Színház

A diótörő

bábjáték, magyar, 2014., 3 - 99 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Közreműködők:
Budapest Bábszínház művészei
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkórusa (karigazgató: Sapszon Ferenc)

A szentpétervári Cári Színházak Csajkovszkij-rajongó főigazgatója nevéhez fűződik A pikk dáma, a Jolánta és A varázslónő című Csajkovszkij-operák, valamint a Csipkerózsika című balett megrendelése és bemutatása. Az igazgató a nagy sikerű széria után olyan balettet kívánt színre vinni, amely pompában, kidolgozottságban minden addigit felülmúl. E. T. A. Hoffmann méltán népszerű karácsonyi meséjére esett a választás, a koreográfiát a nagy hírű Petipa készítette el, jelentősen átalakítva az eredeti történetet. Zeneszerzőnek természetesen ismét Pjotr Iljics Csajkovszkijt kérték fel, akinek A diótörő lett utolsó balettje, egyben utolsó színpadi alkotása.

Az 1892. december 18-án bemutatott műben számos olyan tétel található, amely az orosz zeneszerző legszebb zenéi közé tartozik; az 1960-as évek végétől méltán örvend óriási népszerűségnek, szerte a világon játsszák, főleg a karácsonyi időszakban. Mára a Nemzeti Filharmonikusok évadjának is elengedhetetlen része lett a karácsonyi Diótörő, ahogyan az is hagyomány, hogy nem balett formájában kerül színre. A közönség 2014-ben is a Budapest Bábszínház lenyűgöző produkcióját élvezheti, amelynek ezúttal is különleges varázst ad, hogy élő zenével kelnek életre Cukorország és Stahlbaum tanácsos házának teremtményei. A "találkozás" a tanácsossal, Ferivel, Marikával, Diótörő herceggel, Drosselmeyerrel és Egérkirállyal ismét nagy élményt ígér az egész családnak.

A(z) Müpa előadása

Stáblista:

Szereplők

Stahlbaum tanácsos
Stahlbaumné
Drosselmeyer nagybácsi
Unokaöcs (Diótörő herceg)
Egérkirály

Alkotók

Hozzászólások