Személy

Hegyi Barbara

színész, előadó, közreműködő
Született: 1966. január 16. (52 éves) (Magyarország, Budapest)

Értékelés:

44 szavazatból
Szerinted?

1989-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1989-től 1996-ig a József Attila Színház tagja volt. 1992-ben három hónapig Los Angeles-ben a Lee Strasberg nevű színiiskolában tanult. 1996-tól a Vígszínház társulatát erősíti. Közel 50 sikeres film- és tévészerepben láthatta a közönség, és rendkívül népszerű szinkronszínész. Jótékonysági munkája közismert, egyebek közt a Pedigree Örökbefogadási Program nagykövete.


Díjai:


Jászai Mari-díj (2000)
Varsányi Irén-emlékgyűrű (2001)
A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozata (2005)
Ajtay Andor-emlékdíj (2010)
Ruttkai Éva-emlékgyűrű (2010)
Libri Aranykönyv az Abraka Babra című könyvért (2012)
Psota Irén-díj (2017)


 


(Forrás: vigszinhaz.hu)


 

  • 2014
    Egypár barát
    előadó előadó (2014)
  • 2010
    Honfoglaló - Színházak csatái
    szereplő szereplő (magyar szórakoztató műsor, 40 perc, 2010)
  • 2007
    William Shakespeare: Sok hűhó semmiért
    színész színész (magyar színházi felvétel, 162 perc, 2007)
  • 2005
    De kik azok a Lumnitzer nővérek?
    színész színész (magyar vígjáték, 93 perc, 2005)
  • 2004
    Életképek
    színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 2004)
  • 2001
    Kémjátszma
    színész színész (német-amerikai-japán-francia krimi, 126 perc, 2001)
    • VIASAT6:
      • szombat (dec. 1.) 23:50,
      • vasárnap (dec. 2.) 21:00
  • 2001
    A tigriscsíkos kutya
    színész színész (magyar tévéfilm, 52 perc, 2001)
  • 1999
    Kisvilma - Az utolsó napló
    színész színész (magyar-lengyel-német filmdráma, 115 perc, 1999)
  • 1998
    A párduc és a gödölye
    színész színész (magyar filmdráma, 78 perc, 1998)
  • 1997
    Szökés
    színész színész (magyar történelmi dráma, 92 perc, 1997)
  • 1997
    Szerencsi, fel!
    hang hang (magyar animációs sorozat, 5 perc, 1997)
  • 1995
    Színésznők a kifutón
    közreműködő közreműködő (magyar szórakoztató műsor, 25 perc, 1995)
  • 1995
    Herczeg Ferenc: A harmadik testőr
    színész színész (magyar tévéjáték, 70 perc, 1995)
  • 1995
    Elektra mindörökké
    színész színész (99 perc, 1995)
  • 1993
    Kisváros
    színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 26 perc, 1993)
    • m3:
      • szerda (nov. 21.) 20:00,
      • szerda (nov. 21.) 20:40,
      • csütörtök (nov. 22.) 09:40,
      • csütörtök (nov. 22.) 10:20,
      • csütörtök (nov. 22.) 19:55,
      • csütörtök (nov. 22.) 20:40,
      • péntek (nov. 23.) 09:40,
      • péntek (nov. 23.) 10:15,
      • péntek (nov. 23.) 19:55,
      • péntek (nov. 23.) 20:35,
      • hétfő (nov. 26.) 09:40,
      • hétfő (nov. 26.) 10:20,
      • hétfő (nov. 26.) 19:55,
      • hétfő (nov. 26.) 20:40,
      • kedd (nov. 27.) 09:40,
      • kedd (nov. 27.) 10:15,
      • kedd (nov. 27.) 20:00,
      • kedd (nov. 27.) 20:40,
      • szerda (nov. 28.) 09:40,
      • szerda (nov. 28.) 10:15,
      • szerda (nov. 28.) 20:00,
      • szerda (nov. 28.) 20:40,
      • csütörtök (nov. 29.) 09:40,
      • csütörtök (nov. 29.) 10:20,
      • csütörtök (nov. 29.) 19:55,
      • csütörtök (nov. 29.) 20:35,
      • péntek (nov. 30.) 09:40,
      • péntek (nov. 30.) 10:15,
      • péntek (nov. 30.) 19:55,
      • péntek (nov. 30.) 20:40,
      • hétfő (dec. 3.) 09:40,
      • hétfő (dec. 3.) 10:20,
      • hétfő (dec. 3.) 19:55,
      • hétfő (dec. 3.) 20:40,
      • kedd (dec. 4.) 09:40,
      • kedd (dec. 4.) 10:20,
      • kedd (dec. 4.) 19:55,
      • kedd (dec. 4.) 20:40,
      • szerda (dec. 5.) 09:40,
      • szerda (dec. 5.) 10:20
  • 1993
    A magzat
    színész színész (magyar-lengyel filmdráma, 102 perc, 1993)
  • 1993
    A gólyák mindig visszatérnek
    színész színész (magyar filmdráma, 71 perc, 1993)
  • 1992
    Az álommenedzser
    színész színész (magyar játékfilm, 1992)
  • 1992
    A templomos lovagok kincse
    színész színész (francia-magyar-portugál ifjúsági filmsorozat, 26 perc, 1992)
  • 1990
    Majális
    színész színész (színházi felvétel, 132 perc, 1990)
  • 1989
    A halálraítélt
    színész színész (magyar filmdráma, 88 perc, 1989)
  • 1988
    Vadon
    színész színész (magyar játékfilm, 127 perc, 1988)
  • 1987
    Találka Párizs mellett
    színész színész (magyar tévéfilm, 94 perc, 1987)
  • 1985
    Hány az óra, Vekker úr?
    színész színész (magyar háborús filmdráma, 93 perc, 1985)
  • 1984
    Szerelmek
    színész színész (magyar tévéfilm, 76 perc, 1984)
  • 1984
    Linda
    színész színész (magyar filmsorozat, 1984)
  • 1974
    Elveszett paradicsom-töredék
    színész színész (tévéjáték, 63 perc, 1974)
  • Spiró György: Elsötétítés
    színész színész (magyar színházi közvetítés, 105 perc)
  • Lessing: Bölcs Náthán
    színész színész (magyar színházi közvetítés, 100 perc)
  • B.Ú.É.K. 2011
    közreműködő közreműködő

