Személy

Molnár Ferenc

koreográfus, koreográfus-asszisztens, színész

"1965-ben született. Tánctanulmányait Jeszenszky Endrénél kezdte el. Utána nem sokkal a Rock Színházhoz került, közben a Fővárosi Operett Színházban is táncolt, majd a Madách Színházhoz szerződött a Dr. Herz című produkcióra. Mindezek mellett a tánc különböző stílusait számos kurzuson sajátította el. Mesterei: Matt Mattox, Bruce Taylor, Razza Hammadi. Ezt követően Londonban a Legath School-ban intenzív balett képzést kapott David Pickan mestertől. Az angliai kitérő után lehetősége nyílt a Magyar Állami Operaház Balettegyütteséhez szerződni, ahol számos darabban táncolt (Seregi László: Spartacus, Szentivánéji álom, Coolberg: Mama Mária). Beállítottsága a modern táncra predesztinálta, így visszaszerződött a már hivatalos együttessé alakult Madách Színház Tánckarához. Az 1990/91-es évadban Nívódíjat kapott a Magyar Táncművészek Szövetségétől. 1992 januárjától 1994 augusztusáig az akkor működő tánckari vezetőség egyik tagja. A Madách Színházban főbb szerepei: Elvis című rockbalett címszerepe, Macskák Mefisztulésze, A József és a színes szélesvásznú álomkabát Judája. Emellett számos filmben táncolt. (Miss Arizóna, Josephin Baker élete és az Operaház fantomja című magyar-amerikai cooprodukció) Kőszínházban bemutatott első koreográfiája az 1995-ben bemutatott Megszállottak. Első nagyszínpadra koreografált darabja az Utolsó vízió 1997-ben, amit később számos egész estét betöltő tánc- és musical koreográfiák követtek (Márió és a varázsló, Képtelen képzelet, Lugosi, Az ember tragédiája, Hair) éppúgy, mint a Magyar televízió Kulcs vagy Sláger Tv című adások táncainak megalkotása. 1997-ben a Magyar Köztársaság Bronz Keresztje kitüntetést kapta meg." Forrás: Atlantis - az elveszett világ nyomában... című musical sajtóanyaga

Hozzászólások