Személy

Sarkadi Imre

író, szerző
Született: 1921. augusztus 13. (Debrecen)
Meghalt: 1961. április 12. (Budapest)
Író, újságíró, Kossuth-díjas (1955), József Attila-díjas (1951, 1952, 1954). 1941-ben gyógyszerészsegéd volt Debrecenben, 1943 - 44-ben nyomdász, közben a debreceni egyetemen jogot hallgatott. 1946-ban Budapestre költözött, újságíró, a Szabad Szó felelős szerkesztője lett. 1950-ben a Művelt Nép segédszerkesztője volt. 1954 - 55-ben az Irodalmi Újság munkatársa, 1955 - 57-ben a Madách Színház dramaturgja. A magyar parasztság szocializmusban átalakuló életének egyik legjelentősebb krónikása. Első írásai a Válaszban, majd a Csillagban jelentek meg. Korai elbeszéléseiben érezhető Móricz Zsigmond példája, amely a vidéki élet, a parasztok és volt cselédek megváltozott életének ábrázolására ösztönözte. De ezekben is megnyilvánult már tehetsége, amely későbbi egyéni ízű, tragikus drámaiságú írásaiban kibontakozott. E művei szocialista irodalmunk jelentős értékei. Élete utolsó korszakában írt műveinek alapélménye a tisztultabb erkölcsért vívott belső önemésztő küzdelme. Útkeresése közben próbált védekezni pesszimizmusa ellen, de mindinkább a kiábrándultság és keserűség vált jellemző vonásává öngyilkossághoz vezető pályafutásának.

Hozzászólások

Johann 2014 jan. 27. - 01:19:47
Mivel valamennyi itt feltüntetett darabját láttam (többet több rendezésben is), élek a lehetõséggel és megnyitom tragikus sorsú írónk, Sarkadi Imre fórumát is. Természetesen a fenti színmû-felsorolás közel sem teljes. Jelentõs darabjai közé tartozik még többek között: A gyáva és a Bolond és a szörnyeteg (továbbá megemlítem még a Szeptembert és az Út a tanyákról címût is). Többféleképpen értékelt életmûvének pontos helye irodalmunkban vitatott, de az bizonyos, hogy ha - máig tisztázatlan - tragikus halála nem töri derékba életét 39 évesen, a legnagyobbak közé emelkedhetett volna. Mûvészete egyformán táplálkozik az antik mitológiából és a magyar néphagyományból, de legnagyobb erényei között szokás azt is megemlíteni, hogy az ötvenes-hatvanas évek parasztságának nyomorát "krónikásként" hitelesen örökítette meg. A rendszer hol díjazta (34 évesen Kossuth díjas), hol megalázta (néhány évre rá segédmunkás).
Legjelentõsebbnek általában novelláit tartják (pl.: Párbaj az igazságért, A szatír bõre, Kõmûves Kelemen). A legismertebb, õhozzá köthetõ mû pedig kétségkívül a Törõcsik Mari és Soós Imre fõszereplésével forgatott Körhinta címû filmdráma (rendezõ: Fábri Zoltán), amely Kútban címû novellája alapján készült 1956-ban.
Örülök, hogy a legerõsebb drámájának tartott Elveszett paradicsomot néhány éve láthattam az Újpest Színházban is, majd nem sokkal késõbb (a Turay Ida Színház vendégjátékaként) a József Attila Színházban is. Ezek meghatározó színházi élményeim.