Színház

Nemtudomka

zenés mesejáték, 60 perc, 2019., 6 - 10 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Zenés mesejáték a Nemtudomka című népmese nyomán.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akinek határtalan volt a fantáziája. Világokat járt be a képzeletében, földrészeken és korokon át repítette a fantáziája, nem volt hely az univerzumban, amit ne ismert volna. Azonban az édesanyja nem szívlelte, hogy a fia ilyen haszontalan dolgokkal tölti az idejét. A szomszéd fiúk sokkal fontosabb ügyekkel foglalatoskodtak: keményen edzettek, tanultak. Az édesanya mindig azt mondogatta: „Ők érdemes férfiakká válnak, te meg, fiam, nem tudsz semmit, semmit sem tudsz.”

Egy napon a fiú elhagyta a szülői házat. Nem tehetett mást, mennie kellett. Magával vitte kedves hangszerét, de már nem játszott rajta, nem varázsszőnyegen vagy arany pegazuson indult útnak, ahogy képzeletében tette korábban, hanem gyalog. Elhitte édesanyja szavait, elhitte, hogy ő semmit nem tud. A világ része akart lenni, olyan gyerek, mint a többiek, olyan, mint a szomszéd fiúk. A királyi palotához ért, ahol megkérdezték: „Ki vagy, fiam?” Erre ő: „Nem tudom”.

Mikó Csaba mesejátéka a fantázia témakörét járja körül egy fiú történetén keresztül, akit a többiek kicsúfolnak, kinevetnek, mert „másnak”, mert „furcsának” tartják.

Mi azonban semmi furcsát nem látunk abban, ha elsétál előttünk egy ingaóra vagy egy pöttyös róka…

A(z) Csokonai Színház előadása

Bemutató időpontja:

2019. november 25., Csokonai Színház

Stáblista:

Szereplők

Fiú, később Nemtudomka
Kozett – a legfiatalabb királylány
Kira – a középső királylány / komorna
Kerka – a legidősebb királylány / komorna
Apa / Király
Mostoha / Szakácsnő
Kazimír lovag / szolga
Kilián lovag / szolga

Alkotók

Hozzászólások