Személy

Pataky Attila

előadó, színész, szereplő
Született: 1951. július 2. (68 éves) (Magyarország, Miskolc)

Neve összefonódott az Eddával, 1974 óta az Edda Művek énekese, ő az egyetlen, aki a kezdetektől fogva mind a mai napig tagja a zenekarnak. Pataky az akkori Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre járt, ahol előbb csak hobbi szinten kezdtek zenélgetni társaival, majd később a Boci-bárban léptek fel hetente. Később már az ország több pontján is felléphettek. Miután az alapító, Halász József (aki később súlyos betegségben elhunyt) elhagyta az Eddát, Pataky vette át a zenekarvezetői posztot és a névhasználati jogot. Amikor a többi tag inkább a civil életére kezdett koncentrálni, Pataky 1978-ban új társakkal szervezte újjá a zenekart, amely attól kezdve Edda Művek formában használta a nevét. Miskolc legjobb zenészeinek (Slamovits István, Zselencz László, Csapó György, Barta Alfonz) összehívásával megalakult a ma már legendás „Bakancsos EDDA”, amelyet az 1983-as feloszlás után még négyszer láthatott a közönség. 1980-ban jelent meg első nagylemezük, majd 1981-ben a második, többek között a Ballagás című film betétdalaival (Kölyköd voltam). 1982-ben A pártfogolt című filmben újból feltűnik az Edda a dorogi rockfesztiválon. 1983-ban Barta Alfonz Svájcba disszidált, majd Pataky és Slamovits ellentétei miatt december 17-én egy időre elbúcsúztak a közönségtől. Ezután Pataky Fortuna Lászlóval, Csillag Endrével és más zenészekkel együtt egy évet Norvégiában töltött vendéglátóipari fellépésekkel. Az ebből befolyó pénzből kívánta megalapozni az Edda 1985-ös újraindulását. Az újjáalakulás óta Pataky írja az együttes dalszövegeit. Két fia van, Gergő (1976) és Attila Csaba (Acsa, 2003), valamint egy unokája.

Hozzászólások

554:554 2019 dec. 05. - 19:11:30
Ugyan bírom az Eddát, de Pataky jelleméért nem vagyok oda. A csávónak amúgy jó hangja van, de az ufós hülyeségét illetve a Pataky/Zámbó Jimmy/Lagzi Lajcsi fellépést nem tudom hova tenni. Ráadásul sokszor túl nagy pofája van, azt hiszi, hogy az ő seggéből süt a nap. Szóval felemásan látom őt. Az Edda ugyan már elment egy kicsit poposabb irányba, mióta Slamó kilépett, ennek ellenére szívesen hallgatom a dalaikat. De Pataky nagyon felemás figura. Jó hangja van szerintem, de sokszor ellenszenves.
10/10
real_madrid 2010 okt. 24. - 21:50:42 10/10 Előzmény matuschkapista
nekünk te vagy a király atesz!
matuschkapista 2010 szept. 07. - 22:14:35
Hogyha vége a rockéletnek, elmegyek a Dáridóba!
tinodialfred 2010 szept. 06. - 19:27:38
Undorító féreg, egy hallgathatatlan elmebeteg.
Roteiro 2010 júl. 21. - 10:09:09
háth én nem értékelem, meg van a maga oka: 1974-1984-ig jófej volt, példa kép még az EDDA MÛÛVEKben anno(!!) Az 10csillagosra értékelem, teltek múltak az évek, de évente egyre unszinpatikusabb lett, talán még olyan 88-89-ig volt még aránylag jófej, de ez a mai Pataky bújjon el!
1/10
Paul Sr. 2010 márc. 31. - 18:03:24 1/10
kurvusz