Személy

Kathy Bates

színész, rendező
Született: 1948. június 28. (71 éves) (Amerikai Egyesült Államok, Memphis, Tennessee)

A hetvenes években kezdett filmezni, a mozifilmek mellett gyakran feltűnt televíziós sorozatokban is. 1990-ben elnyerte az Oscar-díjat a Tortúra című Stephen King-adaptációban nyújtott alakításáért. 1997-ben pályafutása egyik legismertebb szerepét játszhatta el, James Cameron Titanicjában bújt Molly Brown bőrébe. 1998-ban és 2002-ben ismét Oscar-díjra jelölték (A nemzet színe-java, Schmidt története), ezután főleg sorozatokban volt látható (Sírhant művek, Everwood, Két pasi - meg egy kicsi, American Horror Story stb.), két alkalommal kapott Emmy-díjat.

  • 2019
    Útonállók 7.9 színész színész (amerikai krimi-dráma, 132 perc, 2019)
  • 2019
    Richard Jewell balladája színész színész (amerikai dráma, 129 perc, 2019)
  • 2016
    Tapló Télapó 2. 5.5 színész színész (amerikai vígjáték, 97 perc, 2016)
  • 2016
    Akit senki sem ismer 6.2 színész színész (amerikai thriller, 91 perc, 2016)
  • 2014
    Tammy 6.1 színész színész (amerikai vígjáték, 97 perc, 2014)
  • 2014
    A kórus 8.3 színész színész (amerikai dráma, 103 perc, 2014)
  • 2014
    The Great Gilly Hopkins színész színész (családi film, 2014)
  • 2011
    Ne csókold meg a menyasszonyt! 6.2 színész színész (amerikai vígjáték, 99 perc, 2011)
  • 2011
    Éjfélkor Párizsban 8.0 színész színész (spanyol-amerikai romantikus vígjáték , 94 perc, 2011)
  • 2011
    Egy kis Mennyország 7.5 színész színész (amerikai vígjáték, 106 perc, 2011)
  • 2011
    Amerikai Horror Story 8.9 színész színész (amerikai drámasorozat, 60 perc, 2011)
  • 2011
    Harry's Law színész színész (amerikai vígjáték, 43 perc, 2011)
  • 2009
    Személyes vonatkozás 8.0 színész színész (amerikai filmdráma, 106 perc, 2009)
  • 2009
    Chéri - Egy kurtizán szerelme 7.2 színész színész (angol-német-francia romantikus film, 92 perc, 2009)
  • 2009
    Alice 4.2 színész színész (angol-kanadai kalandfilmsorozat, 240 perc, 2009)
  • 2009
    A szív bajnokai 9.1 színész színész (amerikai életrajzi dráma, 128 perc, 2009)
  • 2008
    Amikor megállt a Föld 6.1 színész színész (amerikai sci-fi kalandfilm, 111 perc, 2008)
  • 2008
    A szabadság útjai 8.0 színész színész (amerikai-angol romantikus dráma, 112 perc, 2008)
  • 2007
    P.S. I Love You 8.7 színész színész (amerikai vígjáték, 126 perc, 2007)
  • 2007
    Mézengúz 7.8 színész színész (amerikai animációs film, 90 perc, 2007)
  • 2006
    Sokk a jóból 6.7 színész színész (amerikai vígjáték, 86 perc, 2006)
  • 2006
    Malac a pácban 7.2 színész színész (amerikai családi vígjáték, 90 perc, 2006)
  • 2006
    Bonneville 6.5 színész színész (amerikai vígjáték, 89 perc, 2006)
  • 2006
    Anyám nyakán 7.1 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 97 perc, 2006)
  • 2006
    The People's President 8.5 színész színész (amerikai dokumentumfilm, 2006)
  • 2005
    Warm Springs 8.8 színész színész (amerikai életrajzi dráma, 120 perc, 2005)
  • 2005
    Önkéntes mentős 8.3 színész színész, rendező (amerikai filmdráma, 90 perc, 2005)
  • 2005
    Önkéntes mentős 8.3 rendező (amerikai filmdráma, 90 perc, 2005)
  • 2005
    Édes és keserű 6.5 színész színész (amerikai filmdráma, 95 perc, 2005)
  • 2005
    Azt beszélik 7.5 színész színész (amerikai vígjáték, 96 perc, 2005)
  • 2004
    Szent Lajos király hídja 7.8 színész színész (spanyol-angol-francia filmdráma, 115 perc, 2004)
  • 2004
    Magánürügy 6.5 színész színész (amerikai romantikus vígjáték , 111 perc, 2004)
  • 2004
    80 nap alatt a Föld körül 7.7 színész színész (amerikai-német-ír-angol kalandfilm, 115 perc, 2004)
