Személy

Regina Spektor

előadó
Született: 1980. február 18. (44 éves) (Szovjetunió, Moszkva)

Miss Spektor 1980-ban született a Szovjetunióban, klasszikus zenén nőtt fel, de már nagyon fiatalon Vlagyimir Viszockij és Bulat Okudzsava munkáinak hatása alá került, a szabad világ hangjaival, a Beatles-szel, a Queennel és a Moody Blues-zal pedig az apja által hazacsempészett kazettáknak köszönhetően került kapcsolatba. Kilenc éves volt, amikor családjával az USA-ba költözött, itt rákapott a hip-hopra és a punkra, majd miután 2001-ben zenei konzervatóriumot végzett New York-ban, megjelent első albuma 11:11 címmel. Két évvel később a Strokes-ot kísérte aktuális lemezük, a Room on Fire turnéján, majd a Kings of Leonnal és a Keane-nel járta a világot. A 2006-os Begin to Hope-pal ért fel a csúcsra és lett milliók kedvence: az album az Egyesült Államokban aranylemez lett, az év legjobb lemezei között méltatták, a Fidelity című dal videóját pedig már az első nap több mint százezren nézték meg, amikor felkerült a YouTube-ra. 2009-ben a Farral jelenetkezett, amely megjelenésekor a harmadik helyen nyitott az amerikai összesített lemezeladási listán. Állandó résztevője a legnagyobb nemzetközi fesztiváloknak, a világ legnagyobb koncerttermeiben lép fel, de rendszeresen játszik jótékonysági célokból szervezett rendezvényeken, dalai népszerű tv-sorozatokban, illetve filmekben szólaltak meg. Az angol mellett tökéletesen beszél oroszul, és a francia, a latin, valamint a héber sem okoz neki gondot.

Hozzászólások