Személy

Sigourney Weaver

színész, szereplő
Született: 1949. október 8. (70 éves) (Amerikai Egyesült Államok, New York)

New Yorkban született és családja révén hamar kapcsolatba került a showbiznisszel (apja neves tévés igazgató volt, nagybátyja, Doodles Weaver pedig híres komikus). A Sigourney nevet F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby című regényéből választotta magának. A Yale Színiiskolában végezte tanulmányait és első filmszerepét Woody Allen Annie Halljában kapta 1977-ben. 1979-ben a kőkemény asztronauta szerepével futott be A nyolcadik utas: a Halálban (Alien). A film fantasztikus siker lett, kultuszt teremtett és megalapozta a színésznő karrierjét.


1983-ban Mel Gibson partnere volt Peter Weir Oscar-díjas filmjében, A veszélyes élet évében. Az 1984-es Szellemirtókkal már egyértelműen a legnagyobb sztárok közé került Hollywoodban. A Szellemirtókból folytatás is készült, amely szintén kasszasiker lett. 1986-ban A bolygó neve: Halál meghozta számára az első Oscar-jelölést. 1988-ban két sikeres filmben is szerepelt (Dolgozó lány és Gorillák a ködben), melyekért újabb két Oscar-jelölés volt a jutalma, igaz, megint nem sikerült elhoznia a díjat.


1992-ben kopaszra nyírt fejjel játszott A végső megoldás: a Halál című Alien-filmben. A kilencvenes években olyan sikerekben szerepelt, mint a Dave, a Halál és a lányka, a Jégvihar és a Galaxy Quest. 1999. december 16-án éri a legnagyobb elismerés: a Walk of Fame-en (Hírességek utcája) hagyja kézlenyomatát és aláírását az utókor számára. Az új évezredben olyan filmekben volt látható, mint az Elhurcolva vagy az Exodus: Istenek és királyok.

