Színház

Győztesek Karneválja

cirkuszi előadás, 2018., 10 - 14 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Igazi magával ragadó karneváli hangulatot ígér a Fővárosi Nagycirkusz Győztesek karneválja a cirkuszbancímű műsora. A XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál legjobb, díjnyertes produkcióiból összeállított előadás története szerint egy szerelmespárt kísérhetünk majd el felfedezőútjukon, át egy karneváli éjszaka minden illékony titka és rebbenő varázslata között. Amikor lenyugszik a nap, a fiú és a lány álarcot öltenek, hogy végigkalandozzanak a megannyi csodát és varázslatot rejtő mesés cirkuszi forgatagon.

„A színes éj leszállt, a cirkusz fölött / Ne keresd, a Hold is maszkot ölt. / Napnak öltözött fénye úgy ragyog, / Nézik iriggyé sárgult csillagok.” – énekli a fiú a lánynak a Monte Cristo grófja című musicalből jól ismert dal cirkuszra átírt változatát, és válaszol rá a lány: „Ha a halál elől bújsz, jó helyen jársz, / Ha jó a maszkod, ő sem ismer rád. / Tündér lesz boszorkány, a bohóc meg király, / Ilyen a cirkusz, fordított világ.”

Aztán elvegyülnek az álarcos kavalkádban, és együtt nézik a szemkápráztató mutatványokat, szerelmesen évődnek egymással, hogy mire eljön a pirkadat és megszólalnak az új napra készülő énekesmadarak, ők is levessék álarcukat és egymás szemében gyönyörködve megtalálják a másikban azt, amit végig kerestek: a csodát és varázslatot, ami maga a szerelem.

Duo Romance – kínai rúdszám (Románia)
Without Socks – bohóctrió (Oroszország)
Andrejs Fjodorvs – kutya- és galambszám (Lettország)
Duo Feeling – gurtniszám (Ukrajna)
Without Socks – bohóctrió (Oroszország)
Richter Flórián – lovas akrobataszám (Magyarország)
Szünet
Chinese National Acrobatic Troupe - esernyőszám (Kína)
Without Socks – bohóctrió (Oroszország)
Patrik Nieklan – Cyr wheel (Lengyelország)
Stanislav Vysotskyi – zsonglőr (Ukrajna)
Duo Solys – Handstand (Kuba)
Without Socks – bohóctrió (Oroszország)
Gallea act – levegőszám (Oroszország)

A(z) Fővárosi Nagycirkusz előadása

Hozzászólások