Színház

A gondnok

előadás, 2019.

Értékelés:

12 szavazatból
Szerinted?

„Harold Pinter örököseinek az engedélyét a Judy Daish Associates (UK) és a Hofra Kft. közvetítette.”

A Radnóti Színház február 24-én mutatja be a Nobel-díjas angol drámaíró, Harold Pinter A gondnok című színdarabját Alföldi Róbert rendezésében. A darabot a színház felkérésére Totth Benedek újrafordította.
Pinter egyik legtöbbet játszott drámája három férfi egymáshoz fűződő feszült, sokszor abszurdba hajló kapcsolatát meséli el.
Mick és Aston testvérek. Micknek van egy romos háza, és Aston, cserébe, hogy ott lakhat, elvállalja, hogy felújítja azt. Aston egy napon megment egy kocsmai verekedéstől egy hajléktalan férfit, Daviest, és hazaviszi magával. Davies hamar berendezkedik, ő lesz a ház gondnoka. Davies azonban egyre többet akar, és furcsa hatalmi játszma indul el a három férfi között. Fokozatosan elmosódik, hogy ki kihez hűséges, és ki mit birtokol. A harcnak nem csak az a tétje, hogy melyikük uralkodik végül a többiek fölött, hanem az is, hogy egymáshoz közel kerülve mennyire tudják megőrizni önmagukat, saját személyiségük integritását.
Pinter 1960-as darabja remek szereplehetőségeket kínál három markáns férfiszínésznek. Az elmúlt évtizedekben olyan sztárok játszották el, mint Jonathan Price, Colin Firth, Michael Gambon, Patrick Stewart és Kyle MacLachlan. A Radnóti Színpadán Pál Andrást (Mick), László Zsoltot (Aston) és Schneider Zoltánt (Davies) láthatja a közönség. 

Harold Pinter 1996-ban Laurence Olivier-díjat kapott, 2002-ben az angol királynő lovaggá
ütötte.
Szenvedélyes pacifista, aki tiltakozott többek között az 1999-es szerbiai NATO
bombázás, az Egyesült Államok afganisztáni és iraki hadművelete ellen. 2005 tavaszán
Wilfred Owen-díjjal tüntették ki a War című 2003-as verseskötetéért, amely az iraki
háború ellen szóló verseit tartalmazza.
2005-ben nyerte el az irodalmi Nobel-díjat, az indoklás szerint ugyanis "színdarabjaiban
feltárta a hétköznapok fecsegése alatt tátongó mélységeket, és behatolt az elnyomás zárt
térségeibe".

A(z) Radnóti Színház előadása

Bemutató időpontja:

2019. február 24., Radnóti Színház

Stáblista:

Hozzászólások

1/10
csuribuksi 2019 dec. 17. - 22:48:01 1/10
Borzalom!
2/10
iustitia6605 2019 máj. 17. - 13:08:30 2/10
Tulajdonkeppen, nem egeszen ertem miert kellett ezt a darabot ujra bemutatni, hiszen nem is olyan regen a Szkeneben is jatszottak, kituno szineszekkel (Mucsi, Scherer), es oszinten szolva, sokkal jobb rendezesben? Annyira nehez bemutatasra erdemes darabokat talalni hogy a meg megmarado nehany igenyesebb prozai szinhaz mint a Radnoti, Katona es Orkeny is ugyanazt a repertoart hozza ujra es ujra vissza? Harold Pinter darabja tulajdonkeppen semmitmondo drama, szinte semmi erdemleges nem tortenik, harom onmagat ertelmesen kifejezni keptelen es abszurd karakter dialogusaibol all ossze az este. Ez tud mersekelten szorakoztato is lenni, de valodi es kulonosen a mai magyar nezoknek ertelmezheto mondanivalot hiaba keres itt az ember. Alfoldi rendezese elegge konvencionalis, szerencsere a tole megszokott es nagyon irritalo stilusjegyek (mint amikor a szinesz kiall a szinpad elejere es direkt a nezoknek szonokol) viszonylag ritkan fordulnak elo. Meg lehet nezni, de oszinten szolva nem egy emlekezetes eloadas.
10/10
szinyo1 2019 márc. 14. - 08:01:21 10/10
Fú de jó volt.
10/10
Tímea2 2019 febr. 24. - 20:37:00 10/10
Nagyon tetszett a darab, a színészek csodásak voltak, és a rendezés is! Hol sírni lett volna kedvem, hol meg nevetni. Sok ilyen aktuális darab kell. Gratulálok az alkotóknak!