Személy

Terence Stamp

színész, szereplő
Született: 1939. július 22. (84 éves) (Anglia, Stepney, London)

Színészi karrierjét megelőzően nyomdászként és távírászként dolgozott, majd elvégezte a Webber-Douglas akadémiát, és színházakban lépett fel. 1962-ben debütált filmszínészként Peter Ustinov Billy Budd című Herman Melville-adaptációjában, ahol a címszereplő alakításáért megkapta a Golden Globe-ot és Oscarra is jelölték. E sikeres kezdés után a filmművészet néhány olyan híres egyéniségével dolgozhatott együtt, mint Federico Fellini, Monica Vitti vagy Pier Paolo Pasolini. 1965-ben A lepkegyűjtő című filmben nyújtott alakításáért a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon nyert díjat. Évekre Itáliát választotta otthonául. Később ismét Amerikába költözött. A színészet mellett írással is foglalkozik: háromszor adták már ki emlékiratait, köztük a Stamp Albumot, valamint megjelent egy novellája és egy szakácskönyve is.

  • 2021
    Utolsó éjszaka a Sohóban 6.5 színész színész (angol thriller, horror-dráma, 116 perc, 2021)
  • 2019
    Gyagyás gyilkosság 6.5 színész színész (amerikai akció-vígjáték, krimi, 97 perc, 2019)
  • 2018
    Viking Destiny színész színész (angol-belga fantasy, akciófilm, 91 perc, 2018)
  • 2017
    Holodomor - Keserű aratás 6.7 színész színész (kanadai történelmi dráma, 103 perc, 2017)
  • 2017
    A ferde ház 6.5 színész színész (angol misztikus film, 140 perc, 2017)
  • 2014
    Nagy szemek 8.0 színész színész (amerikai életrajzi dráma, 105 perc, 2014)
  • 2012
    Dal Marionnak 7.9 színész színész (angol vígjáték, 93 perc, 2012)
  • 2010
    Sorsügynökség 7.8 színész színész (amerikai sci-fi, 106 perc, 2010)
  • 2008
    Zsenikém - Az ügynök haláli 7.4 színész színész (amerikai akció-vígjáték, 110 perc, 2008)
    • AMC:
      • szerda (ápr. 17.) 15:45,
      • péntek (ápr. 19.) 18:50
  • 2008
    Wanted 7.3 színész színész (amerikai akciófilm, 118 perc, 2008)
  • 2008
    Valkűr 8.1 színész színész (amerikai-német filmdráma, 116 perc, 2008)
  • 2008
    Az igenember 8.1 színész színész (amerikai vígjáték, 104 perc, 2008)
  • 2006
    September Dawn színész színész (kanadai filmdráma, 110 perc, 2006)
  • 2005
    Elektra 6.1 színész színész (amerikai akciófilm, 96 perc, 2005)
  • 2004
    Döglött hal 5.3 színész színész (amerikai-német akció-vígjáték, 98 perc, 2004)
  • 2003
    Elvarázsolt kastély 6.6 színész színész (amerikai kalandfilm, 99 perc, 2003)
  • 2003
    Befejezetlen kézirat 6.9 színész színész (amerikai vígjáték, 90 perc, 2003)
  • 2003
    A főnököm lánya 5.9 színész színész (amerikai vígjáték, 86 perc, 2003)
  • 2002
    Született hazudozó vagyok 7.2 szereplő szereplő (francia-olasz-angol portréfilm, 105 perc, 2002)
  • 2001
    Színésznő a feleségem 7.2 színész színész (francia vígjáték, 91 perc, 2001)
  • 2001
    Smallville 8.1 színész színész (amerikai akciófilm-sorozat, 2001)
  • 2001
    Az elveszett ereklye kalandorai - A Loculus-kód 6.0 színész színész (angol kalandfilm, 111 perc, 2001)
  • 1999
    Fergeteges forgatás 7.7 színész színész (amerikai vígjáték, 97 perc, 1999)
  • 1999
    Amerikai vérbosszú 5.6 színész színész (amerikai krimi, 89 perc, 1999)
  • 1998
    Közbejött a szerelem 4.0 színész színész (argentin-amerikai filmdráma, 95 perc, 1998)
