Személy

Winona Ryder

színész, szereplő
Született: 1971. október 29. (47 éves) (Amerikai Egyesült Államok, Winona, Minnesota)

Értékelés:

132 szavazatból
Szerinted?

Winona Rydert eddig kétszer jelölték Oscar-díjra: a Kisasszonyok és Az ártatlanság kora című filmekben nyújtott teljesítményéért. Az utóbbi filmért Golden Globe-ot is kapott, erre a díjra még egyszer jelölték a Sellőkért. 1999-ben nemcsak főszereplője, hanem executive producere is volt az Észvesztő című nagy sikerű filmnek. Ez volt második produceri munkája, az első egy dokumentumfilm a szexuális rabszolgaságban tartott indiai gyermekekről.


Winonában, Minnesotában született, később szülőhelyének nevét vette fel keresztnévként. Kaliforniában nőtt fel, tizenhárom éves korától játszott az American Conservatory Theater színpadán San Franciscóban, első filmszerepét 1986-ban kapta a Lucas és a szerelemben (Lucas). Filmes szerepei mellett a hangja is hallható A Simpson család (The Simpsons) és a "Dr. Katz" című rajzfilmsorozatokban is, és feltűnt a Jóbarátok (Friends) egyik epizódjában. Számos díjat kapott már, emellett volt zsűritag a Cannes-i Filmfesztiválon és kuratóriumi tagja egy alapítványnak, amely az indián kultúra megőrzését segíti.


Vélemény:

szavazat: 10/10 2013 jún. 06. - 11:54:42
2013 jún. 06. - 11:54:42
Imádom ezt a csajt, kamaszkoromban azt kívántam olyan nõm legyen mint õ.!:)
Élbõl bejön a rövid, barna haj nálam, de az arca és a kisugárzása nagyon jó!
Mindemellett persze elég jó színész is, fõleg az 'Észvesztõ'-ben birtam.
szavazat: 10/10 2012 júl. 08. - 17:08:01
2012 júl. 08. - 17:08:01
Számomra õ az a színésznõ akit ha látok egy filmben, biztos leköt! Jó színésznõ nagyon!
szavazat: 5/10 2011 nov. 26. - 02:47:05
2011 nov. 26. - 02:47:05
Jó volt az A4-ben is.
2011 nov. 01. - 19:58:06
2011 nov. 01. - 19:58:06
A Kisasszonyokban és Az ártatlanság korában nagyon tetszett, de az Alien 4-et elkerülhette volna.
szavazat: 5/10 2011 nov. 01. - 07:59:08
2011 nov. 01. - 07:59:08
:))) pár filmben jó alakít, jó színész, csak hát a kis affér óta nem igazán kapkodnak utána, a filmes világban legalábbis. :))
2011 okt. 31. - 22:42:19
2011 okt. 31. - 22:42:19
Ez jóóóóó...lopótök XD Nem egy nagy színésznõ, vannak jó villanásai, de számomra felejthetõ.
szavazat: 5/10 2011 okt. 29. - 13:35:41
2011 okt. 29. - 13:35:41
Ma 40 éves a kis lopótök, boldogot neki! :D
szavazat: 5/10 2011 jún. 13. - 16:26:28
2011 jún. 13. - 16:26:28
Nincs mit.
2011 jan. 29. - 10:24:33
2011 jan. 29. - 10:24:33
igen ezt írták a netes hírportálok, köszi.
szavazat: 5/10 2010 dec. 28. - 13:47:01
2010 dec. 28. - 13:47:01
Hát igen, '01-es bolti rablása során nem egészen 6000 dollár értékû cuccot akart megfújni egy luxusbutikból, - ezért aztán nem kapkodtak utána két kézzel a producerek.
2010 ápr. 15. - 02:10:30
2010 ápr. 15. - 02:10:30
Ja, valami olyasmit olvastam, hogy kleptomániában szenved, így hívják a betegséget, amikor mániákusan lopkod valaki.
2010 ápr. 14. - 22:06:58
2010 ápr. 14. - 22:06:58
Szerintem nagyon jó színésznõ, csak annyit említenék meg, hogy nekem annyira Az ártatlanság korában nem tetszett, mert olvastam a könyvet és én nem kimondottan olyannak képzeltem May-t, ahogy Winona játszotta, persze ettõl még jelölhették Oscarra. Az csak egy dolog, hogy a könyv olvasása közben mindenki eltérõen képzeli el a könyvet, aztán milyen lesz a belõle készült film.
2010 ápr. 14. - 20:47:28
2010 ápr. 14. - 20:47:28
Õ bent volt a Jóbarátok egyik epizódjában is?
Nem vok biztos benn hogy õ volt.
7. évad Rachel nagy csókja c. rész.
2009 szept. 29. - 13:00:02
2009 szept. 29. - 13:00:02
az már biztos.
szavazat: 10/10 2009 júl. 14. - 15:36:05
2009 júl. 14. - 15:36:05
Nálam még mindig õ az egyik abszolút kedvenc, bár mostanában ritkán látni új filmben, legutóbb a szex és halál kezdõknek illetve a Darwin-díj c, vígjátékokban láttam. 38 éves, de jó pár évet letagadhatna szerintem.
2009 jan. 17. - 22:37:27
2009 jan. 17. - 22:37:27
Szerintem nagyon jó színésznõ.
2008 dec. 14. - 15:00:53
2008 dec. 14. - 15:00:53
:-)
2008 dec. 14. - 14:57:54
2008 dec. 14. - 14:57:54
Én is szeretem. Fõleg a régi filmjeit, pl Az Ollókezû Edward, Észvesztõ, Õsz New Yorkban, na meg a Sellõk. :-)
2008 márc. 22. - 16:34:58
2008 márc. 22. - 16:34:58
Én is nagyon szeretem öt! Kár, hogy elég ritkán adják a filmeit!:(
2007 okt. 13. - 18:19:03
2007 okt. 13. - 18:19:03
Én nagyon kedvelem! Tehetséges, érzékeny, helyes!
Talán azért feledkeztek meg róla, mert valóban kinõtt a lázadó tini szerepébõl..
Kár érte!
Összes hozzászólás