Személy

Németh Géza

festőművész, grafikus, képzőművész
Született: 1944. október 3. (79 éves) (Magyarország, Budapest)

Egészen fiatal korában kezdett el érdeklődni a plasztikusság, a festészet, majd később a fotó iránt is. Gyakorló művészként sokat utazott a világban, többek között élt és kiállított New Yorkban, Rómában és Párizsban is - és most újból útnak indul. Ezúttal olyan tájakra megy el, ahová csakis képei révén követhetjük őt. Ez az utazás nem esik egybe az utazás hagyományos képleteivel. Az, és mégsem az, aminek látszik. Különös képek ezek, konkrét helyszínekre utaló címeik vannak, az adott helyszínről származó motívumaik is, de mégsem azok. Furcsán lebegnek a mégis és a mintha között.

Hozzászólások