Személy

Sir Anthony Hopkins

színész, rendező, közreműködő
Született: 1937. december 31. (86 éves) (Wales, Margam, Port Talbot, West Glamorgan)

A walesi születésű színész a Királyi Színiakadémián végzett ezüst fokozattal. Filmes pályáját Az oroszlán télen Oroszlánszívű Richárdjaként kezdte, amiért a Brit Filmakadémia díjára jelölték. Ezután olyan filmekkel folytatta, mint a Juggernaut, A híd túl messze van, a Magic, Az elefántember, a Bounty, a Szenvedélyek viharában, az Árnyékország, a Szellem a házban, A vadon foglyai, a Zorro álarca, az Amistad és a Ha eljön Joe Black. A bárányok hallgatnak Hannibal Lecteréért elnyerte a legjobb színésznek járó Oscar-díjat, amire azóta kétszer jelölték: egyszer a Napok romjaiért és egyszer az Oliver Stone-féle Nixon címszerepéért.


Munkássága elismeréseképpen 1993-ban II. Erzsébet királynő lovaggá ütötte. 1995-ben rendezőként is debütált az August című filmmel, melyben szerepelt is. Tévés munkáiért Hopkins kétszer kapott Emmy-díjat: egyszer a The Lindbergh Kidnaping Case-ért, és egyszer Adolf Hitler megformálásáért A bunkerben. Számos színházi produkciója közt van például az Equus, a Lear király és az Antonius és Kleopátra. Második Oscar-díját 2021-ben kapta Az apa c. filmben nyújtott alakításáért.

