Személy

Sam Neill

színész, rendező, előadó
Született: 1947. szeptember 14. (71 éves) (Anglia, Omagh, Co. Tyrone, Észak-Írország)

Értékelés:

70 szavazatból
Szerinted?

Nigel Neill néven született Omagh-ban, Észak-Írországban. Gyermekkorának jelentős részét Új-Zélandon töltötte, az egyetemen ismerkedett meg a színészettel, angol irodalomból szerzett diplomát. Dadogását idővel sikerült leküzdenie, még iskolásként kezdte használni a 'Sam' keresztnevet. Új-Zélandon kezdett filmezni, az Egyesült Államokban a Sleeping Dogs című produkcióval vált ismertté. Később egyebek mellett olyan alkotásokhoz adta a nevét, mint az Ómen III: A végső leszámolás, A Z rohamosztag, a Halálos nyugalom, a Vadászat a Vörös Októberre, a Jurassic Park, a Szupercella és a Tudorok című sorozat, de játszott a 2015-ös Tíz kicsi katonában is. 1998-ban Emmy-díjat kapott, míg a Golden Globe-díjat háromszor ítélték oda neki. Kétszer nősült, két saját gyermeke született, valamint van egy mostohalánya és egy örökbefogadott fia is.

  • 2018
    The Commuter - Nincs kiszállás
    színész színész (angol-amerikai thriller, 104 perc, 2018)
  • 2017
    Veszett vidék
    színész színész (ausztrál thriller, 113 perc, 2017)
  • 2016
    Vademberek hajszája
    színész színész (új-zélandi vígjáték, 101 perc, 2016)
  • 2016
    New Zealand: Earth's Mythical Islands
    szereplő szereplő (angol minisorozat, 2016)
  • 2016
    Tutankhamun
    színész színész (angol minisorozat, 2016)
  • 2015
    Apa és lánya
    színész színész (ausztrál filmdráma, 96 perc, 2015)
  • 2015
    Backtrack
    színész színész (ausztrál-angol-emirátusokbeli dráma, 90 perc, 2015)
  • 2014
    Hosszú út lefelé
    színész színész (angol romantikus film, 92 perc, 2014)
  • 2014
    A közös szenvedély
    színész színész (francia filmdráma, 110 perc, 2014)
  • 2013
    Szupercella
    színész színész (amerikai akciófilm, 116 perc, 2013)
  • 2013
    Kalandor: Az aranyládika átka
    színész színész (angol kalandfilm, 2013)
  • 2013
    Birmingham bandája
    színész színész (angol drámasorozat, 60 perc, 2013)
  • 2012
    Fogadom
    színész színész (amerikai-angol-ausztrál-német-francia-kanadai-brazil romantikus dráma, 104 perc, 2012)
  • 2012
    Alcatraz
    színész színész (amerikai akciófilm-sorozat, 2012)
  • 2011
    THE Hunter
    színész színész (100 perc, 2011)
  • 2011
    A sárkánygyöngy titka
    színész színész (ausztrál családi kalandfilm, 93 perc, 2011)
  • 2010
    Az őrzők legendája
    színész színész (amerikai-ausztrál animációs film, 100 perc, 2010)
  • 2009
    Iron Road
    színész színész (kínai-kanadai drámasorozat, 2009)
  • 2009
    Daybreakers - A vámpírok kora
    színész színész (ausztrál-amerikai akciófilm, 98 perc, 2009)
  • 2009
    A bőrödbe bújva
    színész színész (ausztrál thriller, 104 perc, 2009)
  • 2008
    Út a szívhez
    színész színész (új-zélandi-angol filmdráma, 100 perc, 2008)
  • 2008
    Kiközösítés
    színész színész (angol-dél-afrikai életrajzi dráma, 103 perc, 2008)
  • 2008
    Crusoe
    színész színész (amerikai-angol-kanadai-dél-afrikai kalandfilmsorozat, 60 perc, 2008)
  • 2007
    Tudorok
    színész színész (ír-kanadai-amerikai drámasorozat, 2007)
    • Epic Drama:
      • vasárnap (szept. 23.) 22:30,
      • hétfő (szept. 24.) 02:55,
      • kedd (szept. 25.) 21:00,
      • szerda (szept. 26.) 00:10,
      • szerda (szept. 26.) 21:45,
      • csütörtök (szept. 27.) 01:00,
      • szombat (szept. 29.) 02:30,
      • vasárnap (szept. 30.) 22:30,
      • hétfő (okt. 1.) 02:55,
      • kedd (okt. 2.) 21:00,
      • szerda (okt. 3.) 00:35,
      • szerda (okt. 3.) 21:45,
      • csütörtök (okt. 4.) 01:25
  • 2007
    Angel
    színész színész (angol-belga-francia romantikus dráma, 114 perc, 2007)
  • 2006
    Veszedelmes vonzerő
    színész színész (ausztrál thriller, 103 perc, 2006)
  • 2006
    Túlvilági történetek
    színész színész (ausztrál tévéfilmsorozat, 2006)
  • 2006
    Merlin 2. - A varázslóinas
    színész színész (amerikai-kanadai kalandfilm, 176 perc, 2006)
    • Film4:
      • szombat (okt. 6.) 16:10,
      • vasárnap (okt. 7.) 06:40,
      • vasárnap (okt. 7.) 16:15
  • 2005
    Utazás a világ végére
    színész színész (angol kalandfilm, 90 perc, 2005)
  • 2005
    Mary Bryant
    színész színész (ausztrál-angol filmdráma, 90 perc, 2005)
  • 2005
    Kis hal
    színész színész (ausztrál filmdráma, 114 perc, 2005)
  • 2005
    A Bermuda-háromszög rejtélye
    színész színész (amerikai-angol minisorozat, 240 perc, 2005)
  • 2004
    Wimbledon - Szerva itt, szerelem ott
    színész színész (angol-francia romantikus vígjáték , 98 perc, 2004)
  • 2004
    Jessica
    színész színész (ausztrál minisorozat, 240 perc, 2004)
  • 2004
    Igen
    színész színész (angol-amerikai filmdráma, 100 perc, 2004)
  • 2003
    Az idegen
    színész színész (új-zélandi thriller, 96 perc, 2003)
  • 2002
    Túl nagy fogás
    színész színész (amerikai akciófilm, 91 perc, 2002)
  • 2002
    Mocskos játékok
    színész színész (ausztrál-kanadai krimi, 110 perc, 2002)
  • 2002
    Doktor Zsivágó
    színész színész (angol-német-amerikai történelmi dráma, 225 perc, 2002)
