Személy

Julia Ormond

színész, szereplő
Született: 1965. január 4. (54 éves) (Anglia, Epsom, Surrey, Anglia, Nagy-Britannia)
Julia Karin Ormond a West Surrey College of Art and Design nevű képzőművészeti egyetem hallgatójaként festőnek készült, míg át nem iratkozott a londoni Webber Douglas Academy-re színinövendéknek. Első színpadi szerepeit az Üvöltő szelek, a Riválisok, a Harvey, a Szálemi boszorkányok, A fegyverek és az ember, a Hope and Charity - melyért a londoni színikritikusok díját kapta. A televízióban a Capital City és a Traffic című produkciókban hívta fel magára a figyelmet, azután megkapta a Young Catherine című tévéfilm címszerepét, majd eljátszhatta Robert Duvall feleségének szerepét Ivan Passer Sztálin-jában.
A mozivásznon Peter Greenaway A macon-i gyermek című filmjében mutatkozott be, a Szenvedélyek viharában és a Lancelot című film remake-jében, valamint Bille August A hó hatalma című filmjében játszott kulcsfontosságú szerepet.
Ormond producerként jegyezte a Calling the Ghosts (Szellemidézés) című, Mandy Jacobson és Karmen Jelincic rendezte horvát dokumentumfilmet, melynek köszönhetően producerként, forgatókönyvíróként és rendezőként két éves szerződést írt alá a Fox Searchlight nevű céggel.
  • 2017
    Rememory 8.7 színész színész (kanadai-amerikai filmdráma, 111 perc, 2017)
  • 2013
    Született boszorkányok 7.5 színész színész (amerikai drámasorozat, 60 perc, 2013)
  • 2012
    Láncra verve 7.7 színész színész (kanadai thriller, 94 perc, 2012)
  • 2011
    Egy hét Marilynnel 7.1 színész színész (angol-amerikai filmdráma, 95 perc, 2011)
  • 2011
    A zöldben 6.0 színész színész (amerikai filmdráma, 91 perc, 2011)
  • 2011
    Albatross 10 színész színész (angol dráma, 90 perc, 2011)
  • 2010
    Temple Grandin 9.0 színész színész (amerikai életrajzi dráma, 103 perc, 2010)
  • 2010
    Bűnösnek nyilvánítva 8.0 színész színész (amerikai életrajzi dráma, 2010)
  • 2010
    62. Emmy-díj átadás 5.8 szereplő szereplő (amerikai szórakoztató műsor, 2010)
  • 2008
    Kit Kittredge 8.6 színész színész (amerikai-kanadai családi film, 101 perc, 2008)
  • 2008
    Che - Az argentin 6.9 színész színész (amerikai-spanyol-francia életrajzi dráma, történelmi film, 134 perc, 2008)
  • 2008
    Benjamin Button különös élete 8.6 színész színész (amerikai filmdráma, 166 perc, 2008)
  • 2008
    Az El Escorial-összeesküvés 6.8 színész színész (spanyol filmdráma, 130 perc, 2008)
  • 2008
    Aberrált élvezetek 6.6 színész színész (amerikai-kanadai krimi, 93 perc, 2008)
  • 2007
    Tudom, ki ölt meg 6.3 színész színész (amerikai thriller, 95 perc, 2007)
  • 2006
    Inland Empire 6.9 színész színész (francia-lengyel-amerikai misztikus film, 180 perc, 2006)
  • 2005
    Beach Girls színész színész (amerikai filmsorozat, 2005)
  • 2003
    Az ellenálló 7.8 színész színész (amerikai-holland filmdráma, 88 perc, 2003)
  • 2001
    Esküdt ellenségek: Bűnös szándék 7.6 színész színész (amerikai krimisorozat, 45 perc, 2001)
  • 2000
    Zsaroló a zsánerem 5.8 színész színész (amerikai filmdráma, 98 perc, 2000)
  • 2000
    Varian háborúja: Dupla kockázat 6.8 színész színész (amerikai háborús filmdráma, 116 perc, 2000)
  • 1999
    Állatfarm 7.0 színész színész (amerikai animációs film, 88 perc, 1999)
  • 1998
    A szibériai borbély 8.6 színész színész (francia-orosz-olasz-cseh romantikus film, 171 perc, 1998)
  • 1997
    A hó hatalma 7.4 színész színész (dán-német-svéd akcióthriller, 121 perc, 1997)
  • 1995
    Sabrina 8.4 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 122 perc, 1995)
  • 1995
    Katalin cárnő ifjúsága 8.1 színész színész (kanadai tévéfilm, 180 perc, 1995)
  • 1995
    Az első lovag 7.7 színész színész (amerikai kalandfilm, 134 perc, 1995)
  • 1994
    Szenvedélyek viharában 9.4 színész színész (amerikai kalandfilm, 125 perc, 1994)
  • 1994
    Nostradamus 8.7 színész színész (angol-francia-német filmdráma, 115 perc, 1994)
  • 1994
    A szerelem börtönében 8.3 színész színész (angol thriller, 94 perc, 1994)
  • 1993
    A maconi gyermek 7.3 színész színész (angol-francia-belga-német filmdráma, 122 perc, 1993)
  • 1992
    Sztálin 9.1 színész színész (amerikai-magyar életrajzi dráma, 166 perc, 1992)
  • Howards End 9.0 színész színész (angol-amerikai drámasorozat)

Hozzászólások

Gerion 2011 nov. 02. - 21:18:57
Szerintem Juliette Binoche, Julia Roberts és Kyra Sedgwick összegyúrva (külsõre).
Csekély értelmû medvebocs 2011 júl. 03. - 20:13:23 Előzmény mulao
Szenvedélyek viharában

ma 22:35 RTL Klub
wrossi 2011 jún. 04. - 21:22:27 Előzmény mulao
Írok én is,hogy több vélemény legyen.1995.fantasztikus éve volt,a két legjobb filmjét ekkor készítette.A Sabrinára és Az elsõ lovagra gondolok.
mulao 2011 ápr. 17. - 16:03:18
Én a Szenvedélyek viharában láttam, abban is jól játszott. Nem tudom hogy juott eszedbe pont Julia Ormond, de örülök neki. Én is azt hittem több vélemény lesz itt.
Csekély értelmû medvebocs 2011 ápr. 17. - 15:50:18
Az elsõ lovag c. filmben jól játszik. (több véleményre számítottam)
Parno Graszt lemezbemutató koncert a Müpában február 14-én!