Személy

Korcsmáros Jenő

színész
Született: 1932. április 25. (Temesvár)
Meghalt: 2005. augusztus 20. (Debrecen)

Értékelés:

3 szavazatból
Szerinted?

Korcsmáros Jenő, Csokonai - és Jászai díjas színművész, a Debreceni Csokonai Színház Örökös Tagja.

1957-ben szerzett színészi diplomát a marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolán. 1975-ig a Szatmárnémetiben működő Északi Színház tagja. 1975-ben települt át Magyarországra, és nyugdíjazásáig a debreceni közönség örülhetett sajátos, érdekes, kiemelkedően gondos szerepformálásainak. Markáns egyéniség volt, igazi karakterszínész, aki személyiségéből mindig kölcsönzött valamit az ábrázolt figurának. A debreceni közönség kiemelkedő alakítások egész sorában láthatta őt. Volt Turai a Játék a kastélyban című Molnár Ferenc darabban, vezető szerepet játszott többek között Illés Endre Törtetőkjében, Füst Milán: A zongora, Szép Ernő: Május című darabokban, az Elveszett levél című komédiában. Eljátszotta Orgont Moliere Tartuffejében, Tót tűzoltóparancsnokot Örkény István darabjában, amiért megkapta a VI. Országos Színházi Találkozó Különdíját. Különös tehetsége volt, hogy a negatív figurákban is felmutassa az emberit és hogy egyfajta tragikomikus, groteszk légkört teremtsen alakításaiban. Mintha megelőzte volna korát a modern hangvételű szerepformálásban. Sajátos hangján igazságokat mondott, művészi és etikai értékeket hordozott. ( Bényei József írása alapján)

Díjai, kitüntetései:
1980 - Csokonai díj
1985 - Jászai Mari díj
Különdíj - Magyar Színházművészeti Szövetség
1992 - Csokonai Színház Örökös Tagja
1993 - Alkotói Ösztöndíj

Vélemény:

2018 okt. 26. - 14:03:01
2018 okt. 26. - 14:03:01
A hozzászólás moderálva lett.
2018 okt. 26. - 12:40:45
2018 okt. 26. - 12:40:45
A hozzászólás moderálva lett.
2018 okt. 26. - 08:35:39
2018 okt. 26. - 08:35:39
A hozzászólás moderálva lett.
2018 okt. 26. - 08:34:29
2018 okt. 26. - 08:34:29
A hozzászólás moderálva lett.
szavazat: 10/10 2018 okt. 25. - 22:00:59
2018 okt. 25. - 22:00:59
Ízléstelen humorát máshol kamatoztassa, és szégyellje el magát.
szavazat: 10/10 2018 okt. 25. - 21:57:39
2018 okt. 25. - 21:57:39
Nagy színész volt és kiváló ember, a világ kevesebb lett azzal hogy elment. Játéka örökre szívünkben él! Nyugodjon békében!
2017 jún. 06. - 20:47:05
2017 jún. 06. - 20:47:05
A hozzászólás moderálva lett.
szavazat: 10/10 2017 jún. 06. - 20:36:27
2017 jún. 06. - 20:36:27
Nagy színész volt !
szavazat: 10/10 2017 márc. 09. - 22:09:33
2017 márc. 09. - 22:09:33
Nélküle nem igazi a magyar színjátszás! Köszönjük amit adott kiváló játékával!
szavazat: 10/10 2017 márc. 09. - 22:07:25
2017 márc. 09. - 22:07:25
Igazi profi! Hiányoljuk
szavazat: 7/10 2013 nov. 25. - 17:20:20
2013 nov. 25. - 17:20:20
kép
2013 júl. 16. - 14:50:09
2013 júl. 16. - 14:50:09
Hiányoljuk a színpadról, nagy mûvész volt, játékával lenyûgözte közönségét!