Színház

Csodaszarvas

táncelőadás, magyar, 2014., 6 - 14 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Duna Művészegyüttes legújabb gyermekelőadása a szarvast üldöző két ifjú, Hunor és Magor ősi legendáját eleveníti meg. Az alkotók célja, hogy kapcsolatot találjanak a mai világ gyerekei és e csodás történet között. Az álomszerű, látványos előadás a barátságról, kitartásról, a férfiasságról, de leginkább önmagunk megtalálásáról szól. A Kárpát-medence magyarságának táncaira és zenéjére támaszkodva olyan néptáncszínházi produkciót kívántunk megvalósítani a kisiskolás korosztálynak, amilyet együttesünk a felnőtt generáció számára már több ízben készített. A Duna Művészegyüttes korábbi előadásait is jellemző táncnyelv mellett teret kívánunk adni a kísérletezésnek: olyan korszerű színpadi formát keresünk, amely egyfelől tükrözi, másfelől eszközként használja fel a mai fiatalok vizuálisan pörgő világát.

A(z) Duna Művészegyüttes előadása

Bemutató időpontja:

2014. május 8., Duna Művészegyüttes

Stáblista:

Hozzászólások