Hozzászólások

hirlevelem 2015 márc. 15. - 12:45:24
rossz-gonosz
filoszemitabélus 2014 jan. 22. - 18:17:18 Előzmény Egri Vitéz
Én a múltkor Shakespeare-tõl kaptam autogramot.
10/10
offtopic
Anditos 2014 jan. 18. - 19:29:23 10/10
Jó, de a tehetségét azért te sem vitatod. Vagy azt is? :) Vannak színészek színésznõk, akik alkatuk, megjelenésük miatt nem tudnak bizonyos szerepeket eljátszani, pl Pamela Andersont nehéz lenne elképzelni Jane Eyre-ként, vagy Jack Black-et James Bondként. De szerintem Weaver nem ez a kategória, õ mindent el tud játszani. Láttam olyan filmben, amiben nem akcióhõst vagy erõs asszonyt játszott. Jól áll neki a vígjáték is.:)
marie1 2014 jan. 18. - 14:47:06 Előzmény Anditos
Talán csak az a bajom vele, hogy mindig rendkívül erõszakos, túl öntudatos nõket alakít, és alapvetõen semmi nõies nincs benne. Én pedig romnantikus alkatomnál fogva a tehetséges, nõies nõket szeretem. :-)
10/10
Anditos 2014 jan. 16. - 11:58:30 10/10
Talán azért van annyi rajongója és azért foglalkoztatják olyan sokat mert tehetséges, nem? Sajnos tényleg ritka Hollywoodban, hogy egy színésznõ, aki nem dögös és faros-bögyös, ilyen sikeres legyen. Mert ott úgy gondolják, ha valaki szép vagy jóképû, már azonnal tehetséges is. És fordítva.
A filmeken SZÍNÉSZNÕRE van szükség, aki karizmatikus és tehetséges, nem Barbie-kra meg Ken-ekre. (persze vannak mûfajok ahol igen) Weaver tehetséges, szimpatikus színésznõ, még szép hogy foglalkoztatják! Nincs vele tele a bulvár sajtó, mert lehet lehet ám úgy is híres valaki hogy nem tudjuk róla napi szinten, hogy milyen bugyit vett fel aznap.
Nálam 10/10 a hölgy, és egy percig sem csodálkozom vagy gondolkodom azon, hogy "kevésbé nõies" alakja ellenére vajon hogyan lehetett ennyire népszerû. Tehetséges. Ennyi.
marie1 2014 jan. 16. - 09:28:27
Érdekes, hogy ezt a csúnya, éles állú, kifejezetten férfias arcú és alkatú (se eleje, se hátulja csontos botsáska alkatú)színésznõt mennyire sokszor foglalkoztatták, és milyen komoly rajongó tábora van. Elismerem, hogy nem rossz, fõleg erõszakos, határozott, férfias karaktereket alakít jól. Csak ilyen jut eszembe, a Dolgozó lányban, vagy a Szívtiprókban is, no és persze az öntudatos gorilla -szeretõ nõ, meg az összes horror, amire felkérték. Szóval Õ ilyen, csúnya meg minden, de végül is nem rossz na, bár én kifejezetten a nõies nõket szeretem.
Egri Vitéz 2013 szept. 19. - 16:48:11 Előzmény Ng123
A világ legjobb színésznõjeeeeee! Nemsokára lesz tõle autogramom! :)
10/10
Ng123 2013 febr. 23. - 21:26:02 10/10
<3
10/10
nmnmnmnmnm 2013 jan. 08. - 15:40:14 10/10
Az egyik kedvencem
10/10
chris83 2013 jan. 05. - 20:12:08 10/10
Az egyik legjobb színésznõ EVER! :D Imádom!
alien1976 2012 okt. 08. - 15:37:50
Fantasztikus színésznõ.
Nagyon sok boldog szülinapot neki.
Remélem még rengeteg filmben fogjuk látni.
10/10
Csics95 2012 jún. 05. - 13:45:27 10/10 Előzmény kessy6
Deeee, csak azt sem én töltöttem le, hanem a M... nekem gõzõm sincs, h õ mit és honnan varàzsolta nekem! :D bár én még azóta sem néztem meg, mert nincs hozzá feliratom. :/ de majd egyszer fordítasz nekem!!! :P ;)) xD <3
10/10
kessy6 2012 ápr. 08. - 19:41:19 10/10 Előzmény Csics95
Nem a Half Moon Street-ben játszik Michael Caine-nel???
Mert ha igen, azt én kaptam Tõled, asszem... :)
10/10
hangelika 2012 ápr. 06. - 11:43:57 10/10 Előzmény Csics95
ncore-on fent van a Half Moon Street :)
10/10
Csics95 2012 márc. 12. - 18:56:55 10/10 Előzmény leonessa
A The Guyst meg lehet rendelni, én például a www.dvdfutar.hu ról rendeltem. Rendes DVD, magyar szinkron is van rajta. A Half Moon Streetet sajnos nem tudom, honnan lehetne letölteni, én sem találtam még! Sajnálom! :( De azért remélem valamennyire tudtam segíteni! :)
leonessa 2012 jan. 13. - 13:39:00
sziasztok!
tudna nekem valaki segíteni.. ? a the guys (a torony hõsei) és a half moon street (diplomás örömlány) c filmekett honnan lehet megszerezni.. ? nem találom se torrenten se sehol õket, pedig nagyon érdekelnek!!
10/10
Ford Mustang 2011 dec. 30. - 14:10:45 10/10
Akkor nézd meg, kötelezõ, fõleg ha szereted Weavert.
Haversrac 2011 dec. 30. - 13:53:17
ennek a nõnek bírom/bírtam a filmjeit, de az a poén, hogy mindezt úgy mondom, hogy nem láttam tõle egyik Alien sorozatot se:D
10/10
Ford Mustang 2011 okt. 08. - 14:52:30 10/10 Előzmény Crush
Az jó. :)

Ma 62 éves, boldog születésnapot neki!
jozsi86 2011 ápr. 05. - 13:57:12
Jó színésznõ, jó filmekkel. Azért szeretem, mert minden szerepével kívül-belül egyesülni tud. Tud nagyon szép lenni, de kemény is.
Összes hozzászólás
Parno Graszt nagykoncert
2020. február 14., 20:00, MÜPA Parno Graszt nagykoncert

Vendég: Ferenczi György

Jegyvásárlás