Személy

Kálid Artúr

színész, szinkronhang, előadó
Született: 1970. augusztus 14. (49 éves) (Budapest)
A Színház- és Filmművészeti Főiskola drámai szakán 1993-ban végzet. 1991-től a Vígszínház tagja. 1997-től pedig szabadúszó.
Pályája az 1988-as Ki mit tud?-dal indult,ahol verselőadásaiért díjazták. Röviddel ezután kapta meg első szerepét az Angyalbőrben című tévésorozatban.
Prózai és zenés darabokban egyaránt színpadra lép, Ray Rigby: A domb című nagy sikerű regényének színpadi változatában szabadságától megfosztott közkatonát, Az ember tragédiája Merlin Színházban bemutatott előadásában Ádám szerepét játszotta. Majd ezt követték a Vígszínház Össztánc és A padlás előadásainak zenés szerepei. Magánéletében is meghatározóvá vált számára az Alföldi Róbert által rendezett Trisztán és Izolda előadás, amelyben a címszerepeket leendő feleségével, Murányi Tündével alakították. Kálloy Molnár Péterrel és Tóth Gáspár Andrással sajátos előadást hoztak létre a Komédiumban, Shakespeare összes művét rövidített, parodisztikus változatban játszották - játsszák még ma is - az IBS színpadán. A színész-trió hasonló hangvételű előadása ugyancsak az IBS-ben került színre Görögök összes regéi és cselekedetei (G.Ö.R.CS.) címmel. Legutóbb pedig a Komédiumban Karinthy Ferenc egyfelvonásosában, a Duna-kanyarban kapott főszerepet.

Díjak:
Souvenir-díj 1996.

További színpadi szerpei:
Schwarz (Friedrich Schiller: Haramiák); Theoklümenosz (Euripidész: Heléné);Tonin (Ruzante: A csapodár madárka); Émile Tavernier hadnagy (Labiche-Marc: Olasz szalmakalap); Orvos (Karinthy Márton: Korai fagy); Crespino (Goldoni: A legyező); Mr. Patel (Griffiths: Komédiások); Belize, Mr. Lies (Kushner: Angyalok Amerikában); Bibliás ember (Kapás: Jób könyve); Baltazár (Shakespeare: Romeo és Júlia); Rugby (Feydeau: Bolha a fülbe); Nicholas Beckett (Orton: Amit a lakáj látott a kulcslyukon át); Fiú (Delaney: Egy csepp méz).

Televízió:
Angyalbőrben (1989. tv-sorozat) Istálló (1993.)
Szabadság tér '56 (1994)