  • 1997
    Vágy 7.2 színész színész (amerikai erotikus dráma , 103 perc, 1997)
  • 1997
    Kiéhezve 4.8 színész színész (amerikai-kanadai-angol horrorsorozat, 24 perc, 1997)
  • 1996
    A Mágus 2.5 színész színész (amerikai életrajzi film, 92 perc, 1996)
  • 1994
    Priscilla - A sivatag királynőjének kalandjai 7.4 színész színész (ausztrál vígjáték, 104 perc, 1994)
  • 1993
    A tuti balhé 7.6 színész színész (amerikai akciófilm, 105 perc, 1993)
  • 1991
    Beltenebros 6.0 színész színész (spanyol romantikus dráma, 106 perc, 1991)
  • 1990
    Veszélyben a testőr 3.0 színész színész (amerikai thriller, 86 perc, 1990)
  • 1988
    Földönkívüli zsaru 7.1 színész színész (amerikai sci-fi akciófilm, 91 perc, 1988)
  • 1988
    A vadnyugat fiai 8.0 színész színész (amerikai western, 102 perc, 1988)
  • 1987
    Tőzsdecápák 8.6 színész színész (amerikai krimi, 126 perc, 1987)
  • 1987
    A szicíliai 6.3 színész színész (amerikai filmdráma, 140 perc, 1987)
  • 1986
    Törvényszéki héják 8.2 színész színész (amerikai vígjáték, 116 perc, 1986)
  • 1986
    Link 10 színész színész (angol horror, 103 perc, 1986)
  • 1984
    Az áruló 6.2 színész színész (angol krimi, 94 perc, 1984)
  • 1980
    Superman 2. 6.9 színész színész (angol-amerikai fantasztikus kalandfilm, 123 perc, 1980)
  • 1979
    Amo non amo színész színész (olasz dráma, 100 perc, 1979)
  • 1978
    Superman 8.1 színész színész (angol-amerikai sci-fi kalandfilm, 138 perc, 1978)
  • 1978
    A bagdadi tolvaj 8.5 színész színész (angol-francia kalandfilm, 101 perc, 1978)
  • 1976
    Isteni teremtmény 6.0 színész színész (olasz filmdráma, 115 perc, 1976)
  • 1968
    Toby Dammit 8.6 színész színész (1968)
  • 1968
    Teoréma 6.6 színész színész (olasz filmdráma, 95 perc, 1968)
  • 1968
    Különleges történetek 7.3 színész színész (olasz-francia misztikus film, 116 perc, 1968)
  • 1968
    Blue 3.5 színész színész (angol western, 113 perc, 1968)
  • 1967
    Távol a tébolyult tömegtől 8.3 színész színész (angol romantikus dráma, 165 perc, 1967)
  • 1967
    Szegény tehén 7.5 színész színész (angol filmdráma, 100 perc, 1967)
  • 1966
    Modesty Blaise 6.7 színész színész (angol vígjáték, 119 perc, 1966)
  • 1965
    A lepkegyűjtő 8.7 színész színész (angol-amerikai pszichothriller, 115 perc, 1965)
  • 1962
    A tárgyalás 7.7 színész színész (angol filmdráma, 120 perc, 1962)

Hozzászólások

10/10
Nira1900 2014 jún. 21. - 23:42:23 10/10
Nagyon tetszett A lepkegyûjtõ-ben.
10/10
Gabriella54 2009 okt. 13. - 13:46:04 10/10
Jogos, Nálad a pont :)
Bár igaz, ami igaz, nem vagyok egy Superman-rajongó!
10/10
Gabriella54 2009 okt. 12. - 22:52:13 10/10 Előzmény mulao
Atyám, nem is gondoltam volna, hogy még nincs fóruma! A fiatalabb korosztály már nem emlékezhet a Billy Budd c. filmjére, amiben a címszerepet alakította. Felkavaró volt, olyannyira, hogy Oscar-ra is jelölték érte!
Az igazán félresikerült Walkür-ben õ és Thomas Kretschmann alakítása volt említésre méltó. Sõt, ha jól emlékszem, a Smallville c. sorozatban is láthattuk!
mulao 2009 okt. 12. - 20:36:40
Feltünt már több filmben, pl Fõnököm lánya, Wanted, Igenember, Döglött hal (a nem régebbiek közül mondok példát).Szerintem karakteres arcú.