Személy

Rockenbauer Pál

rendező, forgatókönyvíró, író
Született: 1933. január 14. (Magyarország, Budapest)
Meghalt: 1987. november 26. (Magyarország, Naszály)
Rockenbauer Pál 1933-ban született Budapesten, iskoláit is itt végezte: az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett földrajz-biológia szakos tanári oklevelet. Az 1956-os indulástól haláláig a Magyar Televízió munkatársa volt, természet- és dokumentumfilmeket rendezett. Alapító tagja volt az MTV Natura szerkesztőségének, mely az első közszolgálati természetfilmezéssel foglalkozó műhely hazánkban. Többször is vetítették filmsorozatait, a leghíresebbek a Másfélmillió lépés Magyarországon és a folytatás, az És még egymillió lépés.

Filmezett a világ minden részén: a Földközi-tenger part menti országaitól Indián és Nepálon át az Antarktiszig. Észak- és Dél-Amerikában és Óceániában is járt. Forgatott a Hawaii-on található Mauna Kea vulkánon, a Kilimandzsárón Tanzániában, a Magas-Tátrában megmászta a Krivánt, a Tengerszem-csúcsot, a Fehér-tavi-csúcsot és az Osztervát.

Nevét őrzi még a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra turistaút is, amely 560 km hosszú és amit a És még egy millió lépés című film bejárási útvonala mentén alakítottak ki. Saját kérésére a Mecsekben temették el, a Zengő oldalában. Zengővárkony több száz éves szelídgesztenyésében, egy nagy nyers, vörös márványkő alatt nyugszik.

Hozzászólások

Mindfuck 2018 jún. 01. - 18:52:55
A listáról az 1987-es "A solymász" c. film is hiányzik, melyet e kiváló ember a legendás madártani szakemberről, Bechtold Istvánról készített.
10/10
offtopic
M41 2150 2016 jan. 05. - 10:09:35 10/10
Kedves Port.hu szerkesztõk!

A listáról hiányzik az 1971 és 1974 között készült Magyarország kisvasútjai címû fekete-fehér dokumentumfilm-sorozat, amit Rácz Gáborral, Korompai Mártonnal és Winkler Györgygyel közösen készített!!!

Kérem, hogy ezt is tüntessék fel! Köszönöm!
Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Autentikus roma népzene a MÜPA Fesztivál Színházában.

Jegyvásárlás