Személy

Major Tamás

színész, rendező, közreműködő
Született: 1910. január 26. (Magyarország, Újpest)
Meghalt: 1986. április 13. (Magyarország, Budapest)

Értékelés:

54 szavazatból
Szerinted?

Színész, rendező, színházigazgató. A Színművészeti Akadémia (SzAk) elvégzése után, 1931-ben a Nemzeti Színház tagja lett, melynek 1945-től 1962-ig igazgatója, majd 1978-ig főrendezője volt. 1982-ben a Katona József Színház alapító tagja. 1947 óta tanított a SzAk-on. A berlini Művészeti Akadémia levelező tagja volt. A 30-as évek vége felé fellépett a vigadói esteken, a Független Színpad előadásain. Szoros kapcsolatot tartott a baloldali munkásmozgalommal. Ebben az időben bontakozott ki erősen intellektuális, ironikus versmondó művészete.


Színházművészeti eszményét eleinte Louis Jouvet ihlette. Később Konsztantyin Sztnyiszlavszkij elméletét hasznosította, majd Bertolt Brecht elemző művészetét igyekezett meghonosítani. Munkáját csapongó ötletgazdagság, a megújulásra való állandó készség jellemezte, a színház és a színészmesterség szenvedélyes szeretete vezérelte. Kossuth-díjas (1948, 1955), kiváló művész (1950) volt. (Forrás: Wikipédia, magyarszinhaz.hu)


Vélemény:

2017 dec. 20. - 09:43:20
2017 dec. 20. - 09:43:20
Nézõként általában nem az motoszkál az ember fejében, hogy a látott színész "emberileg" milyen.
Major jó színész (és oktató) volt, a nagyközönség inkább eszerint ítéli/te meg.
Az ehhez hasonlatos kettõs személyiség az elmúlt 100 év egymást váltó K-Európai rendszereinek sajátos "terméke".
Még rosszabb kombináció, amikor valaki tehetségtelen, de hatalma van (sajnos erre is volt/van számtalan példa)...
2017 dec. 19. - 19:06:56
2017 dec. 19. - 19:06:56
zseniális színész volt, de jávor miatt haragszom rá én is...
2017 dec. 19. - 15:06:26
2017 dec. 19. - 15:06:26
Teljesen igazad van!
Egy elvakult kommunista, aki a kapott hatalmával maximálisan visszaélt.

(De versmondásból jeles volt!)
szavazat: 3/10 2012 nov. 01. - 21:59:58
2012 nov. 01. - 21:59:58
Lehet, hogy zseniális színész volt, viszont egy végtelenül gonosz ember, aki rengeteg embert tönkretett, a halálba küldött, elárult. Nem lett volna szabad hatalmat adni a kezébe!
szavazat: 10/10 2011 júl. 11. - 23:56:20
2011 júl. 11. - 23:56:20
Megdöbbentett, hogy ez a zseniális színész és rendezõ csak ennyi pontot kapott. Érthetetlen és szomorú.
2010 jan. 22. - 18:28:32
szavazat: 10/10 2009 dec. 27. - 12:33:55
2009 dec. 27. - 12:33:55
Major Tamás (1910–1986) színész, rendezõ, színházigazgató.

A Színmûvészeti Akadémián 1930-ban nyert oklevelet, és 1931-ben a Nemzeti Színház szerzõdtette, fõiskolásként már 1928-ban színpadra léphetett a Blaha Lujza téren. Mûvészetében nem választható külön a színész, a rendezõ, a színészpedagógus, sõt a versmondó sem.
Színészi skálája rendkívül széles volt, a vérbõ komédiától a legsötétebb tragédiáig terjedt. 1945-tõl 1962-ig a Nemzeti Színház igazgatója volt, majd fõrendezõje, 1947-tõl a Színház- és Filmmûvészeti Fõiskola tanára, az 1982-ben alakult Katona József Színház társulatának alapító tagja. Színházi mûködése korszakos a magyar színházi életben.