>
Személy

Kovács Károly

színész
Született: 1902. január 19. (Mezőszilas)
Meghalt: 1990. december 10. (Budapest)

Értékelés:

10 szavazatból
Szerinted?
1920-ban lépett fel először, a Szegedi Városi Színházban amatőrként, azután Rákosi Szidi színésziskoláját elvégezve 1922-ben a pesti Magyar Színház szerződtette, de eleinte nem maradt sokáig egyetlen társulat tagja sem. 1924-ben a Renaissance Színházban, 1924/25-ben az Országos Kamara Színházban játszik, 1926/27-ben Győrött, 1927/28-ban Miskolcon, 1927–1929 között Szegeden szerepel. 1929 nyarán elveszi feleségül a fiatal Dajka Margitot, akivel 1940-ben bekövetkezett válásukig együtt él.

1932-ben a Belvárosi Színházhoz szerződik Daykával együtt, majd 1934-ben a Vígszínházhoz, időközben befutott, nagyon rövid idő alatt sztárrá lett felesége már szabadúszó, csak darabra szerződik. 1935-től, amikor Németh Antal veszi át a Nemzeti Színház vezetését, és meghívja darabokra Daykát, Kovács is a Nemzetibe szerződik, egészen 1945-ig a társulat tagja marad. 1945 után előbb az Úttörő Színházhoz, azután a Petőfi Színházhoz kerül (ahol az immár volt felesége, Dayka is játszik), majd megintcsak együtt a jogutód Thália Színházhoz. Onnan ment nyugdíjba az 1960-as évek legvégén.

Kezdetben epizódszerepeket alakított, az 1930-as évektől azután már főszerepeket is, főleg negatív, intrikus figurákat. Alakításait a kritika szerint határozott karakter és szuggesztivitás jellemezte. Számos filmben szerepelt.

1957-ben és 1967-ben érdemes művész címet kapott.

Vélemény:

2012 okt. 27. - 11:30:04
2012 okt. 27. - 11:30:04

Lehet, hogy Szabadkán sem õ játszott 2007-ben???

2011 nov. 14. - 23:25:30
2011 nov. 14. - 23:25:30

Poros öltöny (2007)- vágó: hiba, mert az egy másik Kovács Károly.
Az "örök Horthy" született 1902-ben, meghalt 1990-ben.

szavazat: 10/10 2010 jún. 26. - 21:28:46
2010 jún. 26. - 21:28:46

... továbbá kihagyták a Pogány Madonnát!
Amúgy õ volt az örökös Horthy.

A képen A szûz és a gödölye c. filmben látható.

2010 márc. 19. - 09:04:04
2010 márc. 19. - 09:04:04

kép

Angyalok és pásztorok
Angyalok és pásztorok

Sebestyén Márta és Andrejszki Judit adventi koncertje

Jegyvásárlás