Színház

A kis hableány

színjáték, 2 felvonás, 105 perc, magyar, 2009., 3 - 99 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Amikor A kis hableány bemutatója lesz a 2009/2010-es évadban, már közeledik a neves dán szerző születésének 205. évfordulója. Annyi eltelt év, és meséi újabb és újabb kiadásokat érnek meg még ma is. Talán napjainkra is igaz, amit Kosztolányi Dezső írt róla: "... Mióta Petőfi Sándorné Szendrey Júlia elsőül tolmácsolta nyelvünkön meséit, azóta az egymást váltogató nemzedékek rajtuk nevelkedtek..."
Ahogy Andersen egész életében utazni, más és más országokat, embereket megismerni vágyott, úgy vágyódik a földi élet, a földi szerelem után meséje kis hableánya. Mindent képes feláldozni azért, hogy a véletlenül - hajótöröttként - a karjai közé hullott, és neki köszönhetően megmenekült Valdemár herceg közelében lehessen emberi alakban. A mai kor eléggé szétroncsolta az emberi jóságba vetett hitünket, de fontos, hogy gyermekeink legalább a mesék bűvöletében vallják azt, amit Andersen, hogy a jóság, az önfeláldozás léteznek, és ezek a legnemesebb, örök emberi tulajdonságok mindannyiunkban egyformán jelen lehetnek. A kis hableány szülőhelye a tenger, kalandos út vezeti őt az emberek közé, hogy majd - éppen határtalan jóságának köszönhetően - azt is elhagyja, és örök életű legyen a levegő lányai között.

A tervezett előadásban, amely az eredeti mese alapján készül, a színház és a bábszínház kifejezési formáinak keveredésével kívánjuk megoldani a földi, a tengeri és a levegőben játszódó jelenetek különbözőségét, valóság közeli mivoltukat vagy meseszerűségüket, követve ezzel Andersen stílusát: a valóság és mese összefonódását. (Andersen maga is vonzódott mindkét művészethez, édesapja, a szegény csizmadia gyerekeinek "panorámát" - bábszínházat - készített, ő maga később színházban játszott színészként, foglalkozott díszlet- és jelmeztervezéssel, árnyképkészítéssel.)

A kis hableány Litvai Nelli átíratában és Kelemen József rendezésében a Stúdiószínpadon kerül bemutatásra. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekek a nekik készült előadásokat szüleik, nagyszüleik társaságában látogassák, közös ha úgy tetszik: családi - élmény legyen számukra a színház.

A(z) Csiky Gergely Színház előadása

Bemutató időpontja:

2009. október 27., Csiky Gergely Színház

Stáblista:

Szereplők

Melani (a legkisebb tengeri királylány)
Anyakirálynő (a nagymamája)
A tengerek királya (Melani papája)
Lili (Melani nővérei, tengeri királylányok)
Mici-Mimi (az ikrek)
Tengeri tehén (Melani dadusa)
Tengeri boszorkány
Valdemár (dán királyfi)
Anders (a királyfi barátai)
Osrik (a dán királyi udvar titkára)
Dán király
Lamine (norvég királylány)
Norvég király
Egy rendház főnökasszonya

Alkotók

Hozzászólások