Kása Béla

1979-ben diplomázik a Kölni Művészet Szakfőiskolán, Művészeti Fotográfusként. A főiskola idején alatt készít fotókat Erdélyről meg Budapestről a Stern magazin felkérésére, a Geo-nak pedig nagyszebeni és macedóniai cigányokról csinál képriportot. 1983-ban 31 évesen, amikor sokan úgy érezték el kell menniük hazájukból, ő már visszafelé tart, úgy érzi haza kell jönnie Nyugat-Németországból, ahová 13 évesen szüleivel költözött. Azt hitte: "itthonról közelebb lesz neki mindennél kedvesebb erdélyi muzsikusaihoz és így többet tud járni fényképezni is majd." 1993-ban Somogyi Győző salföldi festőművész környékén készít fotókat. 1994-től a MAG népzenei magazin fotósa és képszerkesztője. 1995-től a letelepedni nem akaró vándorcigányok útját követi rendszeresen gépével 1996-ban az "Ikerkönyvek" sorozat publikál róla "Kása Béla fotográfus" címen egy kötetet 1996-tól tagja a Magyar Fotóművészek Szövetségének 1997-ben jelent meg az Erdélyi zenészek című fotóalbuma magyar és angol nyelven, mely az erdélyi cigány és parasztzenészek öröklétig tartó panteonját alkotta meg. Nélküle már lehetetlen a XX. Század végi parasztzenéjében érdemi dolgokat megállapítani. 1997-től két éven keresztül 45 erdélyi zenekart fényképez le az Utolsó óra című népzenei gyűjtés részére A népi kultúra elkötelezett kutatója, megőrzője és továbbadója. Zenél, népzenét gyűjt és fényképez Erdélyben, Moldvában és Gyimesben, de járt Indiában a félnomád életmódot folytató tevepásztor Rabari törzseknél is.