Személy

Szenográdi Szabina

képzőművész
Született: 1989. július 21. (34 éves) (Magyarország, Balassagyarmat)

"Balassagyarmati származású képzőművész-tanoncként már korán elkezdtem vívni harcomat a külvilággal: 1989. július 21-én farfekvéssel jöttem a világra, nem kis gondot okozva ezzel környezetemnek, mely eltorzult perspektívám ma is kihat munkáimra.

Gimnáziumi éveim alatt kezdtem el foglalkozni a ?művészkedés? felé irányuló tevékenységekkel: rendszeresen látogattam a Rózsavölgyi Márk Művészeti Iskola rajztagozatának óráit, mesterem Pénzes Géza, valamint a balassagyarmati Képzőművészeti Szabadiskola foglalkozásait, mesterem Petró György.

2009-ben felvételt nyertem az egri Eszterházy Károly Főiskola képi ábrázolás szakára, ahol jelenleg festő szakirányos hallgató vagyok, viszont Molnár László József mint a tanszéken az első mesterem hatására készítek azóta is sokszorosító grafikákat és ceruzarajzokat.

2010-től F. Balogh Erzsébettől rajzot-festészetet, Dr. György István Csaba ?Borgó? mestertől színtant, alternatív festészetet és szemléletet, Kopasz Tamástól pedig festészeti technikákat és nonfiguratív képi megjelenítést igyekszem megtanulni és a saját elképzeléseim szerint formálni a megszerzett információkat.

Festett képeim többnyire ezt az utóbbi utat követik: a tanulmányokból kiindulva egy absztrakciós folyamat zajlott le festésük közben, melyek tudatos ?torzításai? a látványnak, melyeket a zene, a fények, a környezetem, az aktuális lelki vívódásaim önmagammal és a berögzült komponálással szembeni harc is befolyásol.

Grafikáim expresszív valamint illusztrációs jellegű nyomatok, ellensúlyozva ezzel a festészetben használt szabadságot: grafikában csak pontosan követve a szabályokat hozhatunk létre tökéletes nyomatokat.

2007-től rendszeresen résztvevője vagyok a balassagyarmati Horváth Endre Galéria Nyári tárlatainak.

2007 Alkotó olvasók kiállítás Madách Imre Városi Könyvtár, Balassagyarmat
2009 Egyéni kiállítás, Szabó Lőrinc Általános Iskola, Balassagyarmat
2010 Egyéni kiállítás, Szent-Györgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola, Balassagyarmat
2010 Egyéni kiállítás, Macska, Budapest
2010 Csoportos kiállítás, Eszterházy Károly Főiskola pályázata révén, Eger"

Hozzászólások