Sílvia Pérez Cruz elsősorban énekes, olyan karizmatikus és delejező, amelyből generációnként is kevés születik. Az apai ágon (Pérez) zenész-dalszerző, anyai ágon (Cruz) énekes-szövegíró ősöktől származó előadó valójában ugyanolyan jelentős dalszerzőként is, mint énekesként. Sőt, ha azt mondjuk róla, hogy elsősorban történetmesélő, akkor is közel járunk az igazsághoz, hiszen szerzeményeiről azt tartja, hogy mindegyiknek el kell tudnia mesélni egy történetet, neki meg akkor is hinnie kell ezekben a történetekben, ha nem a sajátjai, csak teljesen magáévá teszi azokat. Amilyen nehezen kategorizálható, hogy mi Pérez Cruz esszenciája, ugyanígy sok az egyenértékűség az általa képviselt zenei világokban. Klasszikus hangszeres alapjai (zongora és szaxofon) után jazzénekesi tanulmányokat is folytatott, de a zeneteória, az improvizáció, a flamenco-éneklés szintén mind erősen a sajátja. Első lemezfelvétele, a Javier Colina Trióval készült énekes jazzes munka, egy évvel később kijött első saját albuma (a 2012-es 11 de novembre) viszont már a multiinstrumentalista-producer Raül Fernandez Refree-vel szült újdalos, kortárs folk anyag, amit a még karakteresebb, flamencót megújító 2014-es Granada követett (Refree mostanság hasonlót művel a fadóval, Lina tolmácsolásában). Sílvia Pérez Cruz később hol kamarafolkos, hol filmzenés irányokba kalandozott, legutóbbi lemezén az avantfolk volt a főcsapás. Sokan mások mellett dolgozott Natalia Lafourcade-dal és Lila Downsszal, dolgozott fel Radioheadet és David Bowie-t, és hazájában aranylemezek, és díjak sokasága jelzi rangját – épp itt az ideje, hogy ezzel itthon is közelebbről megismerkedhessünk.