  • 2001
    Jurassic Park 3.
    színész színész (amerikai fantasztikus kalandfilm, 92 perc, 2001)
    • VIASAT3:
      • vasárnap (szept. 30.) 21:00,
      • hétfő (okt. 1.) 22:00
  • 2001
    Az űr
    színész színész (angol dokumentumfilm, 180 perc, 2001)
  • 2001
    A tenger fogságában
    színész színész (amerikai katasztrófa film, 85 perc, 2001)
  • 2000
    Varázspuding
    színész színész (ausztrál animációs film, 80 perc, 2000)
  • 2000
    Sally Hemings: Egy amerikai botrány krónikája
    színész színész (amerikai romantikus dráma, 88 perc, 2000)
  • 2000
    Műholdvevő a birkák közt
    színész színész (ausztrál vígjáték, 101 perc, 2000)
  • 2000
    Anyám, Frank
    színész színész (ausztrál vígjáték, 91 perc, 2000)
  • 1999
    Molokai - Az átok szigete
    színész színész (belga-holland-ausztrál romantikus kalandfilm, 117 perc, 1999)
  • 1999
    A kétszáz éves ember
    színész színész (amerikai sci-fi, 130 perc, 1999)
  • 1998
    Merlin
    színész színész (amerikai-angol kalandfilm, 182 perc, 1998)
  • 1998
    Kölcsön bosszú
    színész színész (angol-francia vígjáték, 86 perc, 1998)
  • 1998
    A suttogó
    színész színész (amerikai romantikus dráma, 170 perc, 1998)
  • 1997
    Hófehérke - A terror meséje
    színész színész (amerikai horror, 100 perc, 1997)
  • 1997
    Halálhajó
    színész színész (amerikai sci-fi, 92 perc, 1997)
  • 1996
    Hidegvérrel
    színész színész (amerikai krimi, 178 perc, 1996)
  • 1996
    A forradalom gyermekei
    színész színész (ausztrál vígjáték, 101 perc, 1996)
  • 1995
    Változások kora
    színész színész (amerikai-angol filmdráma, 117 perc, 1995)
  • 1995
    Győzelem
    színész színész (angol-francia-német filmdráma, 99 perc, 1995)
  • 1995
    Az őrület torkában
    színész színész (amerikai horror, 96 perc, 1995)
  • 1994
    Vidéki élet
    színész színész (ausztrál filmdráma, 115 perc, 1994)
  • 1994
    Szirének
    színész színész (ausztrál-angol vígjáték, 81 perc, 1994)
  • 1994
    Maugli, a dzsungel fia
    színész színész (amerikai kalandfilm, 110 perc, 1994)
  • 1993
    Zongoralecke
    színész színész (új-zélandi-ausztrál-francia romantikus dráma, 121 perc, 1993)
  • 1993
    Jurassic Park
    színész színész (amerikai kalandfilm, 127 perc, 1993)
    • VIASAT3:
      • péntek (szept. 28.) 21:00,
      • szombat (szept. 29.) 18:25
  • 1993
    Családi fényképek
    színész színész (amerikai filmdráma, 1993)
  • 1992
    Túsz
    színész színész (angol-argentin akciófilm, 97 perc, 1992)
  • 1992
    Semmit a szemnek
    színész színész (amerikai vígjáték, 99 perc, 1992)
  • 1992
    A Rainbow Warrior elsüllyesztése
    színész színész (amerikai-új-zélandi filmdráma, 90 perc, 1992)
  • 1991
    Láz
    színész színész (amerikai akciófilm, 98 perc, 1991)
  • 1991
    Elfújja a szél
    színész színész (luxemburgi-amerikai filmdráma, 96 perc, 1991)
  • 1991
    Egy hulla hálójában
    színész színész (ausztrál vígjáték, 109 perc, 1991)
  • 1991
    A világ végéig
    színész színész (francia-ausztrál-német akciófilm, 151 perc, 1991)
  • 1990
    Vadászat a Vörös Októberre
    színész színész (amerikai akciófilm, 129 perc, 1990)
    • Paramount Channel:
      • hétfő (szept. 24.) 21:00,
      • péntek (szept. 28.) 18:10,
      • vasárnap (szept. 30.) 16:55
  • 1989
    Halálos nyugalom
    színész színész (ausztrál-amerikai thriller, 95 perc, 1989)
  • 1989
    A francia forradalom I-II.
    színész színész (francia-olasz-német-kanadai történelmi dráma, 180 perc, 1989)
  • 1988
    Sikoly a sötétben
    színész színész (ausztrál-amerikai filmdráma, 120 perc, 1988)
  • 1988
    A hit erejével
    színész színész (amerikai filmdráma, 93 perc, 1988)
  • 1987
    A hűség határai
    színész színész (ausztrál filmdráma, 98 perc, 1987)
  • 1986
    Strong Medicine
    színész színész (amerikai filmdráma, 180 perc, 1986)
  • 1985
    Kane & Abel
    színész színész (amerikai filmdráma, 1985)
  • 1985
    Bőség
    színész színész (angol-amerikai filmdráma, 120 perc, 1985)
  • 1985
    Robbery Under Arms
    színész színész (ausztrál western, 141 perc, 1985)
  • 1984
    Le Sang des autres
    színész színész (kanadai-francia-amerikai filmdráma, 130 perc, 1984)
  • 1983
    Enigma
    színész színész (angol-francia filmdráma, 122 perc, 1983)
  • 1983
    Reilly: Ace of Spies
    színész színész (angol filmdráma, 1983)
  • 1982
    Ivanhoe
    színész színész (amerikai kalandfilm, 136 perc, 1982)
  • 1982
    A Z rohamosztag
    színész színész (ausztrál háborús filmdráma, 93 perc, 1982)
    • Film Mánia:
      • hétfő (szept. 24.) 23:10,
      • csütörtök (szept. 27.) 04:20,
      • szombat (szept. 29.) 02:50
  • 1981
    Ómen 3. - Végső leszámolás
    színész színész (angol-amerikai horror, 108 perc, 1981)
  • 1981
    Megszállottság
    színész színész (francia-NSZK filmdráma, 127 perc, 1981)
  • 1981
    Egy távoli országból - II. János Pál pápa
    színész színész (olasz-lengyel-angol dokumentum játékfilm, 120 perc, 1981)
  • 1979
    My Brilliant Career
    színész színész (ausztrál romantikus dráma, 100 perc, 1979)
  • Az örömtelenség mozija
    rendező rendező

