Személy

Neil Simon

író, forgatókönyvíró, szerző
Született: 1927. július 4. (Amerikai Egyesült Államok, Bronx, New York)
Meghalt: 2018. augusztus 26. (Amerikai Egyesült Államok, Manhattan, New York)

New York Bronx negyedében nőtt föl, a Nagy gazdasági világválság idején, gyakran keresett menedéket a moziban, élvezte az első nagy mulattatók, Charlie Chaplin, Buster Keaton és Stan és Pan alakításait, és ez ösztönözte arra, hogy vígjátékíró legyen. Tizenhat éves korában érettségizett a DeWitt Clinton High Schoolban, ahol „Doc” volt a beceneve és az iskola évkönyvében rendkívül félénk fiúnak írták le. Az érettségit követően néhány évet eltöltött a légierőnél, majd vígjátékokat kezdett írni a rádiónak és néhány népszerű korai tévéshow-nak.


Ebben az időszakban olyan fiatal írókkal dolgozott együtt, mint Carl Reiner, Mel Brooks és Selma Diamond. Saját darabokat kezdett írni, elsőként a Come Blow Your Horn címűt 1961-ben, amelyen három évig dolgozott és amely 678 előadást élt meg a Broadwayn. Ezt követte két további sikerdarab, a Mezítláb a parkban (1963) és a Furcsa pár (1965), amelyért Tony-díjat kapott és országosan is ismertté vált. A két sikerdarabot követte a többi: „A jó doktor”, Isten kedvence, Ölelj át!'', Édeskettes hármasban, I Ought to Be in Pictures, Brighton Beach Memoirs, Biloxi Blues, A Broadway felé, Jake női, Hölgyem, Isten áldja!, és a Nevetés a 23. emeleten.


1966-ban Simonnak egy időben négy sikerdarabját is játszották a Broadwayn: a Sweet Charity, És mennyi szerelem!, Furcsa pár, és a Mezítláb a parkban című darabokat. Két kivétellel az összes Neil Simon-darab New Yorkban játszódik, ami „urbánus” hangulatot kölcsönöz nekik. Ilyen keretek között Simon témái – a házassági konfliktusokon túl – a hűtlenség, a testvérek rivalizálása, a felnőtté válás, a gyász és az öregedéstől való félelem.


Több mint harminc színdarab fűződik a nevéhez és húsz filmhez írt forgatókönyvet, ezek között voltak saját darabjainak filmadaptációi, de voltak eredeti művek is, pl.: Párosban a városban, Meghívás egy gyilkos vacsorára és a Hölgyem, Isten áldja!. Forgatókönyveit négyszer jelölték Oscar-díjra. Összesen két Emmy-díjjal, három Tony-díjjal jutalmazták, az Amerikai Írószövetség díját ötször nyerte el és még számos egyéb díjjal rendelkezik. Többször jelölték Oscar- és Tony-díjra, mint bármely másik szerzőt, összesen tizenhét Tony-jelölésből hármat nyert el. 1983-ban ő lett az első élő drámaíró, akiről színházat neveztek el New Yorkban. 1991-ben megkapta a drámaírók Pulitzer-díját a Yonkersi árvákért. 

