Színház

Everest 2.0 - A palackba zárt ügyvéd // Neszmélyi Emil önálló estje

stand-up comedy, 12 - 100 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Dumaszínház palettáján visszatérő irányzat a spoken word, az elbeszélés művészete, ami persze a humort sem nélkülözi. Emil már két alkalommal járt az Everesten, és mindkét oldalán átélt izgalmas kalandokat. Volt, hogy az utcáról jutott fel a világ tetejére, de olyan is többször előfordult már vele, hogy csak kevésen múlik az életben maradása. Ezeket az izgalmas történeteket osztja meg csak rá jellemző stílusban.

Az előadást 12 éves kortól 100 éves korig mindenkinek ajánlják.

Az előadó ügyvéd, az első és máig az egyetlen magyar, aki a nehezebb, tibeti oldalon juttatta el a nemzeti zászlónkat az Everest csúcsára. Tette mindezt a csúcstámadás idején a halálzónában átélt asztmás rohamai ellenére. Ezt követően a déli oldalról is kísérletet tett csúcsot érni, ezúttal erről is mesél nekünk. Stílusa könnyed, elgondolkodtató és helyenként sokkoló. Közben pedig a közönség akár azt is érezheti, hogy Emillel közösen mássza épp meg az Everestet vagy együtt menekül meg vele a pusztító lavinák elől.

Ezúttal megtudhatják, hogy kerül egy pékség az Everest alaptáborába, milyen asztmásként létezni 8000 méter fölött a halálzónában, miért nincs helikopter a tibeti oldalon és miként kerül egy ügyvéd a mindennapi munkája mellett a világ tetejére.

Aki nem mindennapi élményre vágyik e különleges környezetből hozzánk érkezett előadótól, számára itt az alkalom. Az este folyamán az is kiderül, hogy a Dumaszínházban miért érhető el ez az előadás visszatérő módon, és vajon hol van helye a történetben a nevetésnek, mert az is helyet követel magának.

Emil kifejezetten kedveli, ha az előadás alatt a felnőttek mellett minél több 12. életévét betöltött ifjú hallgatóval mászhatja meg közösen Everestet, ezért őket is bátorítja a részvételre minden alkalommal.

A(z) Dumaszínház előadása

Hozzászólások