Személy

Lenny Kravitz

színész, előadó, zene
Született: 1964. május 26. (56 éves) (Amerikai Egyesült Államok, New York, New York)

1964. május 26-án született New Yorkban, gyerekkorát Los Angelesben töltötte. Mivel szülei népszerű tévés személyiségek voltak, gyerekkorában olyan legendás zenészekkel találkozott személyesen, mint Duke Ellington vagy Miles Davis. Tinédzser koráig a híres Kaliforniai Gyerekkórus tagja volt, de gimnazista korában kilépett, mert a rock 'n roll jobban érdekelte. Legnagyobb példaképnek Prince-t tekintette, és kezdetben hasonló stílusban akart befutni. Később, a nyolcvanas évek második felében New Yorkba költözött, hogy ott próbáljon szerencsét.


Ebben az időszakban Prince helyett már inkább a klasszikus rock és a funky vonzotta, és olyan előadók voltak rá hatással, mint Jimi Hendrix, a Led Zeppelin, Curtis Mayfield és a Beatles. Kitartó munkájának és próbálkozásainak köszönhetően szerződést kapott a Virgin Records kiadónál, így jelent meg debütáló lemeze Let Love Rule címmel 1989-ben. Annak ellenére, hogy nevét szinte még senki sem ismerte, a korong meglepő sikereket ért el. Bár a kritikusok bírálták "retro" kinézete miatt, Lenny sajátos megjelenésével és erőteljes hangzásával a kilencvenes évek kultikus figurája lett.


Második nagylemeze Mama Said címmel látott napvilágot 1991-ben. A korong túlszárnyalta elődje sikereit, harmadik, nagylemeze 1993-ban jelent meg Are You Gonna Go My Way címmel, és meghozta számára a világhírnevet. A címadó dal azóta már rockhimnusszá avanzsált. Ebben az időszakban minden létező zenei-, szakmai- és közönségdíjat begyűjtött, de megszavazták a legszexisebb énekesnek is. Negyedik stúdióalbumával kisebb hullámvölgybe került, de három évvel később, 1998-ban az 5 című lemezzel tért vissza, melyen új, elektronikus hangzásvilággal próbálkozott.


A Fly Away című dal majdnem egy éven át vezette a különböző slágerlistákat. 2000-ben egy válogatáslemez, 2001-ben a Lenny című stúdióalbum jelent meg. Zsinórban nyerte a Grammy-díjakat a legjobb férfi rock előadó kategóriában, és közben olyan sztároknak írt dalokat, mint Madonna, az Aerosmith és Mick Jagger. A 2004-es Baptism album után négy évvel, idén februárban jelent meg a Time For Love Revolution című anyaga, mely a kritikusok és a közönség szerint is visszatérés az igazi dögös, rockos Lenny hangzáshoz, szövegvilága a szerelem, spiritualitás és a politika témakörét boncolgatja.

Hozzászólások

_goldie_ 2019 aug. 21. - 22:24:36
_goldie_ 2018 nov. 05. - 14:49:43 Előzmény convar
ugyan olyan alap akár a frizkója :)
https://www.youtube.com/watch?v=BilaShsQphM
10/10
convar 2018 okt. 26. - 19:00:25 10/10 Előzmény _goldie_
Na igen, Lennytől a Fly Away is olyan alap, mint a 8 általános :)
10/10
convar 2018 okt. 26. - 18:58:25 10/10
Az Always on the run immár Slash nélkül, de egy kb. uolyan jó Craig Ross-szal. Egyrészt, másrészt lehet hogy már nem olyan impulzív jelenség a színpadon Kravitz mint 20-25 éve, magyarán nem ugrál már annyit, viszont mint zenész és énekes szvsz egyre csak jobbá, profibbá vált. Ő is, és a zenekara is:
https://indavideo.hu/video/Lenny_Kravitz_Always_on_the_Run_-_ELO


Pipa is voltam rá amiért júniusban, a Papp László Arénában kihagyta a műsorból. Persze el bírtam volna viselni egy

Bank Robber Man-t
https://videa.hu/videok/zene/lenny-kravitz-bank-robber-man-koncert-rock-turne-iazh9Jo21vJ8AQ8j

egy Dancing Till Dawn-t
https://www.youtube.com/watch?v=dJkgoHV0W6w

egy Strut-ot
https://www.youtube.com/watch?v=hFgqWYpYLe8

meg egy Dirty White Boots-ot is,
https://www.youtube.com/watch?v=5S5e-bfOQ6E

ezek az előző turnékon még stabil szereplők voltak. Persze tudom az ilyen 1-2 albummal ezelőtti nótáknál mindig jobban bennevan hogy amikor jön az új album az új promóciós dalaival akkor lecserélődnek, az ilyen 1-2 albummal ezelőtti számoknak, hacsak nem robbantottak vmi extrát a slágerlistákon akkor előbb-utóbb ez lesz a sorsuk :) Tehát utóbbiak hiánya, az Always on the run-nal ellentétben azért mindenképpen a megbocsájtható kategóriába tartozik.