Film:
Az üstökös (1994, rendező: Gárdos Péter)
  • 2019
    Kópé szinkronhang szinkronhang (kanadai-amerikai animációs vígjáték, családi film, 87 perc, 2019)
  • 2019
    Aladdin 8.3 szinkronhang szinkronhang (amerikai fantasy, családi kalandfilm, 128 perc, 2019)
  • 2019
    A kis kedvencek titkos élete 2 7.3 szinkronhang szinkronhang (amerikai animációs vígjáték, kalandfilm, 86 perc, 2019)
  • 2018
    Szűzőrség 5.5 szinkronhang szinkronhang (amerikai vígjáték, 2018)
  • 2018
    Róma bukása szereplő szereplő (horvát-magyar animációs rövidfilm, vígjáték, 18 perc, 2018)
  • 2017
    Utóhatás 6.8 szinkronhang szinkronhang (amerikai thriller, 92 perc, 2017)
  • 2017
    Halálos iramban 8 7.3 szinkronhang szinkronhang (amerikai-japán-francia-kanadai akciófilm, 136 perc, 2017)
  • 2016
    Vakfolt 6.6 színész színész (magyar akció-vígjáték, 89 perc, 2016)
  • 2016
    Norm, az északi 5.0 szinkronhang szinkronhang (ír-indiai családi animációs film, 86 perc, 2016)
  • 2016
    A kis kedvencek titkos élete 7.6 szinkronhang szinkronhang (amerikai családi animációs film, 86 perc, 2016)
  • 2016
    A barátságos óriás 6.8 szinkronhang szinkronhang (amerikai-angol-kanadai családi film, 117 perc, 2016)
    • Film+:
      • szombat (aug. 31.) 12:20,
      • vasárnap (szept. 1.) 10:00
  • 2015
    Szérum 6.2 színész színész (2015)
  • 2015
    Focus - A látszat csal 6.8 szinkronhang szinkronhang (amerikai krimi-vígjáték, 105 perc, 2015)
  • 2015
    Az ajándék 7.1 szinkronhang szinkronhang (amerikai thriller, 107 perc, 2015)
  • 2014
    The Expendables - A feláldozhatók 3. 7.1 szinkronhang szinkronhang (amerikai akciófilm, 126 perc, 2014)
  • 2014
    Rio 2. 7.3 szinkronhang szinkronhang (amerikai családi animációs film, 102 perc, 2014)
    • HBO:
      • szerda (aug. 21.) 06:00,
      • vasárnap (aug. 25.) 12:30
  • 2014
    Kéjlak 7.3 szinkronhang szinkronhang (amerikai thriller, 108 perc, 2014)
  • 2014
    Kavarás 7.1 szinkronhang szinkronhang (amerikai vígjáték, 117 perc, 2014)
  • 2014
    Cinema Inferno 6.8 narrátor narrátor (magyar dokumentumfilm, 52 perc, 2014)
  • 2014
    Asterix - Az istenek otthona 7.0 szinkronhang szinkronhang (francia családi animációs film, 82 perc, 2014)
  • 2014
    Annie 6.0 szinkronhang szinkronhang (amerikai vígjáték, 114 perc, 2014)
  • 2014
    A Védelmező 8.2 szinkronhang szinkronhang (amerikai akciófilm, 131 perc, 2014)
  • 2014
    A csodálatos Pókember 2. 6.8 szinkronhang szinkronhang (amerikai akciófilm, 144 perc, 2014)
  • 2013
    Veszélyzóna 6.1 szinkronhang szinkronhang (francia-kanadai akciófilm, 90 perc, 2013)
  • 2013
    Nyomtalanul 8.6 szinkronhang szinkronhang (dán thriller, 97 perc, 2013)
  • 2013
    Halálos iramban 6 7.6 szinkronhang szinkronhang (amerikai akciófilm, 145 perc, 2013)
  • 2013
    Bombaüzlet?! 7.2 szereplő szereplő (színházi felvétel, 107 perc, 2013)
  • 2013
    Befogad és kitaszít a világ 5.9 narrátor narrátor (magyar dokumentumfilm, 51 perc, 2013)
  • 2013
    Az elnök végveszélyben 6.8 szinkronhang szinkronhang (amerikai akciófilm, 131 perc, 2013)
  • 2013
    A Föld után 5.3 szinkronhang szinkronhang (amerikai sci-fi, 100 perc, 2013)
  • 2013
    A Csodacsapat 7.2 szinkronhang szinkronhang (francia vígjáték, 93 perc, 2013)
  • 2013
    2 kaliber 7.8 szinkronhang szinkronhang (amerikai akciófilm, 109 perc, 2013)
  • 2012
    Men in Black - Sötét zsaruk 3. 7.5 szinkronhang szinkronhang (amerikai akció-vígjáték, 106 perc, 2012)
    • AXN:
      • kedd (aug. 20.) 21:00,
      • péntek (aug. 23.) 22:50,
      • vasárnap (aug. 25.) 01:05
    • Mozi+:
      • csütörtök (aug. 22.) 12:20,
      • vasárnap (aug. 25.) 12:45
  • 2012
    Django elszabadul 8.6 szinkronhang szinkronhang (amerikai western, 165 perc, 2012)
  • 2010
    Valentin nap 6.8 szinkronhang szinkronhang (amerikai romantikus vígjáték , 125 perc, 2010)
  • 2010
    Terhes társaság 7.5 szinkronhang szinkronhang (amerikai vígjáték, 95 perc, 2010)
  • 2010
    Száguldó bomba 7.9 szinkronhang szinkronhang (amerikai akciófilm, 99 perc, 2010)
  • 2010
    A kaptár - Túlvilág 6.6 szinkronhang szinkronhang (angol-német-amerikai akció-horror, 97 perc, 2010)
  • 2010
    A hangyák mindent tudnak 7.5 narrátor narrátor (természetfilm sorozat, 2010)
  • 2009
    Ketten egy fészekben 10 narrátor narrátor (magyar ismeretterjesztő film, 52 perc, 2009)
  • 2008
    Ász póker 6.0 narrátor narrátor (magyar kisjátékfilm, 13 perc, 2008)
  • 2003
    Szanaszét szereplő szereplő (magyar versösszeállítás, 9 perc, 2003)
  • 2003
    A boldogság színe 7.0 színész színész (magyar filmdráma, 86 perc, 2003)
  • 1998
    Üstökös színész színész (magyar tévéfilm, 27 perc, 1998)
  • 1992
    Shakespeare: III. Richárd 7.5 színész színész (148 perc, 1992)
  • 1990
    Angyalbőrben 8.8 színész színész (magyar tévéfilmsorozat, 1990)
  • 1989
    A férfi, aki virágot hord a szájában 8.3 színész színész (magyar tévéjáték, 37 perc, 1989)
  • Bongó 46. 9.3 színész színész (64 perc)

