Személy

Woody Harrelson

színész, szereplő, executive producer
Született: 1961. július 23. (58 éves) (Amerikai Egyesült Államok, Midland, Texas)

Midlandben született 1961-ben. Az indianai Hanover College-ban tanulta a színészkedést, majd tanulmányai végeztével New Yorkba költözött. Először 23 évesen, a NBC szerződtette Woody Boyd szerepére a Cheers című produkcióban, 1989-ben Emmy-díjat kapott érte. Rengeteg film kötődik a nevéhez, olyan alkotásokban játszott, mint a Vadmacskák, a Zsákolj, ha tudsz!, a Larry Flint, a provokátor, a Nem vénnek való vidék, A harcmező hírnökei, a SzemfényvesztőkAz éhezők viadala. Televíziós és színházi feladatokat egyaránt vállal, eddig kétszer jelölték Oscar-díjra. Vegetáriánus és környezetvédelmi aktivista, elkötelezett híve a marihuána legalizálásának.

Hozzászólások

lucaildy ápr. 22. 01:18:07
A Nem Vénnek Való Vidékben szereplő Woody Harrelson vér szerinti apja (Charles) alvilági bérgyilkos volt. Ő volt az első, aki lelőt egy szövetségi bírót az USA történelmében, nem messze a film helyszínétől, a forgatás előtt 1 évvel.
Charles Harrelson elhagyta a feleségét és két fiát, majd egy másik nővel szövetkezve hajtotta végre a bérgyilkosságot, amit egy mexikói kartell rendelt meg. Elkapták, és élete végéig rács mögött maradt, mert két szökési kísérlete sem sikerült. Woody olykor felkereste a fegyházban, és amikor az öreg meghalt, így kommentálta: "Csapnivaló apa volt, de havernak pont megfelelt. Sokat átvettem belőle egyes szerepeimhez, úgyhogy kvittek vagyunk." FilmNow
kata3 2015 aug. 03. - 23:03:38
far vik 2012 febr. 19. - 23:54:27
Jó darab.
justkidding 2012 jan. 15. - 15:37:28
A Rampart c. filmét látta valaki?
kata3 2011 nov. 08. - 11:03:42
Szuper volt a Tisztességtelen ajánlat-ban Demi Moore-ral és Robert Redford-dal,
és a Palmetto-ban Elisabeth Shue-val és Gina Gershon-nal.
10/10
Ford Mustang 2011 febr. 13. - 18:30:20 10/10
Én is, de vannak a Zombieland-nél sokkal jobb filmjei is.
10/10
PivarnyikKrisz 2011 febr. 13. - 11:47:52 10/10
Imádom ezt a színészt.
A Zombieland (IS) valami fantasztikusat alakít.
pusztai3 2011 febr. 02. - 10:47:36 Előzmény ZoleeL
Nem tudom, látta-e valaki a Száll a kakukk fészkére címû filmet, van benne a leginkább fogyatékos személy, aki szerintem õ volt átmaszkírozva. Ha valaki esetleg tudja, kérem írja meg!
10/10
ZoleeL 2010 szept. 30. - 18:00:57 10/10
Nagyon jó színész, fõleg a dilinyós karaktereket hozza eszméletlenül. pl. a Defendor, ami itt miért nincs?
10/10
M4RT!N! 2010 aug. 21. - 09:58:08 10/10
Amúgy most forgat justin timberlake-val egy új filmet...Nemtom hogy még hogyhogy nincs kiírva.
Segítõ Béka 2010 júl. 21. - 18:14:58
hol a defendor ?
mulao 2010 ápr. 08. - 12:55:44
Jó színésznek tûnik.
wiliwonka 2010 márc. 27. - 11:48:52
Megállja a helyét bármely kategóriában, karakteres arcú, egyedi színész.
csikospeter 2010 márc. 08. - 18:54:34
Mit is lehet mondani? Woody Harrelson abszolút a legjobb minden kategóriában
9/10
szingh 2009 márc. 01. - 19:36:33 9/10
Ez egy jó színész. Nem egy klasszikus hollywoodi szépfiú. Ez nekem tetszik. Sok jó filmet kívánok Neki!