Színház

A csongrád-csanádi polip

felolvasószínház, 2020.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Egy történet, nyolc csápban, és három szívben.

Anna és Bálint szerelmesek. Szeretnék az életet jobban csinálni, mint ahogy lehet.
Megfelelően és körültekintően, felelősen és értelmesen, higiénikusan és élettel teli módon
levezényelni, hozzáállni, kinevetni, mérlegelni és természetesen megoldani azt, amit
mások kóros elváltozásnak, nyavalyának, vagy csak úgy, mondjuk ki végre, ha félszegen
is, bélrendszeri megbetegedésnek neveznek.

Felolvasnak a Szabadkai Népszínház Magyar társulatának színészei

A szerzőről:
1988. január 25-én született Szegeden. A Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium után a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudomány Karán magyar-komparatisztika szakon végezett, majd a Pannon Egyetem Modern Filológia Tanszékén színháztudományból szerezett mesterdiplomát. Prózaversei eddig a Tiszatájban, a Szépirodalmi Figyelőben és a Híd fiatal alkotókat bemutató sorozatában jelentek meg.
2017-ben a Vajdasági Magyar Drámaíróversenyen Sárkányterminál című felnőtteknek szóló bábmeséje volt az egyik nyertes darab, amely 2018-ban meghívást kaphatott a Színházi Dramaturgok Céhének Nyílt Fórum elnevezésű drámafejlesztő kurzusára is.
2019-ben A brémai című második drámája ugyanezen keretek között Forgács Péter rendezésében került a POSZT közönsége elé.
Harmadik műve a Líra és Logika Teátrum a Líra és Logika Kulturális Alapítvány projekt-teátruma szervezésében valósulhat meg felolvasószínházi formában.
Művészeti vezető: Kutszegi Csaba

Technikai munkatárs: Baranyai Ádám
Díszlet és kellék: Béndek Orsolya

Művészeti munkatárs: Zalai Szilveszter

Stáblista:

Szereplők

Alkotók

Hozzászólások