Vélemény:

2015 júl. 22. - 18:55:00
2015 júl. 22. - 18:55:00

Bodrogi Gyula eltitkolt ikertestvére! :-D

2011 máj. 29. - 22:38:22
2011 máj. 29. - 22:38:22

huh, nagyon utálhatod ha ezért képes voltál ideböfögni az oldalára:S

2010 febr. 07. - 19:35:41
2010 febr. 07. - 19:35:41

Szerintem meg nagyon jó színész !

2010 jan. 29. - 01:15:47
2010 jan. 29. - 01:15:47

Szerintem meg egy bárgyú ripacs, aki a nõi szíveket megdobogtató "sejtelmes" tekintetébõl él.. (amit sajnos el lehet adni)

szavazat: 10/10 2009 márc. 21. - 17:01:47
2009 márc. 21. - 17:01:47

Szerintem óriási színész, aki talán még mindig várja élete filmjét. A Gyõzelemben (is) hatalmasat játszott.

2008 dec. 26. - 23:53:28
2008 dec. 26. - 23:53:28

Én nagyon szeretem, nem is tudom miért, de nagyon szeretem. Szimpatikus feje van.

2008 márc. 11. - 15:38:01
2008 márc. 11. - 15:38:01

Nagyon szeretem, igaz filmjeinek csak egy pici töredékéhez volt szerencsém. Talán a leginkábba Merlinben imádtam, no meg az Ivenhoban, felejtehetlen. Ebben az utolsó filmben (ami egy nagy nulla, szerintem)a fõszereplõket úgy verte a játéka hogy csak na. Miatta szoktam megnézni.

Budapest Bár a MÜPÁban - MEGDUPLÁZZUK!
Budapest Bár a MÜPÁban - MEGDUPLÁZZUK!

2018. október 22. 15:30 és 20:00, MÜPA

Jegyvásárlás