Személy

Martin Scorsese

rendező, szereplő, producer
Született: 1942. november 17. (81 éves) (Amerikai Egyesült Államok, Queens, New York)

New Yorkban született 1942-ben, gyermekkori asztmája miatt az utcák helyett a mozikat járta. 1964-ben diplomázott a New York Egyetemen, első nagyjátékfilmje az 1969-es Ki kopog az ajtómon? volt, melyben Harvey Keitel játszotta a főszerepet. A hetvenes években olyan alkotások kerültek ki a kezei közül, mint az Aljas utcák, a New York, New York és a Robert DeNiro főszereplésével készült Taxisofőr, amelyet Cannes-ban Arany Pálmával jutalmaztak.


Ezt követően olyan mozijai készültek el, mint a Dühöngő bika, a Krisztus utolsó megkísértése, A pénz színe, a Nagymenők, Az ártatlanság kora, a Casino, a New York bandái és az Aviátor. A 2006-os A tégláért negyed évszázad után hazavihette a legjobb filmért járó Oscar-díjat. Az utóbbi bő egy évtizedben rendszeresen együtt dolgozik Leonardo DiCaprióval, így a Viharsziget és A Wall Street farkasa című produkciókban is. A 2011-es A leleményes Hugóval Golden Globe-díjat nyert.

Hozzászólások

deadscott 2023 dec. 05. - 09:39:36
Borzaszóan túlértékelt.
Billl Carson 2020 ápr. 18. - 23:56:48
Az egyik legtöbb túlértékelt filmmel rendelkező rendező, sorolom:
Dühöngő bika
New York bandái
Krisztus utolsó megkísértése
Taxisofőr
Aviátor
Casino
Nagymenők
A tégla
A Wall Street farkasa
Közepesnél jobb filmje: A rettegés foka
nyugiss 2016 aug. 27. - 20:05:18
akkor öld másba az idõdet
a kutya nem kérdezte a véleményedet...
nyugiss 2016 aug. 27. - 15:18:35
hát én nem nézek meg egy ilyen fõszereplõs filmet még akkor sem, ha a jóIsten rendezi
nyugiss 2016 aug. 25. - 22:41:45
ezt az emos kis köcsögöt nincs hova emelni
tipikusan a mai "férfi ideál" megtestesítõje
nyugiss 2016 máj. 09. - 20:22:26
ez is meghülyül vénségére?
ezt az emos fos kylo drivert fõszereplõnek?

komolyan az ész megáll
10/10
Dexter82 2012 szept. 29. - 14:53:06 10/10
Egyszerûen zseni!!! A világ valaha volt 10 legjobb rendezõje között van!!! 10/10
10/10
russian 2011 szept. 19. - 19:46:42 10/10
Nekem is az egyik kedvencem. Eddig 6 filmjét láttam, mindegyik megfogott engem. Õ a legjobb gengszterfilm rendezõ a világon. Szerintem a 3 legjobb filmje a Tégla, Nagymenõk és a Casino.
10/10
mr.nobody 2011 máj. 26. - 19:30:52 10/10
Egyik kedvenc rendezõm. A gengszter filmek Istene. Legjobb filmje sztem A tégla. 10es rendezõ. PEACE
10/10
Gréger Norbert 2011 márc. 06. - 17:03:54 10/10
Hihetetlenül jó rendezõ. Legjobb filmje a Viharsziget.
10/10
tyrichie 2010 okt. 24. - 20:39:09 10/10
Nálam a Nagymenõk viszi a pálmát, a legjobb.
10/10
Bruce94 2010 aug. 09. - 00:18:59 10/10
A rendezõk istene!
A legjobb filmje a Casino.
mulao 2010 máj. 16. - 15:53:19
Az Ártatlanság kora a kedvencem tõle, és szerintem is nagyon jó rendezõ.
10/10
NONEEESZ 2010 máj. 16. - 13:51:54 10/10
Hát valóban az egyik legnagyobb... ha nem a legnagyobb...
10/10
ienysiv 2010 márc. 06. - 00:25:44 10/10
Minden filmjét imádom!Fantasztikus egy pasi!
Szaki 2010 jan. 05. - 22:15:06 Előzmény swyngi
Kedvenc rendezõim,kedvenc filmeim:
Martin Scorsese: Taxisofõr, Dühöngõ bika, Nagymenõk,
Rettegés foka, Casino, New York bandái,
Brian De Palma:Carlito útja, The Untouchables,A háború áldozatai,A sebhelyesarcú,
Sidney Lumet: Kánikulai délután, Serpico,
Michael Mann: Szemtõl szemben, A bennfentes, Ali, Közellenségek, Collateral,
Oliver Stone: Szakasz, Tözsdecápák,The Doors,Született gyilkosok, U-turn,Minden héten háború,
David Lynch: Veszett a világ,
David Fincher: Hetedik, Játszma, Fight club, Panicroom,
Ridley Scott:Blade Runner, Thelma és Louise, Trükkõs fiúk,
James Mangold: Copland, Észvesztõ, Walk the line, 3:10 to Yuma,
Peter Weir: Holt költõk társasága, Kapitány és katona,
A kis szemtanú,
Darren Arronofsky: Requiem egy álomért, A pankrátor,
Clint Eastwood: Nincs bocsánat,A zöldfülû, Titokzatos folyó, Millió dolláros bébi,Gran Torino,
Kathryn Bigelow: Holdpont, Strange days,Örvénylõ vízeken,
QT: Kutyaszorítóban, Ponyvaregény, Jackie Brown,
William Wyler: Ben Hur, Big qountry,Fiatal korunk legszebb évei,
John Sturges: A hét mesterlõvész, A halál ötven órája,
Sam Peckinpach:Vad banda, Convoj,
Sergio Leone:A Dollár triologia, Volt egyszer egy vadnyugat,
Roland Joffe: Gyilkos mezõk,A misszió,
F.F. Coppola:Keresztapa1-2.Rablóhal,
Ron Howard: Gung ho, Ed-tv,
Spike Lee: Az utolsó éjjel, Egy sorozatgyilkos nyara,A belsõ ember
Paul Thomas Anderson: Boogie nights, Sydnie, Vérzõ olaj,
Adrian Lyne:9-és fél hét, Flaschdance, Végzetes vonzerõ,
Tisztességtelen ajánlat,
Steven Spielberg: Indiana Jones quadrológia,Saving privat Ryan, Catch me if you can,
Robert Zemeckis:Forrest Gump,Számkivetett,Kapcsolat,
Török Ferenc: Moszkva tér,
Antal Nimród: Kontroll,
John Carpenter:Escape from New York, A dolog,A sötétség fejedelme,
Neil Jordan: Nem vagyunk mi angyalok, Interjú a vámpirral,A másik én,
swyngi 2008 dec. 21. - 22:24:43 Előzmény Crush
Húú, nekem a Holtak útja bevallom nagyon nem jött be. De alighanem ez az a kivétel, ami erõsíti a szabályt, mert ezenkívül mindegyik tetszett(mondjuk van még amit nem láttam).
Crush 2008 dec. 21. - 15:48:58 Előzmény swyngi
Nagyon jó a Casino is. Szeretem még a Holtak útját.
swyngi 2008 szept. 29. - 17:08:11
Nekem a Casino a kedvencem tõle. Alapmû!
Összes hozzászólás