Személy

Terence Hill

színész, rendező, producer
Született: 1939. március 29. (85 éves) (Olaszország, Velence, Veneto)

1939. március 29-én született Velencében Mario Girotti néven. Édesanyja német, édesapja olasz származású. 1942-ben szüleivel Németországba költözött. 1951-ben Dino Rossi rendező fedezte fel, szerepet is ajánlott neki, ezért az egész család visszaköltözött Rómába. Az 1959-es Hannibál című filmben játszott először - még saját nevükön - Bud Spencerrel, bár közös jelenetük akkor nem volt. 1963-ban megkapta első komoly, nagy szerepét A párduc című filmben, Alain Delon mellett. Az 1967-es Isten megbocsájt, én nem című filmben szerepeltek először együtt egy jelenetben Bud Spencerrel. Még ugyanebben az évben feleségül vette Lori Zwicklbauert, akitől egy fia született, Jess, és örökbe fogadtak egy másik fiút, Rosst.


Mindkét fia követte őt a pályán, Rosszal a Don Camillóban, majd a Keményfejű című filmben is együtt játszottak. 1990-ben az akkor 17 éves fogadott fiuk egy tragikus autóbalesetben elhunyt. Hill azóta sem dolgozta fel az elvesztését. 1968 után több akció- és spagettiwesternben is szerepelt a közben állandóvá lett színésztársával, Bud Spencerrel. A páros híressé vált filmjeikkel mind Olaszországban mind azon kívül. A hetvenes években felajánlották neki a Rambo főszerepét, ám ő visszautasította. Az 1973-as Nevem senki című filmjében Henry Fondával szerepelt együtt, elmondása szerint ez a film a kedvence. Első amerikai filmjei az 1977-ben forgatott Mr. Milliárd és a Menni vagy meghalni voltak. A 2000-ben indult Don Matteo című sorozata máig az egyik legkedveltebb és legismertebb olasz sorozat.


A színészet mellett rendezőként is kipróbálta magát, többek között a Don Camillo, a Lucky Luke és a Bunyó karácsonyig című filmjeiben, 2009-ben pedig megrendezte és a főszerepet is eljátszotta a Doc West című spagettiwesternben. Bud Spencerrel összesen 18 filmben szerepeltek együtt. 1985-ben különváltak, majd 1994-ben a Bunyó karácsonyig című film kedvéért újra összeálltak, de ezek után többé nem forgattak együtt. 1975-ben Bambi-díjjal jutalmazták, 2002-ben pedig a 42. Monte-carlói Televíziós Fesztiválon a Don Matteóért elnyerte a legjobb színész díját. 2010-ben - Bud Spencerrel együtt - egész életművükért elnyerték a David di Donatello-díjat (filmművészeti díj, amit az Olasz Filmművészeti Akadémia ad át).

Hozzászólások

Miskolci89 2022 aug. 19. - 00:35:31
OK. VIVA Bud Spencer./Carlo Pedersoli (1929.-2016.). & Terence Hill./Mario Girotti (1939.-20.-). Full Film's 1967.-1985.-1994. USA./United States of America./UNITED STATES OF AMERICA And South-America./SOUTH-AMERICA And South-Africa-SOUTH-AFRICA.
10/10
caseyjones 2016 máj. 06. - 22:23:08 10/10
Gratulálok a Mesternek, életmûdíjat kapott!

