Színház

Alíz Csodaországban

mesejáték, 2018., 10 - 99 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Alíz tízéves lett. A család összegyűlik, hogy megünnepeljék a kislányt, ám az ünnepség nem éppen úgy alakul, mint ahogy azt Alíz édesanyja megálmodta. Különös események veszik kezdetüket, melyek egy olyan birodalomba kalauzolják a kislányt, amelyben semmi nem úgy történik, mint ahogyan azt megszoktuk. Ebben a világban mások a szabályok, és másképp telik az idő. A kedves, olykor ismerősnek tűnő Csodaországbeli lakók végigkísérik Alízt egy viszontagságokkal teli úton, hogy aztán megküzdjön ellenségével, és ezzel végleg jobbá tegye Csodaországot. Hiszen Alíz szép lassan rádöbben, Csodaország éppen olyan, amilyenné teszi. Úgyhogy nekilát.
Bodor Panna adaptációjában a gyerekek egy olyan utazáson vehetnek részt Alízzal, amely csodálatos tájakon vezet keresztül, humorban gazdag szereplőkkel kísérve, hogy együtt mentsék meg Csodaországot. Hiszen Csodaország van, volt, és lesz. Csak merd kitalálni.

Az előadásban elhangzik részlet René Descartes: Az értekezés a módszerről c. művéből, illetve Pilinszky János: Kalandozások a tükörben c. verséből.

A(z) Karinthy Színház és HöKöm Project előadása

Bemutató időpontja:

2018. november 17., Karinthy Színház és HöKöm Project

Stáblista:

Szereplők

Anya / Tigrisliliom / Szívkirálynő
Apa / Subidú / Kalapos / Szívkirály
Nagypapa / Subidam / Macska / Április Bolondja–
Mari mama / Százszorszép / Pikk Hercegnő
Gizi mama / Ibolya / Hernyó / Pikk Kilences
Léna / Nyúl / Szomorúfűz / Mormota–

Hozzászólások