Színház

Napnyugat expressz

előadás, 100 perc, 12 éves kortól

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Szigligeti Színház Nagyvárad előadása. 

Kelet és a nyugat ütközik Matei Vișniec Nyugati Expressz című drámájában, mely a Balkán trilógia kötet részeként építi tovább a két világ összemosódásának gondolatát.

A cím valóban rájátszás: a luxusutazást, az egzotikumot, a kalandvágyat magában hordozó Orient Expressz, a világhírű vonatjárat, keletet hívatott elszigetelt kincsként bemutatni. A Nyugati Expressz azonban egy másfajta elvágyódást hordoz magában, fényűző álmok helyett az életről szól. Míg az egyik a gazdag nyugatiak örömutazásait szolgálta, a másikon megélhetésükért küzdő emberi csoportok tömörülnek. A történetben a balkán egy sztereotípiáktól átitatott nyugati elképzelésként mutatkozik meg a filmforgatás jeleneteiben, melyet kiegészítenek a mindennapok poros valóságáról szóló történet-ékek. A töredezett életképek a vak öreg álomvilágában, a kurvák és futtatóik hivatástudatában, a kivándorlók elveszettségében, vagy éppen metró aluljárókban potyázó utcazenészek beszélgetésében öltenek testet. Az előadás, égtájak, kultúrák, szokások, etnikumok, nyugatiasodás, a keletiség kérdéskörein át, egységesen az emberről szól.

Fordító, dramaturg: Bereczki Ágota
Díszlet- és jelmeztervező: Andra Bădulescu-Vișniec
Zeneszerző: Boca Hunor Lehel

Stáblista:

Hozzászólások