Caballeróban született 1949-ben, a hetvenes években egy független színházi társulathoz csatlakozott Madridban, ekkor készítette első amatőr rövidfilmjeit is. Irodai és színházi munkája mellett egy transzvesztita punk bandát is alapított, novellákat és képregényeket alkotott. 1980-ban készült első filmje, amely komoly botrányt okozott. 1984-ben forgatta a nemzetközi sikerű Áldott mélységek című alkotást, majd 1986-ban Antonio Banderas főszereplésével készült el a Matador, ezt 1988-ban az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén. Az ezredforduló környékén olyan produkciókkal örvendeztette meg a közönséget, mint a számos díjjal elismert Mindent anyámról,a Beszélj hozzá!, a Rossz nevelés és a Visszatérés. Almodovar kétszer kapott Oscar-díjat legjobb idegen nyelvű film és legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában.
Személy
Pedro Almodóvar
-
2023
A Manual for Cleaning Women rendező rendező, forgatókönyvíró (kanadai-angol-olasz-belga-ír-magyar-német-amerikai-francia-spanyol filmdráma, 2023)
-
2023
A Manual for Cleaning Women forgatókönyvíró (kanadai-angol-olasz-belga-ír-magyar-német-amerikai-francia-spanyol filmdráma, 2023)
- 2021
-
2021
Párhuzamos anyák forgatókönyvíró (spanyol filmdráma, 123 perc, 2021)
- 2020
-
2020
Emberi hang forgatókönyvíró (spanyol rövidfilm, 30 perc, 2020)
- 2020
- 2019
-
2019
Fájdalom és dicsőség forgatókönyvíró (spanyol dráma, 113 perc, 2019)
- 2018
- 2016
-
2016
Julieta forgatókönyvíró (spanyol filmdráma, 99 perc, 2016)
- 2015
- 2014
- 2013
-
2013
Szeretők, utazók forgatókönyvíró (spanyol vígjáték, 90 perc, 2013)
- 2011
-
2011
A bőr, amelyben élek forgatókönyvíró (spanyol filmdráma, 116 perc, 2011)
-
2011
A bőr, amelyben élek producer (spanyol filmdráma, 116 perc, 2011)
- 2010
- 2009
-
2009
Megtört ölelések forgatókönyvíró (spanyol filmdráma, 122 perc, 2009)
- 2007
- 2006
-
2006
Volver forgatókönyvíró (spanyol filmdráma, 121 perc, 2006)
- 2004
-
2004
Rossz nevelés forgatókönyvíró (spanyol filmdráma, 106 perc, 2004)
-
2004
Rossz nevelés producer (spanyol filmdráma, 106 perc, 2004)
- 2002
-
2002
Beszélj hozzá! forgatókönyvíró (spanyol filmdráma, 112 perc, 2002)
- 2001
- 1999
-
1999
Mindent anyámról forgatókönyvíró (spanyol filmdráma, 97 perc, 1999)
- 1997
-
1997
Eleven hús forgatókönyvíró (spanyol-francia filmdráma, 97 perc, 1997)
- 1995
-
1995
Titkom virága forgatókönyvíró (spanyol filmdráma, 101 perc, 1995)
- 1993
- 1993
-
1993
Kika író (spanyol-francia filmszatíra, 109 perc, 1993)
-
1993
Kika forgatókönyvíró (spanyol-francia filmszatíra, 109 perc, 1993)
- 1991
-
1991
Tűsarok író (spanyol-francia filmdráma, 113 perc, 1991)
-
1991
Tűsarok forgatókönyvíró (spanyol-francia filmdráma, 113 perc, 1991)
- 1991
- 1990
-
1990
Kötözz meg és ölelj! forgatókönyvíró (spanyol vígjáték, 111 perc, 1990)
-
1988
Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén rendező rendező, forgatókönyvíró (spanyol filmdráma, 90 perc, 1988)
-
1988
Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén forgatókönyvíró (spanyol filmdráma, 90 perc, 1988)
- 1987
-
1987
A vágy törvénye zene (spanyol romantikus dráma, 102 perc, 1987)
- 1986
-
1986
Matador író (spanyol filmszatíra, 110 perc, 1986)
-
1986
Matador forgatókönyvíró (spanyol filmszatíra, 110 perc, 1986)
-
1984