  • 2023
    Egy élet 9.1 színész színész (angol életrajzi dráma, 109 perc, 2023)
  • 2022
    Armageddon Time 5.3 színész színész (brazil-amerikai filmdráma, 115 perc, 2022)
  • 2022
    A fiú sorsa 6.0 színész színész (123 perc, 2022)
  • 2022
    A fiú sorsa színész színész (123 perc, 2022)
  • 2022
    A fiú sorsa 7.5 színész színész (123 perc, 2022)
  • 2022
    A fiú sorsa színész színész (123 perc, 2022)
  • 2022
    The Son 7.1 színész színész (amerikai filmdráma, 2022)
  • 2021
    Zero Contact színész színész (amerikai thriller, 2021)
  • 2021
    Where Are You színész színész (amerikai misztikus thriller, filmdráma, 92 perc, 2021)
  • 2021
    The Virtuoso 6.3 színész színész (amerikai thriller, 2021)
  • 2020
    Az apa 8.8 színész színész (angol filmdráma, 97 perc, 2020)
  • 2020
    Elyse színész színész, producer (amerikai filmdráma, 2020)
  • 2020
    Elyse producer (amerikai filmdráma, 2020)
  • 2019
    A két pápa 8.4 színész színész (angol-olasz-argentin-amerikai dráma, 125 perc, 2019)
  • 2019
    Now Is Everything színész színész (olasz-amerikai filmdráma, 80 perc, 2019)
  • 2018
    Lear király 5.8 színész színész (amerikai történelmi dráma, 120 perc, 2018)
  • 2017
    Transformers: Az utolsó lovag 6.2 színész színész (amerikai sci-fi akciófilm, 149 perc, 2017)
  • 2017
    Thor: Ragnarök 7.6 színész színész (amerikai akciófilm, 131 perc, 2017)
  • 2016
    Ütközés 6.6 színész színész (angol-német akcióthriller, 98 perc, 2016)
  • 2016
    Westworld 7.8 színész színész (amerikai tévéfilmsorozat, 2016)
  • 2016
    A megtévesztésen túl 6.0 színész színész (amerikai filmdráma, 106 perc, 2016)
  • 2015
    Prédára várva 5.4 színész színész (amerikai thriller, 90 perc, 2015)
  • 2015
    Gyilkos ösztön 7.5 színész színész, executive producer (amerikai thriller, 101 perc, 2015)
  • 2015
    Gyilkos ösztön 7.5 executive producer (amerikai thriller, 101 perc, 2015)
  • 2015
    Az öltöztető 6.9 színész színész (angol filmdráma, 105 perc, 2015)
  • 2015
    A Heineken-emberrablás 6.0 színész színész (belga-holland-angol akciófilm, 95 perc, 2015)
  • 2014
    Noé 5.8 színész színész (amerikai filmdráma, 134 perc, 2014)
  • 2014
    And the Oscar Goes To... 5.5 szereplő szereplő (amerikai dokumentumfilm, 2014)
  • 2013
    Thor: Sötét világ 7.1 színész színész (amerikai akciófilm, 120 perc, 2013)
  • 2013
    Red 2. 7.9 színész színész (amerikai akció-vígjáték, 110 perc, 2013)
    • Film+:
      • csütörtök (márc. 28.) 21:00,
      • péntek (márc. 29.) 23:00,
      • szerda (ápr. 3.) 18:45
    • Filmbox Premium:
      • csütörtök (ápr. 4.) 23:35,
      • kedd (ápr. 9.) 22:55
  • 2012
    Hitchcock 7.5 színész színész (amerikai életrajzi dráma, 98 perc, 2012)
  • 2011
    Thor 7.4 színész színész (amerikai akciófilm, 114 perc, 2011)
  • 2011
    A rítus 7.6 színész színész (amerikai-magyar-olasz thriller, 114 perc, 2011)
  • 2011
    360 7.3 színész színész (angol-francia-brazil-osztrák romantikus dráma, 110 perc, 2011)
  • 2010
    Férfit látok álmaidban 6.7 színész színész (amerikai-spanyol romantikus vígjáték , 98 perc, 2010)
  • 2010
    Farkasember 6.8 színész színész (angol-amerikai horror, 126 perc, 2010)
  • 2009
    Az otthon túl messze van 7.7 színész színész (amerikai filmdráma, 114 perc, 2009)
  • 2007
    Törés 8.9 színész színész (amerikai-német thriller, 112 perc, 2007)
  • 2007
    Tudathasadás 6.0 színész színész, rendező, forgatókönyvíró, zeneszerző (amerikai vígjáték, 92 perc, 2007)
  • 2007
    Tudathasadás 6.0 rendező (amerikai vígjáték, 92 perc, 2007)
  • 2007
    Tudathasadás 6.0 forgatókönyvíró (amerikai vígjáték, 92 perc, 2007)
  • 2007
    Tudathasadás 6.0 zeneszerző (amerikai vígjáték, 92 perc, 2007)
  • 2007
    Beowulf - Legendák lovagja 6.8 színész színész (amerikai akciófilm, 114 perc, 2007)
  • 2006
    Bobby Kennedy - A végzetes nap 8.2 színész színész (amerikai filmdráma, 112 perc, 2006)
  • 2006
    A király összes embere 7.6 színész színész (német-amerikai filmdráma, 128 perc, 2006)