http://krumplishal.blog.hu/2016/04/30/eletmudijat_kapott_terence_hill
10/10
caseyjones 2016 jan. 03. - 13:53:59 10/10
Állítólag van egy Vakáció a gengszterrel címû 1951-es (vagy 1954-es, nem tudom pontosan) film, amiben Bud Spencer és Terence Hill is egyaránt szerepel, legalábbis a Wikipédia szerint. Én úgy tudom, csak Terence Hill játszik benne, és nem az volt az elsõ közös filmjük, hanem az 1959-es Hannibál. Bár igazán az elsõ közös filmjüknek az Isten megbocsát, én nem!-et lehetne tekinteni, hiszen abban játszottak együtt párosként.
10/10
Larvitar 2015 febr. 23. - 14:16:55 10/10
Szintén az egyik kedvenc színészem. :) 10/10.
10/10
Faceman 2014 nov. 02. - 22:36:23 10/10 Előzmény paco174
Nagyon jol mondo.Imádom oket.
10/10
filmimádóó 2014 márc. 29. - 18:13:21 10/10
Boldog születésnapot! :)
Dalmát 2014 márc. 29. - 11:06:15
Pisztáciafagyit mindenkinek!
Mondd te, neked mélyebb a hangod: Boldog születésnapot!
10/10
filmimádóó 2013 júl. 13. - 16:32:26 10/10
Teljesen egyet értek veled. Imádom a filmjeiket.
10/10
Filmfanatic 2013 ápr. 24. - 00:09:39 10/10 Előzmény Mate146
Köszi a választ, én is azt hiszem, hogy az lesz az!
10/10
Mate146 2013 ápr. 20. - 10:54:44 10/10 Előzmény Filmfanatic
Helló! Nekem errõl a leírásról: Az ördög jobb és bal keze 2. jut eszembe
10/10
Filmfanatic 2013 ápr. 12. - 22:30:01 10/10 Előzmény szmarci8
Valaki meg tudná mondani, melyik filmjük Bud Spencerrel,amelyiknek a végén papi ruhába öltöznek be és van egy nagy vicces bunyó valami sivatagban(?)? Azt tudom,hogy nem a Morcos misszionáriusokra gondolok.

Aki tudja, légy szíves írja meg a címét!
Elõre is köszönöm!
10/10
szmarci8 2012 dec. 19. - 22:29:18 10/10
Bud Spencer és Terence Hill filmjeihez képest mai filmek gyenge produkciók.
10/10
Fenrirson 2012 nov. 10. - 15:43:33 10/10
CSak érdekességképp...
10/10
Fenrirson 2012 nov. 10. - 15:39:42 10/10 Előzmény paco174
Az én véleményem is.
A legnagyobb színész Bud Spencer mellett.
10/10
paco174 2012 júl. 11. - 15:34:27 10/10
szégyen de elszaladt mellettünk az idõ.a fiatalok majd kérdik,kik ezek a színészek.miközben a legnagyobbak között vannak.felejthetetlenek.a filmjeiken nõttem fel és a fiam is majd.
A mostani "sztárok" amatõrök ezekhez képest!(saját vélemény)
offtopic
kõmacska 2012 jún. 29. - 23:16:06
... a legjobb páros....
10/10
somersby 2012 jún. 10. - 16:37:10 10/10 Előzmény oldbone
"1990-ben Új-Mexikóban egy balesetben meghalt fogadott fia, Ross, ahová a Lucky Luke címû film forgatása miatt utaztak. Az eset hatására a színész mély depresszióba esett. Késõbb talpra állt, és sikeres tévés karriert futott be Olaszországban. A 2000-ben indult Don Matteo címû sorozata máig az egyik legkedveltebb és legismertebb olasz sorozat lett."
10/10
DarkGirl 2012 jún. 10. - 13:34:00 10/10 Előzmény oldbone
Talán csak szóbeszéd,bízzunk benne. :)
oldbone 2012 jún. 09. - 12:25:19 Előzmény lilahagyma
Valahol – nemrégen – olvastam, hogy letargikus lett, egyedül él egy farmon,… stb. Vajon igaz ez? Pedig még „nagyon öregnek” sem mondható. :(
offtopic
lilahagyma 2011 ápr. 11. - 20:56:48
"Terence Hill, 1939 -ben Velencében született Mario Girotti néven. Apja vegyész volt. Anyja, született német volt, így a család Mario gyermekkorában Drezdában élt, ahol átélték a 2. világháború bombatámadásait." http://www.spencerhill.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=52&Itemid=64 (Pontosabban Drezda mellett, egy Lommatzsch nevû faluban éltek 1942 és 1945 között).
Összes hozzászólás