Mit vétettem, hogy ezt érdemlem? rendező rendező, író, forgatókönyvíró, színész (spanyol vígjáték, 102 perc, 1984)
-
1984
Mit vétettem, hogy ezt érdemlem? író (spanyol vígjáték, 102 perc, 1984)
-
1984
Mit vétettem, hogy ezt érdemlem? forgatókönyvíró (spanyol vígjáték, 102 perc, 1984)
-
1984
Mit vétettem, hogy ezt érdemlem? színész (spanyol vígjáték, 102 perc, 1984)
- 1983
-
1983
Áldott mélységek író (spanyol filmdráma, 105 perc, 1983)
- 1982
-
1982
A szenvedélyek labirintusa forgatókönyvíró (spanyol vígjáték, 94 perc, 1982)
-
1982
A szenvedélyek labirintusa zene (spanyol vígjáték, 94 perc, 1982)
-
1980
Pepi, Luci, Bom és más lányok a tömegből rendező rendező, író, forgatókönyvíró (spanyol filmdráma, 81 perc, 1980)
-
1980
Pepi, Luci, Bom és más lányok a tömegből író (spanyol filmdráma, 81 perc, 1980)
-
1980
Pepi, Luci, Bom és más lányok a tömegből forgatókönyvíró (spanyol filmdráma, 81 perc, 1980)
-
2021
Nők az idegösszeomlás szélén szerző Bemutató 2021. július 3.
-
2010
Mindent anyámról szerző Bemutató 2010. február 27.
-
2023. szeptember 6.: A 8 legjobb film toxikus kapcsolatokkal a középpontban A mérgező kapcsolatok alaposan kiaknázható területe mindig is kedvelt témája... -
2022. április 30.: Penélope Cruz 4+8 legjobb filmje Az április 28-án ünneplő spanyol istennőt eddig nem kevesebb mint 85 alkotásban... -
2022. január 28.: Exhumálásba torkollik Almodóvar és Penélope Cruz új melodrámája A Párhuzamos anyák pont annyira almodóvaros, amennyire megszoktuk és szeretjük, de... -
2021. augusztus 12.: Az Instagram bocsánatot kért az Almodóvar-film mellbimbója miatt A spanyol rendező új filmjének plakátján egy női mellbimbó is szerepel, amit az... -
2021. március 25.: Nézz asszonyokat a teljes idegösszeomlás szélén! 1988. március 25-én tartották Pedro Almodóvar egyik legjobb korai filmje... -
2021. február 8.: Egy döntés súlya – A fehér bácsi majd megment minket Egy spanyol üzletember érkezik egy meg nem nevezett afrikai országba, hogy... -
2021. január 27.: Szabadon – A spanyolok is tudnak jó westernt csinálni Végül is nem kell sok minden egy westernhez: pár koszlott helyszín, néhány... -
2020. december 29.: Újra együtt forgat Penélope Cruz és Almodóvar Hiába van itt az év vége, a spanyol mester most sem pihen. Habár új filmjét majd... -
2019. október 22.: Az angyal – Ilyen cukinak még nem ábrázoltak szociopata gyilkost A babarcú Carlos a korántsem vértelen argentin történelem legelvetemültebb... -
2019. május 2.: Mit hoz a május a mozikba? Sokan térnek vissza májusban a vászonra, köztük Pedro Almodóvar, Godzilla és... -
2018. április 18.: Almodóvar visszatér kedvenc sztárjaihoz A veterán spanyol rendező ismét Penélope Cruzzal és Banderasszal forgat. -
2017. május 5.: Kritika: Julieta - Színpompás melodrámával tér vissza Almodóvar Pedro Almodóvar persze nem tűnt el, itt volt eddig is, csak régóta nem azt... -
2015. július 2.: Hiánypótló - Eszeveszett mesék A film, amiről sokan azt hiszik, hogy Pedro Almodovar rendezte, pedig nem, és azt is... -
PORT.hu 2015. január 5.: A Silencio lesz az új Almodovar-film A spanyol rendező a brit Financial Times-nek árulta el következő filmje címét és...
- BAFTA-díj (2012) - Legjobb nem angol nyelvű film: A bőr, amelyben élek
- BAFTA-díj (2003) - Legjobb eredeti forgatókönyv: Beszélj hozzá!