  • 2004
    Popeye's Voyage: The Quest for Pappy színész színész (kanadai-amerikai animációs film, 2004)
  • 2002
    Szitakötő 8.7 színész színész (amerikai-német filmdráma, 104 perc, 2002)
  • 2002
    Schmidt története 8.3 színész színész (amerikai vígjáték, 125 perc, 2002)
  • 2002
    Everwood 9.2 rendező rendező (amerikai tévéfilmsorozat, 43 perc, 2002)
  • 2002
    Egymásra utalva 7.0 színész színész (amerikai filmdráma, 90 perc, 2002)
  • 2002
    Love Liza 10 színész színész (amerikai-francia-német filmdráma, 93 perc, 2002)
  • 2001
    Törvényen kívül 7.9 színész színész (amerikai western, 94 perc, 2001)
    • Film Now:
      • szombat (dec. 14.) 18:20,
      • vasárnap (dec. 15.) 03:20
  • 2001
    Sírhant Művek 9.0 rendező rendező (amerikai drámasorozat, 55 perc, 2001)
  • 2001
    Feltétlen szeretet 6.9 színész színész (amerikai filmdráma, 2001)
  • 2000
    Bruno 7.3 színész színész (amerikai vígjáték, 108 perc, 2000)
  • 1999
    Dash and Lilly 6.0 rendező rendező (amerikai-angol romantikus film, 1999)
  • 1999
    Annie 5.6 színész színész (amerikai vígjáték, 86 perc, 1999)
  • 1998
    Titanic: Breaking New Ground 8.7 színész színész (amerikai dokumentumfilm, 1998)
  • 1998
    A vizesnyolcas 6.6 színész színész (amerikai vígjáték, 90 perc, 1998)
  • 1998
    A nemzet színe-java 7.5 színész színész (francia-angol-német-amerikai-japán vígjáték, 143 perc, 1998)
  • 1997
    Titanic 8.5 színész színész (amerikai romantikus kalandfilm, 194 perc, 1997)
  • 1997
    Oz 10 rendező rendező (amerikai filmsorozat, 1997)
  • 1997
    Érzelmek hullámain 7.7 színész színész (angol romantikus dráma, 109 perc, 1997)
  • 1996
    The Late Shift színész színész (amerikai filmdráma, 95 perc, 1996)
  • 1996
    Házi háború 8.0 színész színész (amerikai filmdráma, 119 perc, 1996)
  • 1996
    Az ördög háromszöge 7.8 színész színész (amerikai thriller, 107 perc, 1996)
  • 1995
    West Side-i keringő 8.3 színész színész (amerikai filmdráma, 90 perc, 1995)
  • 1995
    Stephen King: Dolores Clairborne 8.9 színész színész (amerikai krimi, 132 perc, 1995)
  • 1995
    Angus 10 színész színész (amerikai-angol-német-francia filmdráma, 90 perc, 1995)
  • 1994
    Eladó a családom 4.7 színész színész (amerikai filmdráma, 1994)
  • 1993
    A mi házunk 8.9 színész színész (amerikai filmdráma, 104 perc, 1993)
  • 1992
    Lestrapált emberek 5.7 színész színész (amerikai romantikus film, 112 perc, 1992)
  • 1992
    Előjáték egy csókhoz 6.2 színész színész (amerikai romantikus film, 101 perc, 1992)
  • 1992
    Árnyak és köd 7.3 színész színész (amerikai vígjáték, 85 perc, 1992)
  • 1991
    Sült zöld paradicsom 9.4 színész színész (amerikai filmdráma, 125 perc, 1991)
  • 1991
    Játék az Úristen pályáján 9.0 színész színész (amerikai-brazil filmdráma, 189 perc, 1991)
  • 1990
    Tortúra 9.0 színész színész (amerikai thriller, 103 perc, 1990)
  • 1990
    A nő nem felejt 5.6 színész színész (amerikai filmdráma, 115 perc, 1990)
  • 1990
    A gyönyör rabjai 9.0 színész színész (amerikai dráma, 103 perc, 1990)
  • 1989
    Roe vs. Wade színész színész (amerikai filmdráma, 100 perc, 1989)
  • 1989
    High Stakes színész színész (amerikai thriller, 102 perc, 1989)
  • 1988
    Arthur 2. 8.6 színész színész (amerikai vígjáték, 108 perc, 1988)
  • 1987
    Nyári hőség 6.0 színész színész (amerikai filmdráma, 80 perc, 1987)
  • 1987
    Murder Ordained színész színész (amerikai krimi, 185 perc, 1987)
  • 1982
    Jöjj vissza, Jimmy Dean 5.9 színész színész (amerikai vígjáték, 109 perc, 1982)
  • 1978
    Próbaidő 7.9 színész színész (amerikai krimi, 110 perc, 1978)

