmû medvebocs 2011 jún. 11. - 17:18:44 Előzmény mulao
Igen a lányáról hallottam hogy színész.Én csak néztem a Herkules 1 és 2.részét,akkor mondták be váratlanul "magyar hangok:????????????Haas Vander Péter,Haumann Máté.,,
mulao 2011 máj. 09. - 14:49:30 Előzmény Csekély értelmû medvebocs
Van, Máté Haumann Péter fia, szintén színész. Sõt, Péter lánya, Petra is színész, õt (milyen meglepõ) Haumann Petrának hívják. :))
Csekély értelmû medvebocs 2011 máj. 08. - 16:12:41
Van-e bármi féle köze Haumann Mátéhoz?
murron 2011 jan. 03. - 00:43:29
Jaj hát ez az ember egy zseniális színész... a madách blõdli Producerekjében is teljesen levett a lábamról, nem jóképû, nem fiatal, aztán mégis milyen meghatározhatatlan sármja volt... hja kérem, aki nagybetûs színész...!
Csekély értelmû medvebocs 2010 nov. 28. - 15:50:31
Hókuszpók magyar hangja :))))))))))
kachorra 2010 júl. 06. - 03:49:58 Előzmény crazyforyou
nekem csak annyi a véleményem, hogy...
SZERETI A TIK A MEGGYET, KETTEN SZERETÜNK MI EGYET,
JAJ ISTENEM, MILYEN FURA, MIKOR KETTEN MEGYÜNK HAZAAAA! :D
crazyforyou 2009 dec. 05. - 23:54:36
Nagyon megérdemelte a Prima Primissima 2009 díjat.

Gratulálok neki!

De azért meg kell említeni a másik két jelöltet: Psota Irént és Bálint Andrást,mert õk is nagy mûvészek!
offtopic
Anditos 2009 szept. 07. - 19:43:07
Néhány éve a tv leadta a 70-es években készült III. Richárdot, vele a címszerepben. Lenyûgözõ volt. Láttam Sir Laurence Olivier-t is, és mondhatom, nem tudom, melyik tetszett jobban. Igaz, más felfogásban adták elõ.

Annyira szeretem a III. Richárd darabot, hogy néhány éve elhatároztam, hogy megtanulom a híres kezdõ monológot. Napokon át állandóan a kezemben volt a könyv, olvastam a buszon, sétálva, mindenhol. És Haumann Péter hangját hallottam, ahogy olvastam a szöveget. Aztán egyik nap felszálltam a Hegyalja úton a 8-as buszra, és ahogy felléptem a lépcsõ tetejére, természetesen a könyv a kezemben volt, véletlenül meglöktem az elõttem álló férfit, aki hátra fordult, én meg automatikusan elnézést kértem, majd azt hittem, a többnapja tartó III. Richárd tanulása miatt hallucinálok, mert Haumann Péter volt az illetõ. Fura véletlenek vannak.

Ha férfinek születek, akkor tutti színésznek tanultam volna, hogy egyszer eljátszhassam ezt a szerepet. :-)
mulao 2009 szept. 07. - 14:01:10
Egyem az "öreg Haumann" szívét, úgynéz ki, mint egy kismanó, de ezt nem bántásként mondom! A Fekete Péter címû elõadásban láttam, nagyon jól játszott, tök jó színész.A hangja viszont nem az esetem. Ja, és a lényeg, kaptam Tõle aláírást is, ahogy írja a nevét, azt nem lehet hamísítani, (ne is próbálkozzatok vele:)) Élõben tök úgynéz ki, mint a tv-bõl, hihetetlen.Megmondom õszintén a filmes alakításai, nem mindig tetszettek, most csak azért írom le, hogy egyébként jó filmekben játszott, mert nem akarom, hogy valaki, azt higgye, hogy azért nem tetszik a filmes alakítása, mert a filmjei nem jönnek be, szerintem kifejezetten jó filmekben játszott, de engem nem mindig fogott meg, maga az alakítása, de mindentõl függetlenûl, bírom.
zampano 2009 júl. 10. - 20:25:44 Előzmény szingh
Mert?
10/10
szingh 2009 júl. 09. - 22:13:47 10/10 Előzmény zampano
Tévedés. Haumann nem egy ún. Dummer August.
Wanted 2009 jan. 10. - 20:09:49
A Patás:)
offtopic
Miki1900 2008 júl. 16. - 19:36:37 Előzmény zampano
szánalmas vagy ezzel a mindenhova követéssel, nem érzed?
zampano 2008 júl. 15. - 19:08:22
Tévedés. Haumann egy ún. Dummer August.
Miki1900 2008 júl. 15. - 19:00:50
Nagyon jó színész, a magyar Jack Nicholson! (bár ez most már kezd eléggé elcsépelté válni)

a Hókuszpók, ugye.
norton15 2008 ápr. 15. - 20:08:24
Sajnos eddig nem sok mindenben láttam (össze tudnék szedni párat, csak ahhoz órák kellenének), de a legutóbbi Kalandorokban, ahol láttam, nagyon jól játszott. Gyakorlatilag ráismertem a saját nagyszüleimre.:) Az Indul a bakterházban felejthetetlen volt a lókupecként, amikor eszembe jut, mindig nevetek. Na és persze a hangja is annyira jó.:)