Személy

Szikora János

rendező, díszlet, díszlettervező
Született: 1950. október 9. (68 éves) (Budapest)

Értékelés:

12 szavazatból
Szerinted?
1950.okt.9 én született Budapesten. A II. kerületi Mechwart téri Általános iskolába majd pedig a II.Rákóczi Ferenc gimnáziumba járt. Érettségi után a Színházművészeti Főiskola színész tanszakára jelentkezik de nem veszik fel. Ekkor "pályát módosít" és az ELTE Állam és Jogtudományi Karán folytatja tanulmányait.
Egyetemi évei alatt avantgárd színházi csoportot szervez BROBO néven. E kísérleti színházi csoportban amatőr színészek, költők (Szkárosi Endre), zenészek, zeneszerzők (Borsodi László, Márta István) és amatőr színészek dolgoznak. Performance I jellegű előadásaikat budapesti művelődési házakban, képzőművészek műtermeiben, pincékben tartják, majd több nyáron át visszatérő vendégei Galántai György balatonboglári Kápolnájának.
Az egyetem elvégzése után újabb pálya módosításként nem jogászként próbál elhelyezkedni, hanem felvételizik a Színház és Filmművészeti Főiskola színházrendező tanszakára. Osztályvezető tanárai Békés András és Lengyel György. De tanítják az osztályt még Petrovics Emil, Nádasdy Kálmán, Elbert János, és Osztovics Levente is. Főiskolásként megrendezi T.Tózewicz Kafka adaptációját Az éhezőművész elmegy címmel. Jelentősebb vizsgarendezése volt még Csokonai Varázsfuvola szövegkönyv fordítása a Boszorkánysíp. 1979-ben szerez diplomát.
Diplomarendezése saját adaptációjában Kafka A per című regénye. E rendezését követően szerződtetik a Pécsi Nemzeti Színházhoz.

Díjak:
2001 - POSZT: Legjobb rendezés (Peter Shaffer: Amadeus)

Vélemény:

szavazat: 10/10 2017 márc. 16. - 23:27:34
2017 márc. 16. - 23:27:34

Szeretem ahogy dolgozik. Ha lesz elég bátorsága hogy megtalálja azokat a színészeket és színésznõket, akik nagyot dobhatnak vele együtt, lehet még nagy dobása.Csak nem szabad félnie!Meg hát Igazgató----------- sokfelé kell helytállnia----- szerintem jó Igazgató.Jól megy a színháza.Jó embereket szerzõdtet, jó hangulatú a színháza,bíznak benne az emberek. Én azt kívánom legyen bátor és bízzon az új lehetõségekben.Be fog jönni.Nagyon jó társulatot hozott össze! Jó szemû ember!!!!!! Belõlük építkezzen akkor nem lesz baj! Kívánok mindenhez egy óriási kalapot tele .......

2010 szept. 11. - 17:47:09
2010 szept. 11. - 17:47:09

Rendkívül értelmes, céltudatos, szorgalmas. De meglehetõsen törtetõ és tehetségtelen. Már fiatal korában minden rendezése, a vesszõparipája, a rokokó jegyében készült. Ezek a külsõségek azonban csak elleplezik a tehetségtelenségét és a semmitmondást.
Fiatal koromban volt szerencsétlenségem az amatõr társulatában játszani és alaposan kiismertem.
A sznobok ugyanúgy beszopják a manírjait, mint a sok kókler, nonfiguratív, kortárs képzõmûvészét.

szavazat: 10/10 2010 szept. 11. - 16:47:38
2010 szept. 11. - 16:47:38

Én nagyon szeretem a rendezéseit, mert képes újraértelmezni, új nézõpontból megmutatni akár klasszikus alkotásokat is. A színház végülis nem múzeum, ahol újra megnézhetünk egy 20 évvel korábbi elõadást. (Ennyit arról, hogy ki mit cseszett el.)Nekem a Társulatban sem volt irritáló, sõt a mostanság futó tehetségkutatók zsüritagjaihoz képest kifejezetten értelmes és intelligens ember benyomását keltette.

szavazat: 2/10 2009 szept. 24. - 12:56:38
2009 szept. 24. - 12:56:38

Színésznek nem színész, bár egyszer régen vmi tévéfilmben játszott, de ott is valakivel leszinkronizálták, annyira beszédhibás. A rendezéseit nem szeretem, az ember tragédiát különösen nem, a Társulat c. mûsorban pedig nagyon irritált.

szavazat: 2/10 2009 szept. 24. - 10:12:38
2009 szept. 24. - 10:12:38

Meg a Bánk Bánt, a Képzelt Riportot, az István, a királyt, és sorolhatnám.. De nem teszem..

szavazat: 2/10 2009 szept. 20. - 01:12:14
2009 szept. 20. - 01:12:14

Régóta nem tudom eldönteni, hogy színésznek, vagy rendezõnek gyengébb-e..

Angyalok és pásztorok
Angyalok és pásztorok

Sebestyén Márta és Andrejszki Judit adventi koncertje

Jegyvásárlás