  • 2005
    Bizonyítás 7.5 színész színész (amerikai filmdráma, 100 perc, 2005)
  • 2005
    A leggyorsabb Indian 9.3 színész színész (új-zélandi-amerikai-svájci-japán életrajzi film, 127 perc, 2005)
  • 2004
    Ördögi út a boldogsághoz 7.2 színész színész (amerikai vígjáték, 106 perc, 2004)
  • 2004
    Nagy Sándor, a hódító 6.8 színész színész (francia-amerikai-angol-német-holland történelmi dráma, 168 perc, 2004)
  • 2003
    Szégyenfolt 7.2 színész színész (amerikai-német-francia thriller, 106 perc, 2003)
  • 2002
    Rossz társaság 7.3 színész színész (amerikai akció-vígjáték, thriller, 125 perc, 2002)
  • 2002
    Filmrendező portrék: Jonathan Demme közreműködő közreműködő (amerikai portréfilm, 59 perc, 2002)
  • 2002
    A vörös sárkány 8.8 színész színész (amerikai-német thriller, 119 perc, 2002)
  • 2001
    Hannibal 8.7 színész színész (angol-amerikai thriller, 126 perc, 2001)
  • 2001
    Atlantisz gyermekei 8.8 színész színész (amerikai-ausztrál misztikus film, 97 perc, 2001)
  • 2000
    Mission: Impossible 2. 6.6 színész színész (amerikai akciófilm, 119 perc, 2000)
  • 2000
    A Grincs 8.0 színész színész (amerikai vígjáték, 105 perc, 2000)
  • 1999
    Ösztön 8.6 színész színész (amerikai akciófilm, 126 perc, 1999)
  • 1999
    Titusz 7.4 színész színész (amerikai-olasz történelmi dráma, 156 perc, 1999)
  • 1998
    Zorro álarca 8.5 színész színész (amerikai kalandfilm, 136 perc, 1998)
  • 1998
    Ha eljön Joe Black 8.9 színész színész (amerikai romantikus dráma, 173 perc, 1998)
  • 1997
    Amistad 8.5 színész színész (amerikai történelmi dráma, 155 perc, 1997)
  • 1997
    A vadon foglyai 8.7 színész színész (amerikai kalandfilm, 117 perc, 1997)
  • 1997
    The Lost Children of Berlin narrátor narrátor (amerikai dokumentumfilm, 50 perc, 1997)
  • 1996
    Túlélni Picassót 8.8 színész színész (amerikai filmdráma, 125 perc, 1996)
  • 1996
    Augusztus 7.7 színész színész, rendező, zene (angol filmdráma, 94 perc, 1996)
  • 1996
    Augusztus 7.7 rendező (angol filmdráma, 94 perc, 1996)
  • 1996
    Augusztus 7.7 zene (angol filmdráma, 94 perc, 1996)
  • 1995
    Nixon 8.1 színész színész (amerikai történelmi dráma, 190 perc, 1995)
  • 1994
    Szenvedélyek viharában 9.3 színész színész (amerikai kalandfilm, 125 perc, 1994)
  • 1994
    Promenád a gyönyörbe 7.6 színész színész (amerikai vígjáték, 120 perc, 1994)
  • 1993
    Árnyékország 8.7 színész színész (angol életrajzi dráma, 131 perc, 1993)
  • 1993
    Napok romjai 9.3 színész színész (angol-amerikai filmdráma, 129 perc, 1993)
  • 1993
    Filmsztárok a vadonban 9.0 közreműködő közreműködő (angol természetfilm, 1993)
  • 1993
    Az ártatlan 6.9 színész színész (német-angol filmdráma, 119 perc, 1993)
  • 1993
    A per 5.9 színész színész (angol filmdráma, 116 perc, 1993)
  • 1992
    Szabad préda 7.9 színész színész (amerikai sci-fi akciófilm, 110 perc, 1992)
  • 1992
    Mokaszin 6.8 színész színész (ausztrál vígjáték, 97 perc, 1992)
  • 1992
    Howards End - Szellem a házban 8.2 színész színész (angol-japán filmdráma, 137 perc, 1992)
  • 1992
    Drakula 8.3 színész színész (amerikai horror, 123 perc, 1992)
  • 1992
    Chaplin 9.1 színész színész (amerikai-angol filmdráma, 145 perc, 1992)
  • 1992
    Barbara Taylor Bradford: A legkülönb unoka 8.1 színész színész (angol-kanadai filmdráma, 1992)
  • 1991
    Egyszemélyes háború 6.8 színész színész (angol filmdráma, 91 perc, 1991)
  • 1991
    A bárányok hallgatnak 9.1 színész színész (amerikai pszichothriller, 118 perc, 1991)
  • 1990
    A félelem órái 6.4 színész színész (amerikai thriller, 105 perc, 1990)
  • 1989
    Szép remények 6.2 színész színész (amerikai-angol tévéfilmsorozat, 303 perc, 1989)
  • 1989
    Kisvárosi komédia 7.0 színész színész (angol zenés vígjáték, 92 perc, 1989)
  • 1988
    A Tizedik 7.7 színész színész (amerikai háborús filmdráma, 95 perc, 1988)
  • 1987
    Biography szereplő szereplő (amerikai dokumentumfilm sorozat, 60 perc, 1987)
