Személy

Rusznák András

színész
Született: 1984. december 31. (39 éves) (Magyarország, Záhony)

2005–2009 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Marton László és Hegedűs D. Géza osztályában. Ezután 2009–2010 között a tatabányai Jászai Mari Színházhoz szerződött Harsányi Sulyom László igazgatása alatt. 2010–2012 között szabadúszó volt, játszott a Vígszínházban, a Pécsi Nemzeti Színházban és a HoPPart társulattal. 2012–2016 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, majd 2016-tól Kováts Adél szerződtette a Radnóti Miklós Színházhoz.


Díjai:
2013 – Soós Imre-díj

Hozzászólások

Rojita 2023 júl. 27. - 00:20:04 Előzmény Szatocs K.
Miért lenne ripacs? Ripacs az a színész, aki "hatásvadász, feltűnő mozdulatokkal túljátssza a szerepét, vagy feleslegesen hadonászik, kiabál, grimaszol. "

A mi kis falunkban egy rendezői kívánságot teljesít. Ahogy a film minden szereplőjének van egy csak rá jellemző tulajdonsága, Bazsóé a priuszos, börtönszlenget beszélő, alighanem kábítózó, iszákos, mindent okosban megoldó és erősen hadaró srác., - de mégis lehet érteni a beszédét.
Amikor az első epizódban megjelent, akkor valóban a hadarásából csak olykor lehetett érteni egy szót. Ha visszakeresel a sorozat topikjában, akkor erősen savasztuk is a karaktert és a rendezőjét. Valszeg, a nézői reakciókra, a további epizódokat átszinkronizálták és a karakter ma is hadar, de a színész van olyan tehetséges, h hadarásában is érthető a szövege.

Tehát, lehet egy szerep utálatos, lehet egy színész magánélete ellenszenves a nézőnek, de nem kell vki tehetségét kétségbe vonni, pláne, egyetlenegy szerep után.
Szatocs K. 2023 júl. 26. - 21:48:33
Szerintem meg egy irdatlan nagy ripacs a barátnőjével együtt.
Mégis mi az élvezetes abban hogy egy mondatát nem lehet érteni a mi ki falunkban? Neked ez a tehetség??
detox 2019 nov. 04. - 16:31:19
az 1ik legjobb (mellék)karakter a mi kis falunkban mint bazsó. az ádám almái színpadi verziójában is nagyot alakít. tehetséges arc :)