- BAFTA-díj (2003) - Legjobb nem angol nyelvű film: Beszélj hozzá!
- BAFTA-díj (2000) - Legjobb nem angol nyelvű film: Mindent anyámról
- BAFTA-díj (2000) - Legjobb rendező: Mindent anyámról
- Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (1987) - Legjobb film: A vágy törvénye
- Brit Független Filmdíj (1999) - Legjobb idegennyelvű film: Mindent anyámról
- Cannes-i fesztivál (2006) - Legjobb forgatókönyv: Volver
- Cannes-i fesztivál (1999) - Legjobb rendező: Mindent anyámról
- Cannes-i fesztivál (1999) - Ökumenikus Zsűri díja: Mindent anyámról
- Cézár-díj (2000) - Legjobb idegennyelvű film: Mindent anyámról
- David di Donatello Díj (1989) - Legjobb rendező: Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén
- Európai Filmdíj (2006) - Legjobb rendező: Volver
- Európai Filmdíj (2006) - Közönségdíj: Volver
- Európai Filmdíj (2002) - Közönségdíj: Beszélj hozzá!
- Európai Filmdíj (2002) - Legjobb rendező: Beszélj hozzá!
- Európai Filmdíj (2002) - Legjobb forgatókönyv: Beszélj hozzá!
- Európai Filmdíj (1999) - Közönségdíj: Mindent anyámról
- Európai Filmdíj (1988) - Legjobb ifjú tehetség: Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén
- Oscar-díj (2003) - Legjobb eredeti forgatókönyv: Beszélj hozzá!
- Oscar-díj (2000) - Legjobb idegennyelvű film: Mindent anyámról
- San Sebastian Nemzetközi Filmfesztivál (1999) - FIPRESCI Az év filmje: Mindent anyámról
- Velencei Nemzetközi Filmfesztivál (1988) - Legjobb forgatókönyv: Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén
- BAFTA-díj (2017) - Legjobb idegennyelvű film jelölés: Julieta
- BAFTA-díj (2010) - Legjobb nem angol nyelvű film jelölés: Megtört ölelések
- BAFTA-díj (2007) - Legjobb nem angol nyelvű film jelölés: Volver
- BAFTA-díj (2005) - Legjobb nem angol nyelvű film jelölés: Rossz nevelés
- BAFTA-díj (2000) - Legjobb eredeti forgatókönyv jelölés: Mindent anyámról
- BAFTA-díj (1999) - Legjobb nem angol nyelvű film jelölés: Eleven hús
- BAFTA-díj (1990) - Legjobb nem angol nyelvű film jelölés: Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén
- Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (1990) - Arany Medve jelölés: Kötözz meg és ölelj!
- Cannes-i fesztivál (2016) - Arany Pálma jelölés: Julieta
- Cannes-i fesztivál (2011) - Arany Pálma jelölés: A bőr, amelyben élek
- Cannes-i fesztivál (2009) - Arany Pálma jelölés: Megtört ölelések
- Cannes-i fesztivál (2006) - Arany Pálma jelölés: Volver
- Cannes-i fesztivál (1999) - Arany Pálma jelölés: Mindent anyámról
- Cézár-díj (2005) - Legjobb európai film jelölés: Rossz nevelés
- Európai Filmdíj (2016) - Legjobb rendező jelölés: Julieta
- Európai Filmdíj (2016) - Legjobb film jelölés: Julieta
- Európai Filmdíj (2009) - Legjobb rendező jelölés: Megtört ölelések
- Európai Filmdíj (2006) - Legjobb forgatókönyv jelölés: Volver
- Európai Filmdíj (2004) - Legjobb rendező jelölés: Rossz nevelés
- Európai Filmdíj (2004) - Legjobb film jelölés: Rossz nevelés
- Európai Filmdíj (2004) - Legjobb forgatókönyv jelölés: Rossz nevelés
- Golden Globe-díj (1989) - Legjobb idegennyelvű film jelölés: Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén
- Oscar-díj (2003) - Legjobb rendező jelölés: Beszélj hozzá!
- Oscar-díj (1989) - Legjobb idegennyelvű film jelölés: Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén
Hozzászólások