  • 1987
    A jó apa 7.0 színész színész (angol filmdráma, 90 perc, 1987)
  • 1986
    Egy ház Londonban 8.2 színész színész (angol-amerikai romantikus dráma, 100 perc, 1986)
  • 1985
    Mussolini és én, Galeazzo Ciano 8.1 színész színész (olasz-amerikai-francia-NSZK-svájci tévéfilmsorozat, 1985)
  • 1985
    A gyilkos bennem van 8.1 színész színész (amerikai thriller, 104 perc, 1985)
  • 1985
    A diadalív árnyékában 7.5 színész színész (angol romantikus dráma, 92 perc, 1985)
  • 1984
    A Bounty 8.7 színész színész (angol-amerikai filmdráma, 126 perc, 1984)
  • 1982
    A Notre Dame-i toronyőr 7.0 színész színész (angol-amerikai filmdráma, 150 perc, 1982)
  • 1981
    A bunker 8.4 színész színész (francia-amerikai háborús filmdráma, 150 perc, 1981)
  • 1981
    Peter and Paul 9.0 színész színész (amerikai filmdráma, 190 perc, 1981)
  • 1980
    Az elefántember – Digitálisan felújítva 9.0 színész színész (angol-amerikai filmdráma, 120 perc, 1980)
  • 1980
    Az elefántember 8.9 színész színész (angol-amerikai filmdráma, 120 perc, 1980)
  • 1980
    A Change of Seasons 5.5 színész színész (amerikai romantikus dráma, 102 perc, 1980)
  • 1978
    A nagy vágta 7.2 színész színész (amerikai családi kalandfilm, 127 perc, 1978)
  • 1978
    A mágus 6.8 színész színész (amerikai horror, 107 perc, 1978)
  • 1977
    Audrey Rose 6.6 színész színész (amerikai horror, 113 perc, 1977)
  • 1977
    A híd túl messze van 8.8 színész színész (amerikai-angol háborús filmdráma, 176 perc, 1977)
    • AMC:
      • péntek (márc. 29.) 08:30,
      • csütörtök (ápr. 4.) 08:30
  • 1976
    Győzelem Entebbé-nél 6.3 színész színész (amerikai akciófilm, 119 perc, 1976)
  • 1974
    Pénzt, vagy életet! 8.3 színész színész (angol akciófilm, 106 perc, 1974)
  • 1974
    Lány a Petrovka utcából 8.0 színész színész (amerikai játékfilm, 103 perc, 1974)
  • 1974
    Az élet dicsérete 9.2 színész színész (angol filmdráma, 73 perc, 1974)
  • 1974
    A királynő törvényszéke 6.5 színész színész (amerikai tévéfilmsorozat, 1974)
  • 1973
    Babaház 7.8 színész színész (angol filmdráma, 105 perc, 1973)
  • 1972
    A fiatal Churchill 8.8 színész színész (angol-amerikai életrajzi dráma, 157 perc, 1972)
  • 1971
    Az arany rabjai 6.8 színész színész (angol akciófilm, 94 perc, 1971)
  • 1969
    Hamlet 6.7 színész színész (angol filmdráma, 117 perc, 1969)
  • 1968
    Az oroszlán télen 8.8 színész színész (angol történelmi dráma, 134 perc, 1968)
  • 1967
    A fehér autóbusz 7.6 színész színész (angol filmdráma, 41 perc, 1967)
  • BAFTA-díj (2021) - Legjobb férfi főszereplő: Az apa
  • BAFTA-díj (1994) - Legjobb férfi alakítás: Árnyékország
  • BAFTA-díj (1992) - Legjobb férfi alakítás: A bárányok hallgatnak
  • David di Donatello Díj (1994) - Legjobb férfi alakítás: Napok romjai
  • Moszkvai Nemzetközi Filmfesztivál (1987) - Legjobb férfi alakítás: Egy ház Londonban
  • Oscar-díj (2021) - Legjobb férfi főszereplő: Az apa
  • Oscar-díj (1992) - Legjobb férfi alakítás: A bárányok hallgatnak
  • BAFTA-díj (1979) - Legjobb férfi alakítás jelölés: A mágus
  • BAFTA-díj (1969) - Legjobb férfi mellékszereplő jelölés: Az oroszlán télen
  • Emmy-díj (1982) - Legjobb televíziós minisorozat - legjobb színész jelölés: A Notre Dame-i toronyőr
  • Golden Globe-díj (1998) - Legjobb férfi mellékszereplő jelölés: Amistad
  • Golden Globe-díj (1996) - Legjobb színész - drámai kategória jelölés: Nixon
  • Golden Globe-díj (1994) - Legjobb színész - drámai kategória jelölés: Napok romjai
  • Golden Globe-díj (1992) - Legjobb színész - drámai kategória jelölés: A bárányok hallgatnak
  • Golden Globe-díj (1979) - Legjobb színész - drámai kategória jelölés: A mágus
  • Oscar-díj (1998) - Legjobb férfi alakítás jelölés: Amistad
  • Oscar-díj (1998) - Legjobb férfi mellékszereplő jelölés: Amistad
  • Oscar-díj (1996) - Legjobb férfi alakítás jelölés: Nixon
  • Oscar-díj (1994) - Legjobb férfi alakítás jelölés: Napok romjai

