Személy

Tóth Szabolcs

előadó, zene, zenei vezető

Tóth Szabolcs szitárművészként többször adott élő koncertet az Indiai Nemzeti Televízióban. A szitárvirtuóz Pandit Rajeev Janardan fiának fogadta. Az indiai előadóművészetekről szóló előadásait a budapesti Zeneakadémia mellett több európai és indiai egyetemre is meghívták.


Több, mint 30 lemezen játszott. Szerzeményei számos díjat nyertek el idehaza és külföldön egyaránt. Indiában is aktív zeneszerző. Dolgozott Pan Nalin filmrendezővel és e mellett több indiai tematikus múzeumnak, illetve vallási eseménynek szerzett zenét.


Az Amrita-Sher Gil Indiai Kulturális Központnak alapítása óta szitártanára. E mellett A Mus-E program keretében tanít hátrányos helyzetű gyerekeket.


Rendszeres szereplője a nyugat-európai, amerikai színpadoknak, ahol olyan nagyszerű tablások kísérik játékát, mint Pandit Vinode Pathak, Anil Moghe, Hanif Khan vagy akár Pundlik Bhagwat.


A budapesti Trafó és MüPa színpadán 2005 óta szervezi az Indiai Klasszikus Zene Mesterei sorozatot, melyben évről évre a legkiválóbb előadók mutatkozhatnak be. Alap címmel 2003 óta van hetente jelentkező indiai klasszikus zenei műsora a Tilos Rádióban, ami Magyarország legrégebbi, nemzetközileg is elismert közösségi rádiója.


Filmzenéi:
Rupa Butikja


Gyilkosok 

  • 2017
    Rupa butikja zeneszerző zeneszerző (magyar-indiai dokumentumfilm, 52 perc, 2017)
  • 1999
    Gyilkosok 7.0 zeneszerző zeneszerző (magyar filmdráma, 90 perc, 1999)

Hozzászólások