Hozzászólások

10/10
Xxy92 2016 nov. 27. - 11:50:29 10/10
Nagyon kedvelem, fõleg, amikor Molnár Piroska szinkronizálja - szerintem az egyik legjobb párosítást képzik õk.

De a Tapló Télapó 2-ben való részvétele mélységesen megbotránkoztatott. Na nem mintha láttam volna a filmet, csak maga a tudat, hogy egy ilyen intellektualitású nõ hogy képes odáig süllyedni?!
10/10
örZSEH 2015 máj. 03. - 21:27:42 10/10
Fúúú hát õ a legnagyobb színésznõ a világon. Egy szinten van simán Meryl Streep-pel. Ha nem jobb. Tortúrában nagyon durván nyomja, hatalmas!
A Six Feet Underben is imádtam, bár ott többször mint rendezõ jelent meg. Bírom, hogy sose fogja vissza magát, és kegyetlenül õszinte nõci aki minden csíntalanságban benne van 'okay, who's got some weed?" :DD Nekem ez jön le a nõbõl, életben is ilyen lehet. Sajnálom hogy rákos lett pár éve :(
túróbogárka 2014 márc. 27. - 22:52:23
Az American Horror Storyban is nagyot alakít és egy új oldalát is megismerhettük :)
10/10
offtopic
Heathcliff 2013 jan. 03. - 16:24:14 10/10
Furcsa, hogy csak két filmben láttam fontosabb szerepben (Dolores Clairbone, A nemzet színe-java); de olyan, mintha már rengetegszer találkoztam volna vele, annyira beleégett az agyamba.
bicibucimaci 2013 jan. 03. - 13:50:11
Minden filmben nagyon hiteles alakítást nyújt.
10/10
HáziSárki 2011 okt. 03. - 09:18:55 10/10 Előzmény v79benno
Le sem kell írnom a véleményem, mert szóról szóra egyezik a tiéddel. :))
10/10
blade_ 2010 dec. 28. - 16:42:48 10/10 Előzmény mulao
...a legjobb alakítása: Misery (Annie Wilkes) 10/10*
v79benno 2010 nov. 02. - 10:47:56 Előzmény mulao
Én szívesen hozzászólok: szerintem a generációja egyik legtehetségesebb színésznõje. Kizárólag jó és még jobb szerepekben láttam, nemritkán egyenesen zseniális.
10/10
zenyatta 2010 szept. 05. - 03:00:20 10/10
Topikos társamnak igaza van,valóban kevés a neve alatt az írás...
Õ az akit ha meglátnak ismerõs,de nem tudják a nevét.Méltatlan hozzá mert remek színésznõ elég szép filmes múltja van.
10/10
natie 2010 aug. 04. - 00:36:43 10/10
remek színésznõ.
10/10
Istenasszony 2010 máj. 25. - 16:31:47 10/10
Már sok filmjét láttam, és mindben nagyon jól játszott.
MrsMaverick 2010 ápr. 17. - 17:58:23
Nagyon jól játszik a Sült zöld paradicsomban, és a film is jó.
mulao 2010 ápr. 17. - 11:04:54
Szerintem is nagyon tehetséges színésznõ, általában Molnár Piroska kölcsönzi a hangját neki, ha magyarul szólal meg, szerintem remek választás, kicsit emlékeztetnek is egymásra.Túl kevés a neve alatt a hozzászólás.
10/10
szingh 2009 máj. 04. - 20:59:19 10/10
Csodálatos színésznõ. Tulajdonképpen Õ a kedvencem.
CrazyBoy 2008 aug. 06. - 13:37:28
Tényleg remek drámaszínész.
A Ghymes bemutatja: Szarka Tamás és zenekara újévi koncertje