Meg különben is, tudom, sosem szabad telhetetlennek lenni :)

Na de akkor is, a másik meg, amit, pontosabb akit, még pontosabban akiket hiányoltam, a csajokat :) Mármint, mostmár egész pontosan megfogalmazva Lenny háttérvokalistáit:
https://themusictype.files.wordpress.com/2015/05/sunfest-day1-2929.jpg
Mert ők még mindenképpen tovább emelhették volna az est fényét, és nem feltétlen csak a hangjukkal, mert az egyikük, konkrétan Jessica Wagner-Cowan a megjelenésével is :)
https://c1.staticflickr.com/9/8669/15871985829_511f11c507_b.jpg
(Bocs de pasiból vagyok, egyébként nyugodtan ki lehet röhögni, de erre a fekete istennőre tényleg annyira számítottam :D)

Na mindegy, persze így is óriási koncert nameg egyben óriási buli volt, én úgy "végigaktívoskodtam" a koncertet mint még soha semmit soha korábban. A végére full el is készültem a hangommal és az erőmmel is, mellesleg ezért abba is belegondoltam hogy akkor mi lenne velem egy Bruce Springsteen koncerten, aki nem 1,5-2 órákat, hanem 3-4 órákat is képes zenélni? :)


A legutóbbi, alig egy hónapja megjelent megjelent Raise Vibration c. albumához amúgy még nem volt szerencsém. Persze a Low-t
https://www.youtube.com/watch?v=Azd6ex0ml0w
és az It's Enough!-t már ismerem róla, a koncerten is voltak term. (hiszen lemezbemutató koncert volt, a Raise Vibration Tour egyik állomása). Viszont a lemezzel kapcs. meg azt nem értem (miután megnéztem a tracklistet) hogy az Are You Going To Be My Girl
https://www.youtube.com/watch?v=9xux9Xb16p0
hova lett róla, amikor elvileg ez volt a lemez legelső beharangozó dala, és mellesleg nekem ez is tetszik/tetszene nagyon. Mellesleg erre a klipre szerződtetett modellecske is, pontosabban az ő félmeztelenkedései, OMG! Na mindegy, szóval csak azt akarom mondani hogy sztem a klip is elég jó :)))))
_goldie_ 2014 nov. 04. - 22:14:40
10/10
convar 2013 jan. 01. - 18:55:01 10/10 Előzmény convar
A 90es évekbõl ezt még csak belinkelem az überkirály gitárszóló miatt:

http://youtu.be/7z5hsEfwkE8


Nameg ezt a Slash-sel közösen rögzített klasszikust:

http://www.youtube.com/watch?v=em8JuUW-OOE

Sex, drugs & rock'n'roll! :)
10/10
convar 2012 febr. 21. - 00:46:47 10/10
Legjobb zenéi a 2000es évekbõl (sztem):
http://www.youtube.com/watch?v=wFclmhF2kj4&ob=av2e
http://www.youtube.com/watch?v=MSL6o8sePlg&ob=av2n
(ennek a klipje nagyon adja magát, végülis tényleg ilyennek képzeljük el a rocksztárokat :D)
http://www.youtube.com/watch?v=J_q56Wb_5EE

Ennek van egy sikamlósabb változatú klipje is :D (ez az amerikai verzió, az elõzõ az Európának szántt kiadás volt)
http://www.youtube.com/watch?v=XswVfx2wkvo&ob=av2e

A 90es évekbõl túl sokat lehetne szemezni, a 5 albumot pl. kompletten be is linkelhetném ennyi erõvel :D De egy gyöngyszemet csak megmutatok, 1995, a Circus záródala:
http://www.youtube.com/watch?v=icjkeKQIqpE
10/10
convar 2011 nov. 19. - 19:37:22 10/10
Egyik kedvencem, nagyon csipázom azt a "laza vagyok, lesz.rlak" stílusát :D

Am hallottátok már a legújabb albumot, a Black And White America-t? Príma kis anyag, kicsit megbolondítva a 70es évek Motown lemezeinek hangzásával. Nagyon cool! :) A nyitószám is nagyon adja a feelinget:

http://www.youtube.com/watch?v=7wsqtg-Rs7Y
10/10
Képkockaördög 2011 febr. 24. - 00:06:43 10/10
Mostmár aztán több szerepet is kapjon, kíváncsi vagyok rá! A Precious után még két filmben biztosan játszik, de tán nem utoljára :)
Volt szerencsém ott lenni a budapesti koncertjén, aztán a debrecenin is - még autogramot is kaptam :P Bárcsak jönne újra! Nagyon nagyon nagyon remélem, hogy jön.
mulao 2010 máj. 29. - 16:09:16
Nem is tudtam, hogy színészkedik is, én énekesként hallottam Lenny-rõl. De szerintem nem volt rossz, sõt jól játszott.
trillárom 2008 aug. 04. - 14:58:07 Előzmény Fyfike
Ha nem Néemtországban lettem volna épp, akkor én is elmentem volna:( Irigyellek!
Fyfike 2008 júl. 26. - 12:03:05 Előzmény trillárom
Én viszont szerencsére láthattam Tõle egy fergeteges koncertet. Mindenki sajnálhatja, aki kihagyta, mert szerintem egy életre szóló élmény volt. És sajnos nem mondhatjuk, hogy gyakran jönne, vártunk rá vagy 15-20 évet, hogy láthassuk.
trillárom 2008 júl. 17. - 15:46:02
Remek énekes! Kár, hogy nem leszek itthon amikor Pesten koncertezik:(