Személy

Nagy Feró

előadó, színész, szereplő
Született: 1946. január 14. (72 éves) (Magyarország, Letenye)

Értékelés:

78 szavazatból
Szerinted?

    Nagy Feró énekes, gitáros, zeneszerző.
    Nagy Feró Letenyén született 1946. január 14-én, erdélyi menekültként. Tanulmányait a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán fejezte be. 1963-tól 1970-ig a Richmond Heads majd a Zárvatermők tagja. Csuka Móniával 1970-ben megalapítja a Beatrice zenekart, ami alakulásakor az egyetlen női beat-zenekar volt az országban. A kezdeti siker (Gyere kislány, gyere) ellenére nem úgy alakult a női Beatrice sorsa, ahogy azt képzelték.

    Feró 1978-ban elindította ismét a Beatricét, amelynek a frontembere lett. Az újraalakult Beatrice rockzenét játszott, és nem tartozott a rendszer szolgálói közé. Nagy Feró útlevelét bevonják. A rendszer lehetetlenné teszi a zenekar működését. 1981-ben a zenészszervezetek is teljesen elhatárolódnak a Beatricétől - a vezetés kérésére. Ekkor feloszlik a zenekar.

    Feró ekkor megalapítja az Ős-Bikinit amelynek 1981-től 1985-ig a frontembere, majd D. Nagy Lajos lép a helyére.
    1985-től 1987-ig szólista. A Rock Színház Hair musical előadásán Berger szerepét játsza. 1986-ban átdolgozza a Hamletet. Az Egyetemi színpadon mutatják be tíz napon keresztül.

    1987-ben ismét újraalakítja a Beatrice zenekart. Ezután már sikeres lesz a zenekar, több dalukkal átírják a slágerlistákat.
    1989-től a Garázs műsorvezetője. A műsor igyekezett összefogni a problémákkal küszködő fiatalokat, továbbá lehetőséget nyújtott amatőr zenekaroknak a bemutatkozásra. A műsor rendkívül népszerű lesz, és 1989-ben Állami Díjjal tüntetik ki. A műsor 1992-ben fejeződött be.
    Feró ez idő tájt a Musica Hungarica könnyűzenei fesztivál, majd a Rockkalapács munkatársa és műsorvezetője. A Ford Farlaine kalandjai című film szinkronhangja.

    1990-ben köztársasági elnök-jelölt. ("Szakadt országnak szakadt elnököt!")
    1992-től a Magyar rockszövetség társelnöke.

    1994-ben Új Beatrice néven ismét összehozza a zenekarát, ám a régi közönség már nem tolerálja Feró új stílusát.
    1999-ben abbahagyja a politizálást.

    2004-ben kiadja válogatássorozatának I. CD-jét Antológia címmel, melyet 2005-ben követ a folytatás.
    2005-ben jelenik meg önéletrajzi könyve Boldog szép napok... címmel, melyben az 1978 és 1983 közti személyes élményeit írja le. (2004), Antológia 2 (2005). Könyv: Boldog szép napok (2008).
    • 2017
      Pappa pia
      színész színész (magyar romantikus vígjáték, 105 perc, 2017)
    • 2016
      A Játékkészítő
      színész színész (magyar színházi felvétel, 119 perc, 2016)
    • 2015
      István, a király - Királydombon
      (TV film) színész színész (magyar színházi felvétel, 100 perc, 2015)
    • 2014
      Argo 2
      színész színész (magyar akció-vígjáték, 95 perc, 2014)
    • 2012
      X-Faktor
      (TV-műsor) zsűri zsűri (2012)
    • 2012
      Fluor Film
      szereplő szereplő (magyar dokumentumfilm, 70 perc, 2012)
    • 2011
      X-Faktor
      (TV-műsor) zsűri zsűri (2011)
    • 2010
      X-Faktor
      (TV-műsor) zsűri zsűri (2010)
    • 2008
      A hetedik kör
      színész színész (magyar filmdráma, 107 perc, 2008)
    • 2007
      Sztárok a jégen
      (TV-műsor) szereplő szereplő (magyar show-műsor, 2007)
    • 2004
      Argo
      színész színész (magyar akció-vígjáték, 103 perc, 2004)
    • 2000
      Pol Pot megye punkjai
      szereplő szereplő (magyar dokumentumfilm, 55 perc, 2000)
    • 1998
      Zeneszombat
      (TV film) szereplő szereplő (magyar zenés műsor, 95 perc, 1998)
    • 1998
      Atilla, Isten kardja
      (TV film) színész színész (150 perc, 1998)
    • 1992
      Édes Emma, drága Böbe
      zeneszerző zeneszerző (magyar filmdráma, 78 perc, 1992)
    • 1990
      Céllövölde
      színész színész (magyar-francia filmdráma, 85 perc, 1990)
    • 1987
      69
      zene zene (magyar kísérleti film, 62 perc, 1987)
    • 1984
      István, a király
      színész színész (magyar zenés film, 94 perc, 1984)


    Vélemény:


    2013. június 1. 11:53
    na még egy dal....OV-vel
    www.youtube.com/watch?v=eN0zmJC0AJs

    2013. június 1. 11:51
    Feró..mikor még funky-király volt :D http://www.youtube.com/watch?v=2UrjsEiURSU

    2011. november 13. 19:56
    nekem nem :-)

    Összes hozzászólás