Színház

Bikkmakk – avagy egy kiskutya kalandjai a kertben

bábjáték, 3 - 10 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A címszereplő Bikkmakk igazi rosszcsont kutyus, aki barátaival, Surranóval, Mumuval és Futrinkával, sőt a hozzájuk csatlakozó elvarázsolt sárkánnyal közösen ismerkedik a kert titkaival. Bikkmakk ebben a kertben született és nevelkedett: miközben játékosan, zeneszóval barátkozik az őt körülvevő természettel, meglepő kalandok részese lesz.

A Kolibri Színház stúdiósai és a Keleti István Művészeti Iskola hallgatói nem először kapnak lehetőséget arra, hogy éves munkájuk eredményét bemutassák a Müpában. Az ifjú bábszínészek kiváló tanáraikkal, a bábművész Török Ágnessel és Szívós Károllyal közösen ezúttal Bikkmakk kalandjaival foglalkoznak. Tanáraik abban is támogatják a fiatal művészeket, hogy saját ötleteiket, gondolataikat belefoglalják a bemutatóba, produkciójuk ettől lesz friss, fiatalos, eredeti. Bikkmakk, a kíváncsi kölyökkutya kalandjaira a legkisebbek szülei emlékezhetnek még az otthoni könyvespolcról, hiszen Kristóf Attila népszerű gyerekkönyve - melyet Szívós Károly írt színpadra - először 1979-ben jelent meg. A csetlő-botló, de nagyon szerethető Bikkmakk örök: a kertet, ahol ő és barátai kalandjai zajlanak, a Rózsadomb tetején védetté nyilvánították. Bájos, gazdag humorral megírt meséről beszélünk, ami megmutatja, hogyan teszi meg első, itt-ott még bizonytalan lépéseit egy kisgyerek a nagybetűs életben.

Stáblista:

Hozzászólások