Vélemény:

2016 ápr. 25. - 15:10:08
2016 ápr. 25. - 15:10:08

*Május10/Eötvös10 Városnézõ körutazás. Utasok és típusok. Hegyi Barbara, Õze Áron.Színházalapító, író, SZÍNRE ÁLMODÓ , pszichológus BÁCSKAI JULI
Improvizáció csipetnyi pszichoterápiával. „Nem a te életedet boncolgatjuk, de beletrafálhatunk. Nem a miénket teregetjük, de nagyon ott leszünk! Hangulat-és kapcsolatjavító Vándorszínház.

szavazat: 1/10 2014 júl. 02. - 14:28:31
2014 júl. 02. - 14:28:31

Hegyi Barbara egy túlértékelt manírkirálynõ. Nagyképûen és fennkölten játszik. A Mephisto-ban és a Danton halálában is szörnyû volt. A Mephisto-ban zongorázni lehetett a különbséget Söptei és Hegyi direktornéja között.

2011 jan. 03. - 00:29:22
2011 jan. 03. - 00:29:22

Színpadon is hasonló, egyformán sok és hegyibarbarásan lihegõs minden szerepben. Sosem volt a kedvencem, de megpróbálom objektíven nézni minden alkalommal, hátha egyszer megtörik a jég. Aztán csak szájhúzás lesz mindig a vége. Sokkal jobb, ezerszínûbb színésznõk vannak nála a Vígben, csak õket érthetetlen okokból nem nyomják be minden fõszerepbe.
A combinós hangbemondása hidegrázós, aki naponta többször kénytelen meghallgatni a "Mester utca" bemondásával elkövetett merényletét, tudja, mirõl beszélek. Amikor ott van a kellemes, nyugodt hangú Nagy-Kálózy, aki meg alig kapott megállót... a fene sem érti ezt az egészet!!

2010 jan. 01. - 13:56:23
2010 jan. 01. - 13:56:23

Remekül összefoglaltad, miért irritáló Hegyi Barbara. Valami rettenetes az a mesterkélt gurgulázó hang, amit képes kiadni. Egy színész nem beszélhetne mindig ugyanazon a beszédhibás módon, ahogy õ teszi. Ha tényleg Hegyi Barbarát kellene eljátszania, csak akkor lenne ennek a beszédstílusnak létjogosultsága. Tudtommal nem írtak még történelmi drámát róla, amiben saját magát játszhatná.
A színházi szerepeihez nem tudok hozzászólni, de a szappanoperában elborzasztó, amit mûvel. Annyira természetes akar lenni, hogy az átcsap valami elviselhetetlen modorosságba és természetellenességbe. Egyedül a rettenetes Karcsi doktornõ illik hozzá ebben a sorozatban, mert õ legalább olyan tehetségtelen és idegesítõ. A többi színész méltatlan helyzetbe van kényszerítve, hogy vele kell együtt szerepelniük.

