Színház

A Mikulás elveszett csengettyűje

interaktív mesejáték, 2017., 3 - 14 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Ez az év is úgy kezdődött, mint a többi. A Mikulás készülődött, el is jött a nagy nap, de bizony baj van. A Nagyszakállú nem találja varázscsengettyűjét és nélküle nem tud útnak indulni, nem tudja teljesíteni a gyerekek kívánságait. Útra fel, segítsünk hát a Mikulásnak, vajon hol leljük meg a csengő hangú csepp csengettyűt?

A Mikulás elveszett csengettyűje című interaktív koncertmese a Tamás Éva Játéktára zenekar második színházi előadása. A Mikulás csengettyűjében a Csibész Csabihoz hasonló, interaktív játék élményét fedezhetik fel a gyerekek, de itt már kis csapatokban állnak be az előadásba, közös játékkal, énekes – mozgásos formában megy előre a történet, észrevétlenül alakulnak pillanatnyi barátságok, összefogva törnek előre a kis csoportok.

Az előadás Játékmestere Tamás Éva, aki frontemberként csaknem ezer interaktív koncert lebonyolítója volt már, izgalmasan vonja be a legifjabbakat a cselekménysorozatba. És elérik a célt: a csengettyű ugyan nem lesz meg, de az előadás végén, találkoznak a várva – várt Mikulással. Azzal a személlyel, aki fontos szimbóluma a tekintélynek, a normáknak, az igazságosság alapvető elvének. És valóban, a Mikulás a megoldást is megtalálja.

A(z) Tamás Éva Játéktára előadása

Bemutató időpontja:

2017. december 6., Tamás Éva Játéktára

Stáblista:

Hozzászólások