Személy

Michael Nyman

zeneszerző, zene, előadó
Született: 1944. március 23. (80 éves) (Anglia, London)

Michael Nyman 1944-ben Londonban született és még csak a húszas éveiben járt, amikor a Királyi Zeneakadémián folytatott tanulmányai után átmenetileg hátat fordított a zeneszerzésnek. Ezután a klasszikusok tanulmányozásával, zeneelméleti művek írásával és romániai népzenegyűjtéssel foglalatoskodott. (1968-ban a zeneelméletben ő használta elsőként a "minimalizmus" fogalmát.) A hetvenes években a Londoni Nemzeti Színház zeneszerzője lett, melynek zenésztársulata egy Goldoni-bemutató sikere után - klasszikus művek modern adaptálására szövetkezve - együtt maradt. Így alakult meg 1976-ban a Michael Nyman Band. Nehéz olyan hangszercsoportot vagy zenei formát találni, amelyre Nyman ne írt volna műveket. A kortárs minimalista zene, az opera, a pop- és az etnikus zene egyaránt forrásául szolgált, így művészete - Alexander Balanescuéhoz vagy Philip Glasséhoz hasonlóan - messze túlmutat a merev műfaji határokon. Ami bizonyos: legnagyobb sikereit Jane Campion (Zongoralecke) és Peter Greenaway filmjeinek (például: Prospero könyvei, A rajzoló szerződése, Számokba fojtva, A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője) a zenéivel érte el.

  • 2018
    McQueen 10 zene zene (angol dokumentumfilm, életrajzi film, 111 perc, 2018)
  • 2015
    Jag ar Ingrid zeneszerző zeneszerző (svéd dokumentumfilm, 114 perc, 2015)
  • 2013
    Oldboy 6.6 zeneszerző zeneszerző (amerikai akciófilm, 104 perc, 2013)
  • 2012
    Everyday zeneszerző zeneszerző (angol dráma, 106 perc, 2012)
  • 2012
    Elefante blanco zeneszerző zeneszerző (argentin-francia-spanyol dráma, 105 perc, 2012)
  • 2010
    Michael Nyman in Progress szereplő szereplő, zeneszerző (német dokumentumfilm, 52 perc, 2010)
  • 2010
    Michael Nyman in Progress zeneszerző (német dokumentumfilm, 52 perc, 2010)
  • 2008
    Genova 6.4 zeneszerző zeneszerző (angol filmdráma, 94 perc, 2008)
  • 2007
    Never Forever zeneszerző zeneszerző (dél-koreai-amerikai dráma, 104 perc, 2007)
  • 2007
    Teresa, el cuerpo de Cristo zeneszerző zeneszerző (francia-spanyol-angol filmdráma, 97 perc, 2007)
  • 2005
    Vagyok 8.7 zeneszerző zeneszerző (lengyel filmdráma, 93 perc, 2005)
  • 2004
    Rochester grófja - Pokoli kéj 7.8 zene zene (amerikai filmdráma, 114 perc, 2004)
  • 2004
    Kiállítás 10 zene zene (magyar kísérleti film, 4 perc, 2004)
  • 2003
    Nathalie... 7.8 zene zene (francia-spanyol filmdráma, 100 perc, 2003)
  • 2003
    A nagy alakítás 6.3 zeneszerző zeneszerző (ír-német-angol vígjáték, 88 perc, 2003)
  • 2002
    24 óra egy asszony életéből 8.5 zene zene (francia-német-angol filmdráma, 103 perc, 2002)
  • 2001
    A fiú szobája 8.3 zene zene (olasz-francia dráma, 99 perc, 2001)
  • 2000
    Nürnberg 8.5 zene zene (kanadai-amerikai történelmi dráma, 180 perc, 2000)
  • 2000
    Aranybánya 5.7 zene zene (angol-francia-kanadai western, 115 perc, 2000)
  • 1999
    Nabbie szerelme 8.0 zeneszerző zeneszerző (japán filmdráma, 92 perc, 1999)
  • 1999
    Farkaséhség 7.3 zeneszerző zeneszerző (amerikai-angol-szlovák-mexikói-cseh filmdráma, 96 perc, 1999)
  • 1999
    Egy kapcsolat vége 8.0 zeneszerző zeneszerző (amerikai-angol romantikus dráma, 111 perc, 1999)
  • 1999
    Csodaország 4.3 zene zene (angol filmdráma, 104 perc, 1999)
  • 1998
    Kék zene zene (magyar filmetűd, 5 perc, 1998)
  • 1998
    Titch zeneszerző zeneszerző (animációs sorozat, 1998)
  • 1997
    Gattaca 9.0 zeneszerző zeneszerző (amerikai sci-fi, 102 perc, 1997)
  • 1996
    A rémkirály 8.0 zeneszerző zeneszerző (francia-német-angol filmdráma, 118 perc, 1996)
  • 1995
    Carrington - A festőnő szerelmei 7.6 zeneszerző zeneszerző (angol romantikus dráma, 121 perc, 1995)
  • 1994
    6 nap 6 éjjel eszeveszetten 3.5 zeneszerző zeneszerző (francia filmdráma, 105 perc, 1994)
  • 1994
    Mesmer 10 zene zene (osztrák-kanadai-angol-német filmdráma, 107 perc, 1994)
  • 1993
    Zongoralecke 8.5 zeneszerző zeneszerző (új-zélandi-ausztrál-francia romantikus dráma, 121 perc, 1993)
  • 1991
    Prospero könyvei 8.5 zeneszerző zeneszerző (angol-francia fantasztikus film, 120 perc, 1991)
  • 1990
    A fodrásznő férje 7.9 zeneszerző zeneszerző (francia vígjáték, 79 perc, 1990)
  • 1989
    Monsieur Hire jegyessége 6.6 zene zene (francia krimi, 81 perc, 1989)
  • 1989
    A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője 7.8 zeneszerző zeneszerző (angol-francia-holland filmdráma, 126 perc, 1989)
  • 1988
    Számokba fojtva 7.5 zeneszerző zeneszerző (angol-holland filmdráma, 119 perc, 1988)
  • 1987
    Papu, a csodás 4.0 zeneszerző zeneszerző (francia komédia, 88 perc, 1987)
  • 1985
    Zoo (Z és két nulla) 8.1 zeneszerző zeneszerző (angol-holland filmdráma, 115 perc, 1985)
  • 1985
    26 fürdőszoba 6.3 zene zene (angol videófilmösszeállítás, 26 perc, 1985)
  • 1984
    The Cold Room zeneszerző zeneszerző (angol dráma, 95 perc, 1984)
  • 1982
    Hazug angyal 7.5 zeneszerző zeneszerző (angol filmdráma, 87 perc, 1982)
  • 1982
    A rajzoló szerződése 8.3 zeneszerző zeneszerző (angol filmdráma, 108 perc, 1982)
  • 1980
    Balesetek krónikája 7.4 zeneszerző zeneszerző (angol filmdráma, 187 perc, 1980)
  • 1978
    Séta a H-n keresztül zeneszerző zeneszerző (angol rövidfilm, 41 perc, 1978)
  • 1976
    Függőleges tárgyak rekonstrukciója zeneszerző zeneszerző (angol kísérleti film, 45 perc, 1976)
  • Maigret et la jeune morte zene zene (francia krimi)

Hozzászólások