Színház

A felhő

előadás, magyar, 2010.

Értékelés:

1 szavazatból
Szerinted?

A felhő a jelen történeti múzeumát jeleníti meg. Műfaja: docufiction, (ál)dokumentarista krízisszínház. A felhő megemlékezési műsor, szappanopera, köztéri hangjáték és közös, nagy beszélgetés étellel-itallal a világ dolgairól. Mindez élő zenével és rengeteg statisztával.

2060-ban vagyunk, ötven évvel a nagy változás után, amely az emberiség történetében végre boldogító fordulatot hozott. Az évforduló alkalmából világszerte múzeumok nyílnak, ahol a fordulat évére emlékeznek meg. 2060-ban az emberek jól élnek, boldogan, mindenük megvan. Annyira jó az élet, hogy nem is tudják már értékelni. Elfelejtették a történelmüket. A múzeumba látogatók a 2010-es évet szinte tökéletesen szimuláló installációba léphetnek be, megtekinhetik a kor jellegezetes tárgyait, környezetét, és a múzeum korhű ruhákba öltözött alkalmazottai bemutatják nekik, milyen volt a világ, hogyan éltek az emberek abban a már-már teljesen elfeledett korban, 2010-ben, amikor az emberiség a legjobb úton volt a katasztrófa felé. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy honnan jöttünk.
"Mielőtt megkezdenénk vezetett túránkat a skanzenben, figyelmeztetnem kell önöket: előfordulhat, hogy a múlt újraélése, a Döntés előtti idők felidézése kellemetlen érzéseket kelt önökben. Gyakori panasz látogatóink részéről a szédülés, mélységes zavarodottság, émelygés vagy egyszerű értetlenség. Ez sajnálatos, de bizony a múlt fájdalmas volt, és gondoljanak csak bele, hogy míg önöknek csupán egy órán át kell ezeket a kellemetlenségeket elviselniük, felmenőik kénytelenek voltak egész életüket ebben leélni. Ha segítségre van szükségük, forduljanak bizalommal munkatársainkhoz. Reméljük, élvezni fogják a túrát. Most pedig lépjenek be a múltba!"

A felhő nem tudományos igényű tanulmány, hanem egy humorral és öniróniával végiggondolt mentális időutazás. A felhő nem moralizál. Kibiccentve a dolgokat a megszokott kerékvágásból, megpróbál rácsodálkozni a világra. A felhő nemzetközi koprodukcióban jött létre, öt helyszínen: Amszterdamban (Brakke Grond), Budapesten (Trafó), Berlinben (Sophiensaele), Düsseldorfban (FFT) és Brüsszelben (Kaaitheater). Minden városban az előadás adott helyszínre alkalmazott változatát mutatja be a társulat. A holland-magyar alkotópáros, Ardai Petra és Luc van Loo alapította Space Színház a valóság színházi leképezését keresi, (ál)dokumentarista előadásaikon párbeszédet folytatnak a közönséggel, a társadalmi és politikai kérdéseket személyes közelségbe hozva. Összetett színházi produkcióik fontos része a hang és a kép, ezáltal a néző eszére és az érzékeire egyaránt hatnak. Ötödik alkalommal láthatjuk őket Magyarországon (Emlékmű a jelennek 2007, Holland Cunami 2008, WorldwideHeroShow 2009, A hely, ahová tartozunk 2009, A felhő 2010)
Koltai Tamás: Micsoda ország?
"...Ezek a színészek nem akarják eladni magukat, a politikai demagógiát nem tetézik színházi demagógiával, véleményük van a világról, és kíváncsiak a miénkre, nem vesznek minket hülyére, felnőttnek és partnernek tekintenek, párbeszédre fognak, önismeretre, öniróniára ösztökélnek, arra, hogy legyünk képesek nevetni magunkon, s elgondolkodni arról, milyenek vagyunk és milyen országban élünk."

A(z) Trafó előadása

Bemutató időpontja:

2010. május 7., Trafó

Stáblista:

Hozzászólások