Hozzászólások

lietta máj. 06. 17:43:56
Május10-én az Eötvös10-ben évadzáró PSZICHOSZÍNHÁZ. HEGYI BARBARA, KÁLID ARTÚR improvizál a pszichológus -színházalapító forgatókönyvére. A néző is megszólalhat, de csak ha akar,
2/10
Warthog82 2018 jún. 08. - 15:04:09 2/10 Előzmény vino-et-veritas
Jah :-) Értem! Hogy erre nem gondoltam.
vino-et-veritas 2018 jún. 07. - 15:45:41 Előzmény Warthog82
Talán, mert úgy gondolják, hogy úgyis "érintett".

A nőknél meg szinte mindig Kocsis Mariann, pedig ő nem "érintett"...
2/10
Warthog82 2018 jún. 07. - 10:04:07 2/10
Nem értem miért mindig ő a szinkronhangja az elsőrangú szinesbőrű színészeknek.
nyugiss 2016 máj. 28. - 12:26:28
jó mûsor lett :)

szeretem a hangját,denzel vashington legjobb szinkronhangja,semmi kétség!
filoszemitabélus 2016 máj. 28. - 11:27:29
Elég szûkre szabott lehet a szerepköre. Vagy átírják a darabokat a kedvéért? Kiderül, hogy Macbeth túlzásba vitte a napozást?
EMSz 2016 máj. 27. - 22:10:55
Közönségtalálkozó Murányi Tündével és Kálid Artúrral:
https://www.youtube.com/watch?v=4dAxl_4WABY
user11 2013 ápr. 14. - 21:58:17
1993-ban végzett a Színmûvészeti Fõiskolán Szirtes Tamás osztályában. Osztálytársak voltak:

Csapó Virág, Dózsa Zoltán László, Kálid Artúr, Király Attila, Rajkai Zoltán, Selmeczi Roland, Takátsy Péter, Varga Klára, Vasvári Emese
10/10
sonka 2011 okt. 24. - 23:31:20 10/10
mulao 2010 aug. 30. - 23:33:06
Eddig szerintem erõltetet és idegesítõ a Jóban rosszban-ban. De még ki tudja mi lesz.
10/10
offtopic
Gabriella54 2009 szept. 27. - 23:11:35 10/10
Nagyon szívesen :)
10/10
Gabriella54 2009 szept. 27. - 00:00:18 10/10
Szerencsére nem engedte magát elbulvárosítani, meg tudta õrizni a magánéletét!
Cuba Gooding Jr-t is nagyon kedvelem, Artúr hangjával pedig egyszerûen kiváló :) Ráadásul még korban is nagyjából "stimmelnek", hiszen mindösszesen két év van közöttük :D
10/10
Gabriella54 2009 szept. 25. - 22:53:09 10/10
Tudod, Kinek a pap, kinek a papné - hogy D.W-re is utaljunk egy kicsit :D
Komolyra fordítva a szót, Artúr annyira sokoldalú: remekül szaval, jól énekel, ahogy a Padlásban táncolt, az egyszerûen lenyûgözõ volt!
mulao 2009 szept. 25. - 06:26:03 Előzmény Gabriella54
Hát nekem még nem volt hozzá szerencsém színházban, de elhiszem neked, hogy jó ott is.:) Én a Boldogság színe c. filmben láttam, jól játszott.
10/10
Gabriella54 2009 szept. 24. - 21:14:00 10/10
Istenem, amikor több mint 20 évvel ezelõtt az a borzasztóan sovány katonafiú kiállt és elkezdett szavalni, felizzott a képernyõ - fantasztikus volt! Hál'istennek a megfelelõ helyre került!
Megfigyeltétek, hogy ahogy idõsödik, úgy lesz egyre inkább Denzel Washington-os?!
10/10
Gabriella54 2009 szept. 24. - 21:08:34 10/10
Ez csak poén volt! Szerintem mind a kettõ óriási, egyikben sem fogsz csalódni!

Ezt nézzétek, mit találtam: a kicsi Artúr!!!
10/10
Gabriella54 2009 szept. 24. - 19:11:08 10/10
Nemcsak a hangja jó, színészként is nagyon szeretem :) Még a Ki Mit Tud-ban figyeltünk fel rá, de azóta is, hacsak lehet, megnézzük. A Padlásban rendkívül jó volt, sajnos Barrabás/Révész szerepét már nem játsza tovább :(
mulao 2009 szept. 24. - 17:46:50
Szerintem jó a hangja.