Személy

Martin Campbell

rendező, producer
Született: 1943. október 24. (75 éves) (Új-zéland)
Campbell Új-Zélandon született. 1966-ban Londonban telepedett le, ahol kameramanként kezdte karrierjét. Rendezőként a brit rendőrsorozattal, a "The Professionals"-szel debütált, ezt követte a népszerű BBC-sorozat, a "Shoestring" és a "Minder", melyek mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy nem sokkal később elismert rendezőként érkezhessen meg Hollywoodba.
1988-ban elhagyta provance-i otthonát, hogy az Egyesült Államokban telepedjen le és hozza tető alá első nagy produceri munkáját, a Gyilkos törvény (Criminal Law) című thrillert. Ám akkor már a legjobb angol rendezők között tartották számon: "Reilly: Ace of Spies" című tévéfilmje komoly kritikusi elismerést kapott; "Edge of Darkness"című, a nukleáris szennyezést bemutató, ötórás filmjét pedig számos díjjal jutalmazta a Brit Filmakadémia.
Az "Edge of Darkness" szakmai és közönségsikere után már egyenes út vezetett Hollywoodba: a Gyilkos törvényt hamarosan két újabb jelentős produkció, A jog hálójában (Defenseless) és a futurisztikus akciófilm, a Menekülés Absolomból (No Escape) követte. Ebből az időből való egyebek mellett a "Cast A Deadly Spell" című HBO-dráma, valamint a "Homicide" című NBC-sorozat két epizódja.
Az 1998-ban készült Zorro álarca (The Mask of Zorro) című alkotása 93,8 millió dollár bevételt hozott csak az Egyesült Államokban, összbevétele pedig elérte a 230 milliót. A produkcióban, melyet két kategóriában jelöltek Oscar- és Golden Globe-, valamint számos egyéb díjra, Catherine Zeta-Jones és Antonio Banderas nyújt emlékezetes alakítást.
Campbell nevéhez fűződik az Aranyszem (GoldenEye) című James Bond-thriller is, mely mesés, 350 millió dollár bevételt hozott a stúdiónak, s nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Bond-figura újra polgárjogot nyerjen napjaink filmiparában.

Hozzászólások

10/10
blade_ 2010 aug. 07. - 19:29:26 10/10
Date of Birth: 24 October 1940, Hastings, New Zealand
Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Évszázados roma balladák és ritmusos pergetők a Müpában.

Jegyvásárlás