  • 2015
    Odd Couple 4.0 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai filmsorozat, 2015)
  • 2007
    Agyő, nagy Ő! 7.4 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 120 perc, 2007)
    • TV2:
      • hétfő (ápr. 22.) 00:55
  • 2004
    Hölgyem, Isten áldja! 6.0 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 103 perc, 2004)
  • 2000
    Nevetés a 23. emeleten 8.3 író író, forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 99 perc, 2000)
  • 2000
    Nevetés a 23. emeleten 8.3 forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 99 perc, 2000)
  • 1998
    Furcsa pár 2. 9.3 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 97 perc, 1998)
  • 1996
    A Napsugár fiúk 6.5 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (90 perc, 1996)
  • 1996
    London Suite író író, forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 90 perc, 1996)
  • 1996
    London Suite forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 90 perc, 1996)
  • 1995
    Jake női 6.0 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai romantikus film, 89 perc, 1995)
  • 1993
    Furcsa pár: Újra együtt író író (amerikai vígjáték, 90 perc, 1993)
  • 1993
    A nagymami soha 7.9 író író, forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 114 perc, 1993)
  • 1993
    A nagymami soha 7.9 forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 114 perc, 1993)
  • 1992
    Broadway Bound forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 100 perc, 1992)
  • 1991
    Fogd a nőt és fuss 8.4 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai akció-vígjáték, 112 perc, 1991)
  • 1989
    Neil Simon - Nem csak poénkodás színész színész (angol dokumentumfilm, 67 perc, 1989)
  • 1988
    Biloxi Blues 8.0 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 106 perc, 1988)
  • 1985
    Páros csillag 5.0 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 105 perc, 1985)
  • 1983
    Gengszterpapa 7.9 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 94 perc, 1983)
  • 1982
    I Ought to Be in Pictures forgatókönyvíró forgatókönyvíró, producer (amerikai filmdráma, 108 perc, 1982)
  • 1982
    I Ought to Be in Pictures producer (amerikai filmdráma, 108 perc, 1982)
  • 1981
    Csak, ha nevetek 6.0 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 120 perc, 1981)
  • 1980
    Hárman a slamasztikában 9.0 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 98 perc, 1980)
  • 1979
    Második fejezet 8.2 író író, forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 121 perc, 1979)
  • 1979
    Második fejezet 8.2 forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 121 perc, 1979)
  • 1978
    Kaliforniai lakosztály 7.2 író író, forgatókönyvíró (amerikai romantikus vígjáték , 103 perc, 1978)
  • 1978
    Kaliforniai lakosztály 7.2 forgatókönyvíró (amerikai romantikus vígjáték , 103 perc, 1978)
  • 1978
    Bohókás nyomozás 7.5 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai akció-vígjáték, 92 perc, 1978)
  • 1978
    The Good Doctor 7.0 író író (amerikai filmdráma, 88 perc, 1978)
  • 1977
    Hölgyem, Isten áldja! 9.0 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai romantikus vígjáték , 110 perc, 1977)
  • 1976
    Meghívás egy gyilkos vacsorára 9.0 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 94 perc, 1976)
  • 1975
    Napsugár fiúk 8.0 író író, forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 107 perc, 1975)
  • 1975
    Napsugár fiúk 8.0 forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 107 perc, 1975)
  • 1975
    A második utca foglyai 7.4 író író, forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 98 perc, 1975)
  • 1975
    A második utca foglyai 7.4 forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 98 perc, 1975)
  • 1971
    Hotel Plaza 7.8 író író (amerikai vígjáték, 109 perc, 1971)
  • 1970
    Párosban a városban 8.5 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 98 perc, 1970)
  • 1970
    Furcsa pár 7.4 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai vígjátéksorozat, 30 perc, 1970)
  • 1969
    Édes Charity 8.2 író író (amerikai musical, 145 perc, 1969)
  • 1968
    Furcsa pár 9.1 író író, forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 101 perc, 1968)
    • AMC:
      • szombat (ápr. 27.) 14:35,
      • kedd (ápr. 30.) 11:55,
      • péntek (máj. 3.) 15:20
  • 1968
    Furcsa pár 9.1 forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 101 perc, 1968)
    • AMC:
      • szombat (ápr. 27.) 14:35,
      • kedd (ápr. 30.) 11:55,
      • péntek (máj. 3.) 15:20
  • 1967
    Mezítláb a parkban 8.6 író író, forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 102 perc, 1967)
  • 1967
    Mezítláb a parkban 8.6 forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 102 perc, 1967)
  • 1966
    Egymillió karátos ötlet 7.6 forgatókönyvíró forgatókönyvíró (amerikai-olasz vígjáték, 103 perc, 1966)

Hozzászólások

Zolkó 2008 márc. 26. - 14:08:01
Nekem Õ a klasszikus nevettetés csúcsa, mindent, amit láttam tõle, újra meg újra megnézném. A két csúcspontja a Furcsa pár és a Napsugár fiúk, mnindkettõ a filmtörténet legjobbjai között van. Nemhiába játsszák színházakban is folyamatosan a darabjait, nagyon hálás szerepeket tud írni, ahol a színész is kibontakoztathatja a tehetségét.
Még sok ilyet kérek!:)