Hozzászólások

10/10
fradicube82 2017 dec. 03. - 02:19:55 10/10
Az egyik legnagyobb!
jozsi86 2016 dec. 31. - 19:34:48
Imádom! Zseniális színész. Nincsenek rá szavak...
10/10
fannipetra 2016 nov. 05. - 19:21:51 10/10
Egyszeruen, a Legjobb! :)
10/10
ChelseaForce 2016 jan. 01. - 19:36:02 10/10
Isten éltesse egészségben a legnagyobb kedvencemet, minden idõk egyik legnagyszerûbb színészét!
10/10
cyrrusz 2015 ápr. 24. - 20:29:31 10/10
Imádom!!!!
10/10
Suziy 2014 szept. 11. - 19:32:36 10/10
Igen nem véletlenül "Sir" "Lord"
10/10
Suziy 2014 szept. 11. - 19:18:03 10/10
"különbözõ sajátosságokkal" rendelkezõ színész óriás!
;)
JohnGotti1980 2013 dec. 08. - 10:30:34
...a színészóriás..
10/10
ChelseaForce 2013 jan. 15. - 22:54:45 10/10
Utólag is (december 31.) Isten éltesse sokáig a Legnagyobbat!
10/10
Nira1900 2012 dec. 26. - 03:31:37 10/10 Előzmény ChelseaForce
Hát igen, nem véletlenül lett "Sir". :-) Valóban jól tartja magát, reméljük, még sokáig!
10/10
Szissssz 2012 szept. 26. - 22:48:32 10/10
Minden szerepében 100 %-ig hiteles színész!
Nekem mint Picasso is tetszett, egyszerûen zseniális volt!
10/10
fatraktor.27 2012 aug. 21. - 17:11:57 10/10
Sir Anthony Hopkins az egyik legjobb szinész az egész univerzumban. Imádom nézni. Az összes filmjébel elvarázsol és magával ragad. Legjobban Nixon és Hannibál szerepe illet rá a legjobban. De ez az én kis véleményem. a lényeg h:
1000000000000/10!!!!!!
10/10
offtopic
Anditos 2012 jún. 08. - 19:18:57 10/10
:)
10/10
Anditos 2012 jún. 08. - 19:17:26 10/10
:)
10/10
Smonika 2012 jan. 21. - 10:05:40 10/10
Talán azért van ilyen kevés hsz itt, mert nem igazán lehet újat mondani róla. Csak szuperlatívuszokban lehet beszélni AH-ról. Zseniális, felülmúlhatatlan, egyedülálló, utánozhatatlan, egy élmény látni õt, bármit játszik el, az hiteles, egy kaméleon, Isten, démon, szolga és úr...mit lehet még mondani?

Sir Anthony Hopkins egy fogalom. Azért született, hogy emberek millióit varázsolja el, tegye jobbá a napjait, okozzon maradandó élményt szürke ki életünkben. Isten tökéletes alkotása. Nem beszélünk róla. Nézzük õt, és csodáljuk.

Pedig nem is vagyok elfogult :))
10/10
ChelseaForce 2012 jan. 07. - 23:49:34 10/10 Előzmény Nira1900
Valóban!
Az ember akaratlanul is egy film elõtt ragad, ha meglátja benne a Sir-t.
Kisugárzása, személyisége és színészi játéka is fantasztikus ennek a remek embernek!

Annak ellenére, hogy a legnagyobbak egyike, a mai napig rendkívül szerény, emberi tudott maradni, nem elhanyagolható az sem, hogy korához képest nagyon jól néz ki.
10/10
djhoffman 2011 dec. 23. - 14:49:56 10/10
Õ egy hatalmas színész.Akár melyik filmjét nézem fantasztikusan alakít.
10/10
kakas79 2011 szept. 18. - 21:39:22
Én is csak egyetérteni tudok az elõttem hozzászólókkal, valóban nagyon jó színész! Na és ahogy Sinkó László szinkronizálja, felülmúlhatatlan!
10/10
Nira1900 2011 jún. 02. - 13:40:25 10/10
Bocsánat, A rítust.
10/10
Nira1900 2011 jún. 02. - 13:38:07 10/10
Van valami belsõ tartása, ami minden filmjébõl sugárzik, játsszon akármit. Amikor itt forgatták a Rítust, volt szerencsénk látni, barátságos, szerény, természetes, ráadásul azok is ezt mondták, akik közvetlenül vele dolgoztak.
Összes hozzászólás