2010 jan. 01. - 12:58:14
2010 jan. 01. - 12:58:14

Január 10-én este 8-kor az Eötvös 10-ben két bombázó szõkeség improvizál: Cseke Katinka és Hegyi Barbara Bácskai Juli Pszichoszínházában. Született szõkeségek címmel. www.pszichoszinhaz.hu

2010 máj. 21. - 11:37:04
2010 máj. 21. - 11:37:04

Május 22-én 7-kor, a Karinthy színházban Hegyi Barbarával improvizál Fenyõ Iván. Bácskai Juli Pszichoszínházában. 10.évad, 26.000 nézõ, 200+ elõadás.www.pszichoszinhaz.hu

2010 máj. 06. - 15:05:10
2010 máj. 06. - 15:05:10

Eleinte szimpatikusnak tartottam,de lehet,már a kombinó miatt jön ki a könyökömön és összekötöm a villamoson tapasztalt kellemetlen élményekkel.:)(a hangja miatt)

szavazat: 2/10 2009 dec. 01. - 18:57:08
2009 dec. 01. - 18:57:08

Hegyi Barbarával nem az a legnagyobb baj,hogy elviselhetetlen a hangja,hanem az,hogy mindig Hegyi Barbarát játszik.Szerepek nem érintik meg,mindegy,hogy Képzelt beteg,Oklahoma vagy Figaro házassága,õ csak Hegyi Barbara rendületlenül.Ez baj,mert õ meg nem annyira érdekes személyiség.

2009 aug. 25. - 23:11:41
2009 aug. 25. - 23:11:41

Csak a MÁV-nál ne változtassanak,mert azt a hangot nagyon szeretem.

2009 aug. 25. - 23:10:00
2009 aug. 25. - 23:10:00

Köszönöm.

szavazat: 10/10 2009 aug. 25. - 23:07:27
2009 aug. 25. - 23:07:27

Nem tévedsz, valóban õ az! A 4-es, 6-os villamosokon és a 7-es buszokon hallható Hegyi Barbara, Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Szerednyei Béla és Pusztaszeri Kornél.

2009 aug. 21. - 19:14:24
2009 aug. 21. - 19:14:24

Járt valaki mostanában a 6-4 es villamoson?Mert befelé menet a Blaha Lujza tér felé olyan hangú nõ beszél mint Hegyi Barbara.Azt szerettem volna megkérdezni,nem-e õ az?Én már harmadszor hallottam.De lehet,hogy tévedek.

2009 máj. 06. - 16:25:07
2009 máj. 06. - 16:25:07

Annyit még hozzátennék Hegyi Barbarához, hogy nem is a hangja nem tetszik, hanem ahogy beszél, beszédközben levegõt vesz.

2009 ápr. 27. - 14:33:48
2009 ápr. 27. - 14:33:48 OFFTOPIC

Ok.Ha kikapcsolom akkor nem látszik azt amit offtopic-ként küldöm el.Csak az elküldött dolgok.Ok értem.

2009 ápr. 27. - 14:31:34
2009 ápr. 27. - 14:31:34 OFFTOPIC

Még nem sikerült.

2009 ápr. 27. - 14:31:03
2009 ápr. 27. - 14:31:03

Ki probálom.

2009 ápr. 27. - 10:13:04
2009 ápr. 27. - 10:13:04

Mert ott van jobb oldalt fent az offtopic elrejtése/offtopic megjelenítése gomb is. Ott kikapcsolhatod az offokat.

2009 ápr. 27. - 09:19:12
2009 ápr. 27. - 09:19:12 OFFTOPIC

Ja és mindig offtopikot nyomom meg,de sosem látszik.Már mint nálam.

2009 ápr. 27. - 09:18:09
2009 ápr. 27. - 09:18:09 OFFTOPIC

Nem én beszéltem el melletted,te nem válaszolsz a kérdésemre, és rám fogod.De mindegy, már nem is érdekel.Amit mondtál, már rég egy másik lapon van.De legközelebb inkább azt mond, semmi közöd hozzá, vagy valami hasonlót.De ne fogd rám a témád mellébeszélését.Ha nem érted, olvasd vissza az elsõ hozzá szólásod óta, mi volt itt.

2009 ápr. 26. - 12:07:27
2009 ápr. 26. - 12:07:27

Szerintem jó színésznõ, bár eléggé egytípusos - jellegzetes, rekedtes hangja behatárolja. De mindig egy érdekes, jellegzetes karaktert ad. A Született feleségekben nagyon jó szinkronja Susan-nak.
Egy színfolt.

Összes hozzászólás
Angyalok és pásztorok
Angyalok és pásztorok

Sebestyén Márta és Andrejszki Judit adventi koncertje

Jegyvásárlás