Személy

Horti Lilla

előadó, színész, szereplő
Szentesen járt általános iskolába, a csongrádi Batsányi Gimnázium és Szakközépiskolában tanult, majd 2009-től a Szegedi Tudományegyetem Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskola növendéke.

Fiatal kora ellenére immár számos ének-, dal- és kórusverseny díjazottja. 2011-ben a VII. Országos, II. Nemzetközi Simándy József Énekversenyen II. díjat és a Fidelio különdíját nyerte el, melynek eredményeként koncertezett a Sziget Fesztiválon, 2011 nyarán. 2012-ben az V. Országos Szakközépiskolai Énekversenyen I. díjas lett és meghívást kapott koncertfellépésre a SZTE ZMK Vonós Kamarazenekarától. Tanára Somogyvári Tímea Zita, aki a szegedi konzervatórium tanára, a Szegedi Nemzeti Színház tagja, és a Szegedi Szimfonikus Zenekar gyakori szólistája.

Horti Lilla a versenyeken kívül rendszeresen fellép iskolai, városi, egyházi rendezvényeken, koncerteken országszerte, továbbá profi kórusok kisegítőjeként, ideiglenes vagy állandó tagjaként, szólistájaként országos és nemzetközi viszonylatban.

Hozzászólások

10/10
ap1987 2013 máj. 30. - 09:22:05 10/10
Lilla zseniális, nagyon örülök, hogy nemrégiben megismerhettem egy közös produkció kapcsán. Diplomakoncertünkön Beeri Benjáminnal (akirõl mindez ugyanúgy elmondható) énekelt duettjük itt hallgatható meg: http://www.youtube.com/watch?v=Gq2lEsubt2M