Színház

A diploma küszöbén

balett

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Magyar Táncművészeti Egyetem végzős balettművész hallgatók műsora.

A balett ma is él! A népszerű alkotások, mint pl. A kalóz vagy A hattyúk tava részletei mellett az idei végzős évfolyam Petipa kevésbé ismert Esmeralda című balettjéből táncol egy reprezentatív összeállítást. A műsor záró felvonása pedig Igor Kirov számukra készített új darabja lesz, melynek címe An Untold Story.

Magyar Táncművészeti Egyetem a kilenc éves szakmai képzés során a klasszikus balett évszázados hagyományait oktatja, de megnyitja az utat a mai alkotók műveinek tolmácsolásához is. Szépség, játékosság, lendület, feszültség, vetélkedés, egymásra találás, eltávolodás mind-mind kifejezhető a mozdulatok nyelvén. S noha a tananyag közös, idővel kialakulnak a szerepkörök, így a vizsgakoncerten már ki-ki a számára leginkább testhezálló stílusokban, szerepekben mutatkozhat meg.

A végzős évfolyam kilenc évvel ezelőtt felvételiző gyerekei mára a hazai és külföldi közönség, valamint a világ bármely részéről érkező együttesvezetők figyelmére érdemes ifjú művészekké értek. A magyar diákokhoz az évek során előbb Romániából, majd Japánból és Olaszországból érkezett táncosok csatlakoztak. Még néhány hét, és aztán szétröppennek a világ különböző színpadaira az idei végzős évfolyam tagjai:

Bozsányi Liliána, Czvikli Fanni, Dosek Dorka Róza, Ito Anzu, Joó Lea Napsugár, Lepedus Boglárka, Nagy R. Ingrid, Nishida Nanako, Porfireanu Diána, Radic Diana, Suzuki Kanako, Tamás Klaudia; Emanuele Co', Domsa Valentin, Horváth Péter, Kovács Zsolt, Plita Márk, Somai Edvin, Szentiványi Richard, Ubukata Ryunosuke

Évfolyamvezető balettmesterek: Barna Mónika és Szakály György

A(z) Magyar Táncművészeti Egyetem előadása

Vélemény: