Személy

Nagy ENZOE Zoltán

festőművész
Született: Magyarország, Kormárom

Festőművész. "Középiskolai tanulmányaimat a kassai Iparművészeti Szakközépiskolában kezdtem el, végül a kassai Magyar Gimnáziumban érettségiztem. A prágai Károly Egyetem Teológiai Karán folytattam tanulmányaimat, emellett a prágai Művészeti Akadémián művészeti fotózással ismerkedtem. Alkotóművészi pályafutásomat fotózással kezdtem - itt Huszár Tibor fotóművész volt a mesterem, majd később, a múlt század kilencvenes éveiben apám, Tiszai Nagy Menyhért hatására elkezdtem behatóbban foglalkozni a festészettel. Az első években kerestem a saját kifejezésmódom - apám mellett nagy hatással voltak rám Filep István és Dušan Baláž kassai festők, valamint a régi nagy mesterek alkotásai. Megvallom, szeretek kísérletezni, új technikákat kipróbálni. A festményeim témái is váltakozóak - a fantáziaképek, portrék - ahol a lírai ábrázolástól, egészen az ironikusan groteszk ábrázolásig - az arcok egész skáláját mutatom be, de azt tudni kell, hogy a portrékon megfestett embereket szeretem, és úgy festem, ahogy látom, szépségükkel és hibáikkal egyetemben. Nem maradhat el a természet ábrázolása sem - ahol szeretem az extrém helyzeteket, a nem szokványos témákat és a megvilágítást. Nem vetem meg a csendéleteket sem, amelyek dús színeivel ragadják magával a nézőt. Be kell vallanom, hogy gyakran magamban feldolgozok filmen látott, vagy könyvben olvasottakat, amit aztán meg is festek. Rengeteg csoportos kiállításon vettem részt a TICCE-vel, a fontosabbak Budapesten és Kisvárdán, majd rendszeresen Kassán, Tőketerebesen, Királyhelmecen és Nagykaposon, valamint a Bodrogköz majd minden községében. Egyéni kiállításaim voltak a magyarországi Vaján és Királyhelmecen több ízben is, 2006-ban Victoriában a Máltai Gozó szigetén. Fotókiállításaim voltak Prágában, a "150 éves a fényképészet" című kiállítás Kassán és Prágában, valamint a magyarországi Vaján. Tagja vagyok a királyhelmeci TICCE - Bodrogközi és Ung-vidéki Alkotó Művészek Társulásának, egyik alapítója a magyarországi Aranyosapáti Alkotóháznak valamint a Csarodai Alkotó Műhelynek. Rendszeres résztvevője vagyok a TICCE alkotótáborainak, valamint szervezője vagyok az Aranyosapáti és Csarodai alkotótáboroknak. Az olajfestészeten túl akvarellel is foglalkozom. Nagy hatással voltak rám a kóreai prof. mag. art. Beungkun Sou vizfestményei és akvarell kollázsai, akinek egyben tanitványa is vagyok. Jelenleg Kistárkányban élek és alkotok." (Nagy ENZOE Zoltán)

Hozzászólások